Darrelle Revisről már kezdet lemondani az NFL világ, hiszen a szezon végéig nem talált magának csapatot. Ám a Chiefs a semmiből jött, és kereste meg őt novemberben, hogy a sérültekkel és fiatalokkal teletűzdelt posztra hozzon némi rutint. Most pedig szeretné jövőre is meghálálni a bizalmat.
Hogy nem talált magának csapatot, az nem véletlen. Az egykor a liga legjobb cornerbackje, akinek saját szigete volt a pályán, most csak egy ócska, lelassult cornerback benyomását kelti, akit csak az nem ver meg a pályán, aki nem akarja. Ezt nagyon nehéz volt elfogadnia, hiszen a szezon előtt még $10 milliós szerződésben is reménykedett, de belátta, hogy ez a hajó elment, és örül, ha valaki megkeresi.
Nem vagyok már olyan, mint régen. Nagyon nem. Mégis örülök, hogy training camp és folyamatos felkészülés nélkül is gondoltak rám a Chiefsnél, és úgy gondolom, hogy amiért elhoztak, azt teljesítettem, elvégre nem engedtem TD-t. El kellett fogadnom, hogy már nem rólam szól a liga, de nagyon elégedett voltam azzal a szereppel amit felkínáltak.
Ugyan kiemelte, hogy nem engedett TD-t, ami igaz is, de elég kevés lehetőséget kapott, így az árnyalja a képet. 17-szer dobtak felé labdát idén, ebből 10 elkapás született 122 yardért, ami 81-es passer ratinget eredményezett az irányába – azért volt már ennél jobb idénye is. Ami a folytatást illeti, ő szeretné megmutatni jövőre is, hogy mit tud, de pontosan tisztában van azzal, hogy hogyan zajlik egy offseason.
Sosem dőlhetsz hátra. Ez a negyedik csapatom, de abban mind megegyezik, hogy a roster mindig változik. Akkor is, ha Super Bowlt nyersz. Ennek ellenére én optimista vagyok a saját sorsomat illetően, és hogy megkapom jövőre is a bizonyítási lehetőséget.
A Chiefs szempontjából az a kérdés, hogy vajon ez a szerény statisztikai mutató megér-e $10 milliót? Revis szerződésében ugyanis olyan záradék van, hogy ha a 2018-as szezon első napján (márciusban) is a rosteren van, akkor $10 millió garantált összeget kap, viszont addig bármikor kivághatják bármiféle halottpénz nélkül. 33 éves lesz jövőre, és nem gondolom, hogy a szitucáiós alkalmazása megér ennyit a Chiefsnek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások