James White volt a tavalyi Super Bowl hőse, hisz két futott TD mellé volt még 14 elkapása 110 yardért és egy TD-ért, tehát akár neki is lehetett volna adni a Super Bowl MVP-címét. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem is ő volt a kezdő. Az eaglesös Corey Clement hasonló utat járt be, csak ő még egy lapáttal rá tett: ő lett White után a második elkapó evör, akinek futóként összejött a 100 elkapott yard, illetve ő lett a harmadik Torry Holt és Cris Collinsworth után, aki újoncként 100 elkapott yardot szerzett (azonban előbbi kettővel szemben ő nem WR-poszton játszott) egy Super Bowlon.
Clementet draftolatlanként került a ligába és egész szezonban volt 10 elkapása 123 yardért és két TD-ért (illetve 74 futásból 321 yard és négy TD is összejött neki), vagyis nem volt agyonhasználva. A Super Bowlon viszont ő lett az egyik titkos fegyver, hisz miközben három futásból 8 yardra futotta, addig négy elkapásból kereken 100 yardot szedett össze. Volt egy 55 yardos elkapása, illetve egy 22 yardos TD elkapása, ráadásul Nick Foles elkapott TD-jénél is részt vett, ugyanis ő kapta a direkc snapet és adta át a TD-passzt kiosztó Trey Burtonnek. Draftolatlanént nem is rosz.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások