Jordy Nelson a tavasz elején bejelentette, hogy visszavonul a profi focitól. Azóta először szólalt meg nyilvánosan, egy rádióinterjúban pedig arról beszélt, hogy az edzőtábor folyamán (augusztusban) alá fog írni egy egynapos szerződést a Green Bay Packersszel, hogy sajtfejként vonulhasson vissza hivatalosan is.
Nelsont a Packers draftolta a 2008-as játékosbörze második körében, majd 10 évet húzott le északon. A csapat utána kivágta, ő pedig Oaklandben vezetett le egy évet, mielőtt bejelentette, hogy szögre akasztja a sisakját. Egyszer volt Pro Bowler, egyszer megnyerte az Év Visszatérője díjat és elhódította a Lombardi trófeát is. Green Bayben pedig a valaha volt egyik legjobb elkapó volt, így fejezte be karrierjét a sajtfejeknél:
- második lett lejátszott meccsekben WR-ként
- második lett elkapott TD-kben
- harmadik lett elkapásokban
- ötödik lett elkapott yardokban.
Related TopicsGreen Bay Packers
6 Comments
Legfrissebb cikkeink
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
- Kirúgta védő- és special team koordinátorát is a 49ers
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Hurrá Torpedó on FK! Rájátszás jósda 2025
- Sigismundus on Into the offseason Ranking
- ThySoul on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on Into the offseason Ranking
- katonadani on FK! Rájátszás jósda 2025
- Kopi3.14 on Into the offseason Ranking
Amilyen elkapósor van most Green Bayben, szerintem nem csak 1 napot, de egy évet is kaphatott volna.
Én már azt sem értettem, miért küldték el. Legfeljebb hátrébb kellett volna helyezni a rangsorban, de csereként, beugróként simán hozott volna nem kevés TD-t, first down-t a csapatnak.
Megint egy olyan szituáció, amiről itt mi sose fogunk eleget tudni. Mintha csökkenteni akarták volna a fizetését (Ha jól emlékszem, 10 milla körül volt), ő meg ezt nem akarta. És megegyezés helyett cut lett. Hogy mennyire voltak távol, és kinek a hibájából, na erről lenne jó többet tudni.
Én úgy finomítanám, hogy a Packers “megadta” neki a lehetőséget, hogy még egyszer nagy pénzt keressen. 2017 (GB) 9.218.750 USD, 2018 (Raiders) 10.968.750 USD. A körülmények furcsa együttállása folytán (Antonio Brown leigazolása) a Raiders nem tartott tovább igényt a szolgálataira, bár ezt nemigen láthatta senki előre. Jordy egy sztárallűröktől mentes, csupaszív játékosa volt a csapatnak, ha nincs a sérülés miatt kihagyott szezonja, valószínű ő lenne most az “all-time leader” a fent felsorolt kategóriákban. De most, szurkolóként, azt kell hogy mondjam, ne egy 34 éves WR-től várjuk a megváltást – a csapattól pedig szép gesztus az egy napos szerződés.
Egy félreértést el szeretnék oszlatni. Én nem tőle várnám a megváltást. De az jelenleg tény, hogy az elkapósorban a rutint egyedül Adams képviseli, mindenki más újonc, vagy kevés tapasztalattal rendelkező játékos. Akkor pedig simán elférne még egy évig, mint jó kiegészítő játékos, akire a fontos pillanatokban lehet számítani.
Nem lenne jobb az első hazai meccsre leigazolni?