Nem mindenki értett egyet azzal, hogy a Raiders lecserélte Michael Crabtreet Jordy Nelsonra, Pedig Jon Gruden érti a dolgát:
Gruden kezei alatt olyan klasszisok játszottak, mint Tim Brown vagy Jerry Rice, de másokból is ki tudta hozni az állatot. Egy 1100 yardos és 8 TD-s átlag azért elit közeli teljesítmény, Nelson pedig két éve 14 TD-t és 1200 yardot termelt, ráadásul egy ACL után. Simán benne van még két jó év, ráadásul még nem is annyira idős, mint a fent szereplő úriemberek.
Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Tim Brown és Jerry Rice minden idők legnagyobb elkapói közé tartoznak és mára már Hall of Famerek, Keenan McCardell és Joey Galloway pedig tagja a mindössze 45 fős, 10 ezer yardosok klubjának. Persze kvalitásait nézne Jordy is elférne a listán (legalábbis az utóbbi kettő mellett), ráadásul pont a Raidersben lehetne meg neki is a 10 ezer yard. Csak hát 20 éve azért még más idők jártak, lassabb volt a foci, egy idős játékos jobban tudott érvényesülni, de ettől még közel sem szabad leírni a Packers korábbi klasszisát. Slot elkapóként, egy amolyan Larry Fitzgerald 2.0-ként még mindig halálos lehet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások