Tyreek Hill tavaly újoncként robbant be a ligába és hívta fel magára a figyelmet, elsősorban sokoldalúságának köszönhetően. Hill ugyanis elkapóként, futóként és visszahordóként is valódi fenyegetést jelentett az ellenfél számára. Idén ez valószínűleg változni fog.
Azok után, hogy Jeremy Maclint kivágta a Kansas City Chiefs, Hill a legnagyobb esélyese az általa keletkezett űr betöltésére az első számú elkapó posztján. Ez viszont azzal jár, hogy a special teamben kevesebb szerep jut majd a másodéves játékosnak 2017-ben.
Hill tavaly kickoff returnök során 14 visszahordást mutatott be, melyek során 384 yardot és egy touchdownt szerzett. A csapat special teamjének edzője, Dave Toub elmondta, hogy nem kockáztathatják Hill szereplését a speciális egységben, miközben a csapat támadójátékának egyik legfontosabb pillére lesz. Habár Toub nagyon szeretné a játékost továbbra is visszahordóként látni a pályán, a végső döntést úgysem ő, hanem a csapat vezetőedzője, Andy Reid hozza majd meg.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások