Véget ért a régóta tartó huza-vona és távozott a Tampa Bay Buccaneers csapatától a kiváló védőfalember, Gerald McCoy. Ráadásul el sem tudta cserélni őt a csapat, egyszerűen kivágta a védelme egyik legjobbját a Bucs.
A defensive tackle 9 szezont töltött Tampában, hatszoros Pro Bowlernek és háromszoros első csapatos All-Pronak mondhatja magát. Idén már 31 éves lesz és a Buccaneersnél úgy látták, hogy visszaesett a teljesítménye, illetve az új 3-4-es rendszerbe sem illik annyira, így megváltak tőle és $13 milliós fizetésétől – nem kellett halott pénzt benyelniük.
McCoy jövőjével kapcsolatban contendereket emlegetnek, a korábban is érdeklődő Browns mellett a Patriots, a Cowboys, a Jaguars és a Chargers vetődött fel Adam Schefter információi szerint, míg a Buccaneerst már összeboronálták Ndamukong Suh-val. Érdekesség, hogy Suh és McCoy épp egymás után keltek el a 2010-es NFL Drafton a második és harmadik pickkel.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások