Michael Sam nem került be az 53-as keretbe a Ramsnél, sőt, időközben még a Waiver listáról sem kellett senkinek. Hogy ennek mi lehet az oka? Sok mindent és mindenkit felelősnek tartok érte, de a téma kényessége miatt közvetlenül nem foglalok állást az ügyben. Nem akarom senki szimpátiáját elnyerni, sem pedig megbántani valakit. Épp ezért ez a cikk nem Samről fog szólni. Helyette, mivel hasonlóság akad bőven, beszéljünk egy kicsit Tim Tebowról!
Tebowt a 2010-es draft első körének végén választotta ki a Broncos. A megítélése vegyes volt: egyesek szerint akár megreformálhatja a profi focit, míg mások 3-4-ik körös középszerű játékosnak tartották. Nem váltotta meg a világot első szezonjában, de azért 9 meccsen szerepelt, hárman kezdőként és 5 passzolt TD mellé 6 futott is összejött neki. A második szezonja már jobbra sikerült, amikor is az 6. héten megkapta a kezdő pozíciót és zsinórban 7 győzelemmel rájátszásba juttatta a Broncost. Ráadásul, még a Steelerst is sikerült a wild card körben legyőzni. Ez így rendben is volna, csak hát Tim nem volt egy hétköznapi figura.
A média szempontjából a legtöbb játékos érdektelen. Nagyrészük ugyanis edz, játszik, hazamegy és ennyi. Másik részük Belichick szindrómában szenved és csak a „nem csináltunk elég playt”, illetve a „megcsináltuk a játékokat” kifejezések végtelen számú kombinációját képesek használni. Ellenben egy Richard Sherman ilyen téren tökéletes alanynak számít. Tehát akár tetszik, akár nem, az NFL-nek is megvannak a saját celebjei. Valakit mindig lehet és kell is hype-olni, mert a bulvár legalább annyira érdekes tud lenni, mint maga a sport. Tebow minden feltételt kielégített.
Már az egyetemen is kitűnt mélyen vallásos magatartásával, ráadásul nézeteit bőszen hangoztatta is ilyen-olyan formában. Emiatt voltak kénytelenek bevezetni például az úgynevezett „Tebow rule-t”, amely tiltja az üzeneteket a szem alatti festésen. Nem csoda, hisz a Heisman győztes irányító szeme alatt lévő „John 3:16”-ra 90 millióan kerestek rá 24 óra alatt. A pontszerzés utáni tebowing ünneplése pedig olyan hullámban söpört végig Amerikában, mint a gangnam style két éve. Nem volt tehát meglepő, hogy nagyon rövid idő alatt az egyik legismertebb játékos lett. Sőt, a népszerűsége akkora volt, hogy a 13-3-as Manning szezon után is volt egy jelentős tábor, amely visszasírta a fiatal QB-t.
Apropó Manning. A sérülésből visszatérő játékos végül Denverben kötött ki, a liga legnépszerűbb, és saját hírnevétől bódult Tebow pedig úgy döntött, hogy ő már bizony kezdő lesz valahol máshol. És mit ad Isten? A kutyának nem kellett. Pedig fizikumát, munkamorálját, mentális tartását tekintve volt, és tartom, hogy most is lenne benne potenciál. Én mindenképpen jobb irányítónak tartom, mint Henne-t, Genot, Manuelt, Pondert, Lockert vagy Fitzpatrickot. Mégsem kellett az akkor még Bortles nélküli Jaguarsnak, sem a remek fallal rendelkező Vikingsnek vagy Titansnek. Végül a mentálisan összeomló, belső feszültségektől terhelt Jetsben kötött ki, ahol közelről nézte végig Sanchez vesszőfutását, vélhetőleg végleg tönkre téve a karrierjét.
De miért nem kellett sehová? Mert egyszerűen senki nem akarta vállalni a vele járó túlzott figyelmet, nyomást, feszültségkeltés a média részéről. Senki nem akar az edzésére 100 médiakocsit, senki nem akar egy győztes/vesztes meccs után a játékosai magánéletéről nyilatkozni. A Jets ebbe belebukott és katasztrofális, kiábrándító, röhejes szezont zárt. Ezután már hiába jött Belichick, aki körülbelül egy interjú alatt elintézte, hogy az ég adta világon senkit ne érdekeljen. Ő csak a kivétel volt. Tebow pedig, bár talán nem lett volna soha középszernél jobb, elbukott.
Zárásképp csak annyit, hogy fölösleges az egész cécó mögött, legyen akár Sam vagy Tim, erkölcsi vagy moráli mélységek után kutatni. Ez nem a jogokról, egyenlőségről, NFL-ről szól. Csak arra kell, hogy azok is megvegyék az újságot, kattintsanak a weboldalon, akiket alapvetően nem érdekel a sport. Egy kitalált barátnő, egy megvert asszony, egy diszkriminált személy, egy rasszista beszólás feltűnést kelt és mindenkiből kivált valamilyen érzelmet. Egyetértünk, vagy épp a fejünk csóváljuk, nem számít. Csak a figyelem, amit rájuk szentelünk.
