Tim Tebow-t lehet szeretni vagy nem szeretni, de rövidke profi karrierje során elért néhány eredményt, amiért mindenképp becsülni kell. Ilyen volt a Steelers elleni wild card győzelme a 2011-es szezonból, aminek a körülményeihez hasonlót azóta senki nem tudott véghez vinni.
Tebow első rájátszás meccséről beszélünk, a túloldalon irányító Ben Roethlisbergernek ezzel szemben nem hogy tapasztalata, de gyűrű is volt az ujján. Szám szerint 14. postseason meccsére készülhetett, de a debütáns Tebow elhappolta előle a győzelmet. Ezzel ő lett az utolsó olyan irányító, aki élete első rájátszás meccsén győzelmet aratott egy olyan irányító csapata ellen, akinek már 10+ meccse volt a rájátszásban.
És itt jön a képbe Case Keenum, akinek a történetét lassan filmvászonra kell vinni. Keenum nem titkoltan harmadik számú irányító lenne a csapatban, de Teddy Bridgewater lábadozási ideje alatt kellett egy megbízható backup, ha netán – a strapabíróságáról nem ismert – Bradforddal történne valami. Hogy mennyire jól érezték, az azt jelti, hogy Bradfordnak mindössze két meccs jutott idén, így a szezon nagy részét a Texansban és a Ramsben is átlag alatti szinten játsszó Keenumnak kellett elvinnie – azóta pedig már a Divisional Roundra készülnek Zimmerék.
Keenum Tebow-hoz hasonlóan most debütálhat a rájátszásban, ellenfele pedig a 13. postseason meccsére készülő Drew Brees lehet. Vajon 6 év után ismét megtörténik a váratlan?
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Szimpatikus a Vikings, az Eagles-Saints duó kivételével bárkivel találkoznának, nekik drukkolnék, de így…
Ez már nem a váratlan, a Minnesota esélyesebb, akár a SB-re is :-)
Ez värhato a legjobb meccsnek.