A Cardinals nagyot húzott idén, amikor megszerezte a liga egyik legjobb elkapójának számító DeAndre Hopkinst a Texanstól. Most Nuk arról beszélt az ESPN-nek, hogy kétség sem férhet hozzá, hogy ő a legjobb elkapó az NFL-ben.
Egyértelműen úgy gondolom, én vagyok a legjobb. Tudom, hogy én vagyok a legjobb. Imádom Michael Thomast, Mike a tesóm, tegnap is beszéltünk. De ő is tudja, hogy ha Drew Brees dobált volna nekem az egész karrieremben, akkor milyen számaim lennének. Julio Jones is tudja, hogy ha Matt Ryan dobált volna nekem egész karrieremben, akkor milyen számaim lennének. Ezek a srácok szerencsések, hogy egész karrierjük során Pro Bowler irányítókkal játszhattak. De nem panaszkodom, nem hozok kifogásokat, csak teszem a dolgom.
Kétségtelen, hogy Hopkinsnak nem indult szépen a karrierje irányítókat tekintve, hiszen Ryan Mallett, Tom Savage, TJ Yates, Ryan Fitzpatrick és Brian Hoyer dobáltak neki 40 meccsen át, azonban azóta megjött Deshaun Watson, akivel 37 találkozót nyomtak le együtt, róla pedig aztán nem lehet mondani, hogy ne lenne mondjuk Matt Ryan szintjén – ezért is furcsa kicsit, amit az elkapó nyilatkozott.
Hopkinsnál ráadásul a meccsenkénti elkapott yardjainak száma nem nőtt Watson regnálása óta (89,1 yard a fent említett irányítókkal és 88,9 Watsonnal) és sosem vezette a ligát sem yardokban, sem elkapásokban. Hopkins tavaly meccsenként 77,7 yardot szerzett Watsonnal, míg Julio 30 évesen 92,9 yardot átlagolt, Thomas pedig 108,5 yardot Breesszel és 106,7 yardot Bridgewaterrel.
Kíváncsian várjuk, Kyler Murray-vel mire megy Arizonában.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások