A csatok első heti rostere alapján az NFL kiszámította a keretek átlagéletkorát. Nem meglepő módon – hála a rengeteg újoncnak – a Browns lett a legfiatalabb, a legidősebb pedig a Cardinals.
A Browns kerete a legfiatalabb a maga 24,17 éves átlagos életkorával, ráadásul még fiatalodhatnak is, hisz jövőre lesz két első és három második körös pickjük, akik szinte biztos, hogy megérik a 53-as rostert. A második egyébként a Rams 25,11 évvel, korábban ők vezették ezt a statisztikát.
Ami a legidősebb csapatot illeti, a 37 éves Carson Palmer és a 34 éves Larry Fitzgerald vezetésével a Cardinalsé ez a dicsőség 27,47 évvel úgy, hogy rajtuk kívül egyik csapat sem ment 27 év fölé. Ráadásul ez a kezdő 22-t nézve még rosszabb, hisz Palmer és Fitzgerald mellett ott a 35 éves Karlos Dansyba, a védőfalember Frostee Ruckner (33), a center AQ Shipley (31), a tackle Jared Veldheer (30), a guard Mike Iupati (30) és a safety Tyvon Branch (30). Az ESPN számításai szerint 28,41 az átlagéletkor a Cardinals kezdőjében, ami 0,77 évvel nagyobb, mint a második legöregebb csapaté.
A Browns egyébként ilyen összeállításban is a legfiatalabb, ugyanis a kezdő 22 átlagéletkora 24,4 év, ami már 1,6 évvel fiatalabb, mint bármelyik másik csapat kezdője.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások