Az NFL annyira jól marketingeli a draftot, hogy a legtöbb játékos úgy gondolja, hogy tragédia történik, ha nem draftolják. Nem kellett a csapatoknak. Pedig igazából jobban járhatnak, ha nem draftolják őket, mintha kiválasztanák a 7. körben.
Nem ördögtől való ötlet ez, hiszen így saját maguk válaszhatják ki a csapatukat (nyilván, amennyiben többen is érdeklődnek) és ők dönthetnek, hogy melyik szituáció a legjobb számukra. Az ügynökeikkel együtt végignézhetik a depth chartokat, figyelembe vehetik az edzői stábokat, megvizsgálhatják a támadó- vagy védőrendszereket, hogy megtalálják a legjobb helyet az 53-as keretbe való bekerülésre. És nem mellesleg olyan helyet is választhatnak, ahol az állami adó alacsonyabb, így több pénzhez juthatnak.
Vegyük például Tyree Jackson esetét, aki nem kelt el idén a drafton, de elég sokan érdeklődtek iránta a játékosbörze után. Az irányító ügynöke így egy elég magas 75 ezer dolláros aláírási bónuszt tudott kialkudni játékosának – viszonyításképp a 7. kör első választottja tavaly 104 ezer dollárt kapott és 15-en kaptak kevesebbet Jacksonnál a tavalyi draftoltak közül. És Josh Allen mögött még relatíve jó helyre is került, hiszen hasonló skill settel rendelkeznek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások