Tavaly a szerkesztőségen belül, egy meglehetősen furcsa, de annál izgalmasabb játékba kezdtünk bele. Azt találtuk ki, hogy NFL játékosokból draftolva felépítünk egy saját csapatot. A szempontrendszerünk egyszerű volt: nagy megbeszélés után arra jutottunk, hogy az előttünk álló 5 évre draftolunk magunknak franchise-t, hiszen abba beleférnek a fiatalok mellett a középkorúak is, és egy fokkal nehezebb, mintha csak 1 illetve 3 évre draftolnánk. A felállás nem volt megkötve, a támadósorban 1 QB, 5 OL (2 OT, 2 OG, 1 C), 1 RB, 2 WR és 1 TE volt az alap, a maradék egy helyre pedig a RB/WR/TE hármas közül választhattál. Védelemben a 4 védőfalas felállás volt az alap, tehát 2 DE (EDGE rusher, azaz 4-3 DE vagy 3-4 OLB) és 2 DT (INTERIOR, azaz 4-3 DT vagy 3-4 DE vagy 3-4 NT) mindenki csapatában kötelező volt. A back 7 meg úgy állt össze ahogy akartad, akár 3 LB, 2 CB és 2 S, akár 2 LB, 3 CB és 2 S, vagy akár az 1 LB, 3 CB, 3 S felállás is szabadon választható volt. A draftsorrendet véletlenszerűen generáltuk ki, és a fantasy draftok módjára snake módszerrel választottunk, azaz a páros körökben visszafelé haladtunk, cserélni pedig nem lehetett.
Most az első év után megnéztük, hogy 2017-ben hogyan teljesített a csapatunk. Szempontrendszernek a ProFootballFocus osztályzatait vettük alapul, ami nem a legpontosabb értékelés ebben az esetben, de nehezen találtunk volna jobbat. Itt figyelembe kell venni, hogy legtöbben olyan szempontrendszer alapján draftoltunk, hogy a játékosaink között, mennyire működne a kémia és a saját magunk által kitalált rendszer hogyan működne, így teljes képet természetesen nem kaphatunk a valós erőviszonyokról. Ennek ellenére a PFF értékelése ad egy kisebb képet arról, hogyan választottunk. Érdemes azt is tisztázni, hogy ez az első év volt, mi pedig öt évre köteleztük el magunkat, így könnyen lehet, hogy valaki toronymagasan nyerte az első évet, de a következő években gyengébben fog teljesíteni. Az igazán érdekes, majd az öt év átlaga lesz, de addig még sok minden fog történni.
Itt az alábbi linken találjátok egyébként a tavalyi utolsó részt, amelyben láthatjátok az előző részek linkjeit, az indoklásokat, valamint a teljes csapatokat és csapatelosztást is. Idén pedig már zajlik is az FK! Franchise draft második idénye, kibővült szerkesztőséggel, ami talán még érdekesebbre sikerült, jövünk ennek a draftnak az eredményével a közeljövőben.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Úúú, szuper, reméltem hogy nem marad el :). Egy dolgot azért javasolnék, amivel javítani lehetne az értékelést:
A pozíciókat szerintem súlyoznotok kellene, mert a csapatok összeállításánál is érződött, hogy az elit QB-kat gyorsabban elkapkodták, nem véletlenül.
Illetve szívesen látnám részekre bontva az értékelést, mint pl. kinek van a legjobb védelme, secondary-je, támadófala, stb… :)
ez inkább csak kis minitájékoztató, mert pl ezekből az átlagokból sem feltétlen látszik, kinek milyen jó lett volna idén a csapata, mert pl akinek megésrült az irányítója, annak elég problémás lett volna jó szezont kihoznia :D Meg egyébként is 5 évre húztunk és ez csak az első év.
Mondjuk persze én hozom ezt fel a legrosszabb átlaggal (bár ha a sérülteket 0-val számolnánk más jönne ki…) :D
szóval nagy következtetéseket sztem még nem lehet levonni (azon kívül h chester védelme nagyon baszó) :D
És ha valaki visszavonul/nem kap szerződést, akkor választhatsz helyette valakit?
Elvileg nem. Akkor nem lett volna rossz otlet Bradyt huzni :D
Így sem volt az ?MVPMVP
De az utolso 2 eved meg visszavonulas utan automata buko hiszen nincs qbd, szal nem tudsz jatszani :D
Honnan tudod hogy mikor vonul vissza? :O én akkor simán ugy draftoltam h kihuzhatja az 5 évet. Sajnos egyre kisebb esélyét látom, de még nem vetném el most sem. Különben meg csak futójáték! :D
Brady már idén se lesz kezdő.
Hackenberg végig arra játszott,hogy beadta mekkora balfasz,oszt majd most virít egy nagyot.Mondjuk én arra nagyobb sanszot adok,hogy kraft elcsábítja manzielt kanadából.Sőt még az is megeshet hogy hoyer kitúrja bradyt majd a padról.
Isti biztos örült Lamarnak..
Az első év után nem terveztem ilyet. Amikr felhoztál mind meg akarom majd csinálni, de nondjuk mJd csak a 3. És az 5. év után (ha addigra még nezunk nfl-t :D) de ha valakinek van kedve az olvasok kozul akkor varjuk ;)
Meglep hogy Aqib Talibot senki nem húzta be
Egy akkor 31 éves CB-t?
Annyira biztonságira játszottatok,hogy csóri Jimmy G senkinél se merült fel a köv 5 évre?:”D
Tavaly még nem :)
Spoiler: idén már lesz :)