Egy hétre rá Teddy és Ótvar Trestman elföldelése után már Green Bay-ben voltunk. ARod összehívta a vezéreket, hogy helyreállítsa a hierarchiát és megerősítse pozícióit. Jimmy is a meghívottak között volt természetesen, mi pedig elkísértük. De hiába készültünk, hiába improvizáltunk, ARod mindig fölénk kerekedett. Pontosabban, majdnem mindig.
Green Bay-be a következők kísérték el Jimmy-t: Mosley – vagyis a Köpcös, aki atlétának indult fiatalabb korában, de a drog- és súlyproblémái miatt nem tudott kiteljesedni-, Kedves Suh, Megatron (akiről időközben kiderült, hogy civilben a nagyon maffiás Calvin nevet viseli), valamint Matty és én. A meghívás ARod egyik kedvenc éttermébe, a Chivesbe szólt. Mint mindig, most is én voltam a sofőr és így utólag belegondolva ez volt a szerencsénk.
Már-már szállóigévé vált, hogy „Goldy, te maradj a kocsinál”. Most is így történt. Ülök az autóban, a Köpcöstől kapott gyanús fehér port vizsgálgatom. Az órák lassan telnek. Majd minden előzmény nélkül, este 9-10 magasságában kivágódik az étterem ajtaja, felbukkan ARod, mögötte pedig Jimmy-ék a maffiafőnök embereivel körülvéve. „A megbeszélésnek vége, minden simán ment” – gondoltam, míg észre nem vettem a Matty oldalához nyomott pisztolyt. A többiek is hasonló helyzetbe kerültek, kivéve Suh-t, akire három pisztolycső is jutott. ARodék elosztották a foglyokat, majd beültek három, elsötétített ablakú Mercedesbe és elhajtottak. Követtem őket.
Egy sajtüzemnél álltak meg. Szinte már üdítő volt az élmény a rengeteg raktár és irodaház után, amikkel az utóbbi időkben dolgom volt. A hely körül volt véve biztonsági őrökkel, ARodék mégis akadálytalanul jutottak be az üzembe. Nem mintha meglepett volna, nyilván az alkalmazottak is tisztában voltak mi történik akkor, ha a nagyfőnök megérkezik. A probléma az én bejutásommal volt.
Sajtüzem
Az üzemnek két bejárata volt: egy főkapu, és egy kis mellékbejárat, és egyik sem kecsegtetett sok jóval. Előbbit legalább öten őrizték, utóbbi pedig jelszóval nyílt, így oda csak egy őr jutott. Legalább fél órát ülhettem az autóban, bámultam a spanglit tekerő őrt a mellékajtónál, miközben két slukk között vadul nyomkodta a telefonját. És egy borzalmasan szánalmas terv kezdett körvonalazódni a fejemben, de nem volt más esélyem.
Az üzem parkolójában megtaláltam a biztonságiak furgonját – őrizetlenül. Feltörni a zárat és kiiktatni a riasztót gyerekjáték volt, ráadásul egyenruhát, valamint teljes felszerelést – kivéve fegyvert – is találtam. És egy cigit. Az fontos.
Sötét volt, az ég felhős és hideg, csak néhány lámpa világított. Büdös volt. Nem, nem a sajt szag, vagyis nemcsak az. Mintha vér bűze keveredett volna a levegőbe, bár, talán csak beképzeltem magamnak. Rágyújtottam a cigire és az egyedül strázsáló őr felé vettem az irányt.
Egyre csak közelítettem felé, miközben próbáltam minél feltűnőbben sétálni. Már csak tíz lépés. Már csak öt. Elhaladtam mellette és vártam a csodát.
– Hé te! Hová mész? – jött a csoda.
– Haza – válaszoltam.
– Hogyhogy? – kérdezte Letroy Guion. Legalábbis ez állt a névjegyzékén.
– Nem fogod elhinni! – és komolyan is gondoltam. Bent vagyok, csinálom a dolgom, erre megjön Mr. Rodgers pár figurával és érzem, hogy ebből baj lesz, érted? Meghúzódok oldalt érted, nehogy az legyen, hogy láttam valamit. Érted. Észre sem vettek – dőlt belőlem a szó, miközben azon gondolkoztam, hogy vajon hogy nem tűnik fel neki, hogy még soha életében nem látott. Aztán jött pár texasi csávó, cowboy kalapban meg minden érted. Elkezdték megkenni az embereket.
– Pete Morelliéket? – vágott közbe.
– Ja! Én meg csak állok ott érted, majd oda jönnek hozzám, hogy húzzam el a belem érted? Nevezz régimódinak, de én olyan valaki vagyok, akit meg lehet vesztegetni!
Hatásszünet. Szinte látom, ahogy a marihuána elnyomja azt a csekély kis értelmet is, ami még pislákolhatott és az agya kezdi befogadni az én kitalációmat.
– Vesztegetni? – kérdezte elgondolkodva.
– Na, azt próbáld meg!
– Én nem – lepődött meg – nem akartam. Még soha nem tettem ilyet.
– Mindegy. Azért csak próbáld meg – bíztatom. Menni fog az.
Gondolkodik. Már kezdtem reménykedni, de ennyire idióta nem lehet senki.
De lehet…
De, ha már elkezdtem, akkor nem állok le.
– Mi a baj a telefonoddal?
– Hogy ezzel? – bűzlik a marihuánától. Semmi. Csak nem tudom nézni rajta a Colts-Patriots meccset?
– NFL?
– Tudod – súgja oda bizalmasan –, tettem egy kis pénzt a Patsre. Kaptam egy jó kis fülest, hogy valami buhera lesz a labdákkal. Csak ez a szar bekrepált.
– Engem nem érdekel a foci érted? Engem úgy is hazaküldtek, érted? Adsz egy keveset a nyereményedből, én meg helyettesítelek.
Előveszem a doboz cigit, amit a furgonban találtam, majd odadobom neki:
– Kicsit felvan turbózva, ha érted!
Nem is kellett több. Még az ajtó kódját is elárulta, sőt, még a fegyverét is átadta, hogy „normális tudjam helyettesíteni”.
– Még egy apró kérés – elveszem a telefonját. Az enyém lemerült, vágod? Csak írok egy üzenetet a haveroknak, hogy mégis maradok.
Sikerült. Visszaadtam a telefonját és lelépett. Alig akartam elhinni. Beléptem az ajtón.
***
Hamar megtaláltam a foglyokat egy elegánsan kidekorált helyiségben. Valamiféle tárgyaló lehetett. Csak Jimmy hiányzott, de a többiek nagyjából rendben voltak. Rájuk már ARod emberei vigyáztak: Eddie, a Hulk, a Hínárhajú és Elit Cobb. Már csak az volt a kérdés, hogy intézzem el őket.
Miközben ezen gondolkodtam, a Köpcös a Hínárhajúhoz fordult és ennivalót kért, ha Istent ismernek. Adnak neki. Amolyan utolsó vacsora gyanánt. Másodszorra Mosley egy üdítőt kért, ha Istent ismernek. Azt is kapott. És ekkor egy újabb elmebajos ötletem támadt.
Az üzem szinte üres volt, csak elvétve találkoztam biztonságiakkal vagy ARod embereivel, de őket sem érdekeltem különösebben. Így tehát zavartalanul nézhettem szét az üzemben, míg meg nem találtam, amit kerestem.
Mire visszaértem, az Hínárhajú épp egy operaáriát kezdett el énekelni különös baritonján. A Köpcös Isten nevében kérte, hogy ezt ne tegye.
16 mp-től
– Üdv uraim! – köszöntem rájuk. Egy kis frissítőt?
Elővettem egy whiskys üveget négy pohárral, és elkezdtem lecsavarni a kupakot.
– Honnan szerezted? – kérdi meglepetten a Hínárhajú.
– Mr. Rodgers adta nekem – hazudtam. Tudja, ez az első munkanapom és be voltam rezelve. Mr. Rodgers erre azt mondta, hogy „R-E-L-A-X”, majd ideadta ezt a méregdrága whiskyt. Nagy ember ő.
– Én kérnék egy keveset – röfögte közbe a Köpcös, mire majdnem kiejtettem a kezemből az üveget. Matty és a többiek egyből felismertek és balt arccal meredtek rám, ez a fogyatékos pedig whiskyt kér tőlem.
– Adj neki egy pohárral – legyint Elit Cobb –, ennyi öröme legyen. Meg akkor már tölts nekünk is.
Töltöttem. Egy-egy pohárral kapott Hulk, Elit Cobb, a Hínárhajú és Mosley. Még jól is jött a Köpcös idiotizmusa, hisz nem kellett azon gondolkoznom, hogy öntsem ki észrevétlenül a Mosley anyagjával „felhígított” alkoholt. Elég volt a számhoz emelnem az üveget és ivást imitálni, a többit a keverék elintézte helyettem. Az első pohár után mindenkinek jó kedve lett, a második után már egyensúlyi problémák léptek fel. A harmadik volt a döntő: mind a négyen aléltan hortyogtak, csak Mosley szája habzott kissé.
Volt gondja…
Miután kiszabadítottam Matty-éket (a Köpcös már rángatózott is) és felszerelkeztek az őrök fegyvereivel, elindultunk megkeresni Jimmy-t. Előttem mentek, hátrakulcsolt kézzel, miközben fegyvert szegeztem rájuk. A látszatra még adni kellett. Egy rövid útbaigazítás ARod egy másik emberétől (Mr. Rodgersre hivatkozni annyit jelentett, mint egy esküvőn a „Menyasszony kéri” – minden ajtó feltárult előttünk) és már csak egy ajtó választott el bennünket Jimmy-től. Nem volt tervünk, nem volt trükk, csak a meglepetés erejében bízhattunk.
***
Berontottunk az ajtón és az üzem tároló helyiségében találtuk magunkat. A terem kivilágítva, mindenütt dobozolt sajtok várták a hétfői kiszállítást. Annyi volt belőlük, hogy elsőre fel sem tűnt a helyiség középén, megkötözve és félholtra verve helyet foglaló Jimmy. Vele szemben Mike McCarthy, ARod jobb keze, körülöttük pár fegyveres pribék, mögöttük, a falnak támaszkodva pedig maga a maffiavezér. Nem gondolkodtunk, hogyan tovább a túlerővel, csak elkezdtünk lövöldözni.
Matty vaktában előtte az egész tárát, de még így is leszedett három embert, Mega is levadászott egyet, míg Suh leginkább csak a környezetében tett kárt, de így kezdtek kiegyenlítődni a teremben lévő erőviszonyok. Én egyből ARodot vettem célba, az első golyó mellé ment, a második pedig a combján találta el. Ezután kaptak észbe a green bay-iek, és teljesen eluralkodott a káosz.
Jimmy eldőlt a széken, így viszonylag biztonságba helyezve magát, míg mi egymást aprítottuk. Matty tára kifogyott, a gengszter nevű Calvin a térdéhez kapott, Suh pedig továbbra is sajtos dobozokat dobálta. Én ARodra koncentráltam, tudtam, nincs sok időnk, mire az emberei ideérnek, de nem könnyű végezni a vezérrel, miközben mindenki őt védi. Leszedtem egy, majd még egy védőt, megpillantottam a sérült maffiavezért, majd elsötétült minden.
***
„ A nagy lárma elhalkul, és egy pillanatra átfut az agyamon, hogy golyót kaptam és épp most halok meg. Ekkor egy villanás, egy dörrenés, amelyet egy újabb követ. Egy kiáltás – „A kijárathoz!”, újabb lövés, míg rá nem jövök, hogy valaki lekapcsolta a villanyt. Vakon botorkálok előre. Újabb villanás és megpillantom Suh-t. Mellé csapódok. Leadok egy lövést, hogy legalább egy pillanatra lássam, hol vagyunk. Észreveszek valamit előttünk. Odasúgom Kedves Suh-nak, hogy maradjon.
Elindulok. Egy lépés, két lépés, üvöltés. Megfordulok, lövök, a golyó a falba fúródik. De a másodperc egy tört részére látom, ahogy Suh a vérző lábú Rodgers lábát tapossa.
Célzok és lövök. Semmi. Kifogyott. Fény villan, de ez nem akar múlni. Homályosan látok. Mire kitisztul a szemem egy pisztolycső fúródik a halántékomnak és a helyet ellepik ARod emberei. Ennyi volt.
A maffiavezér nagy nehezen feltápászkodik, és a falhoz biceg. McCarthy már ott is van mellette. ARod engem néz, csak engem. Vigyorog. Tudtam, hogy végem van. Nincs tovább. Suh-t leütötték, Calvin még mindig a szétlőtt térdét markolássza, Matty pedig Jimmy mellett térdel rémült, ideges arccal. Hát, nem sikerült.
ARod nem mond semmit. Nem olyan ez, mint a filmekben, hogy a gonosz addig mondja a magáét, míg valaki el nem kapja. Előveszi a fegyverét, rám céloz és lő. Behunyom a szemem. Nem hittem, hogy a halál ennyire semmilyen lesz. Nem érzek fájdalmat, sem megnyugvást, pont olyan minden, mint pár másodperccel ezelőtt. Újabb lövés, majd még egy és még egy. Továbbra is semmi, gondolom, ezek már Matty-éknek szóltak. Zsibbadok. Egy kéz ér a vállamhoz és erősen megmarkolja. Bizonyára most takarítanak el bennünket.
– Szép munka fiam!
Semmit nem értek. Ennek nem így kellene történnie. Kinyitom a szemem. Egy ismerős arc. Pete Caroll, a Seattle-i főnököm mosolyog rám rágózva.
Szétnézek. ARod a földön, a válla vérzik, de még él. McCarthy fejlövést kapott. Aki él, bilincsben, beleértve Jimmy-éket is. Hát, ideértek.”
Jól megérdemelt pihenés. Mint kiderült, Carollék végig készenlétben álltak nem messze Green Bay-től és csak a hívásomra vártak. Tudták, hogy ma valami nagy durranás lesz. Így eshetett meg, hogy ARod hamarabb kapott golyót, mint én, ennyi meglepetés pedig már túl sok volt a Green Bay-ieknek. Rodgers összes emberét elfogták és letartóztatták és igen hosszú büntetésre számíthatnak, ARod nem különben. Detroiti oldalról Suh néz csak komolyabb büntetés elé. Mosley-nak 3 év és elvonó. Megatront végül többszörös gyilkosság helyett csak adócsalásért állították elő (hála nekem), így, ha lemond a pénze egy részéről, akkor megúszhatja a dolgot.
Nem kellene olyan pofátlanul sokat keresni…
Matty kitüntetést kapott, hisz hivatalosan beavatott volt és végig nekem segédkezett, így velem együtt elutazhatott Arizonába egy kis fizetett nyaralásra. Jimmy helyzete kérdéses, az ő ügyét majd jövőre tárgyalják, de bizakodó vagyok.
