Mi lesz Bortlesszel? A Jaguars szurkolói számára ez az előszezon és akár az alapszakasz legégetőbb kérdése. Gus Bradley kijelentette, hogy az idei draft elsőként választott irányítója nem fog kezdeni idén, hanem tanulni fog Henne mögött. Viszont jelenleg olyan jól nyomja az előszezonban, hogy sokan megkérdőjelezik a döntést és az újoncot favorizálják. Most egy kis csapongó írás jön erről a helyzetről. Tehát: kezdjen Bortles, vagy padozzon?
A draft-process kezdetén Bortles csak a harmadik számú irányítónak számított Manziel és Bridgewater mögött, habár több helyen is felmerült a neve az 1/1-re. Mégpedig azért, mert a Texanshoz és Bill O’Brianhez leginkább egy ilyen típusú, nagyobb darab QB illett. A legtöbb szakértő azonban a harmadik helyre sorolta őt. Mégis ő kelt el először, a Jaguars benne látja a franchise jövőjét. A jelenét azonban nem, hiszen Gus Bradley, a Jaguars vzetőedzője már a Draft előtt kijelentette, hogy bárhol is húznak irányítót, ő bizony padozni fog az első évben és Henne lesz a kezdő. Van ebben ráció, de tudjuk, hogy Henne legjobb esetben is egy átlagos NFL-irányító.
Azon mondjuk nem csodálkozunk, hogy óvatosak a jaguárok vezetői. Elég friss élményeik vannak egy olyan irányítóval kapcsolatban, akit az első körben draftoltak és egyből a mély vízbe dobtak. Az illető Blaine Gabbert, akiért csodával határos módon kaptak egy hátsó körös draft-cetlit a 9erstől. Nem akarják ismét ezt a hibát elkövetni. Bortles viszont pazar jelenleg az előszezonban, mutatok is két példát a ma hajnali meccsből:
Egy 25 yardos passz a zsebből kiforogva
Egy 29 yardos passz a zsebből
A Bears elleni találkozón 11/17 jó passz 160 yardért. Az első meccsen a Buccaneers ellen 7/11, 117 yard. Elég jó statisztikák. Egyértelműen a legjobb az újonc irányítók közül.
Nem mintha Henne rossz lenne eddig. A Bucs ellen 4/7, 30 yard (itt mondjuk volt 2 fumble-je), most a Bears ellen 12/17, 130 yard, 1 TD. Azt viszont tudjuk, hogy Henne-nek alacsony a plafon, nem tud nagyon magasra fejlődni, csak egy átlagos teljesítményre képes.
Nézzünk pár példát mindkét esetre (újonc irányító padozik vagy kezd). A legevidensebb Aaron Rodgers a padoztatásra. Ő ugyebár nem kezdettt egyből, hanem várt. Kaepernick lehet még egy példa mondjuk a mostani top irányítók közül. Rodgersnél az volt más, hogy egy elit QB mögött padozhatott, nézhette, követhette és tanulhatott Favre-ról. Kaep előtt is jobb irányító volt Alex Smith személyében, mint Henne, akinek a karrierje során egy 75.3-as passer ratinget sikerült összehoznia.
Az utóbbi években viszont bedobták a mély vízbe a QB-kat. Luck, Griffin, Wilson, Tannehill két évvel korábbról jó példa. És nem is játszottak rosszul. Korábban Flacco vagy Ryan, akik beváltak újonc kezdőként. De ők egy kiforrott szervezetbe léptek be.
Bortles nem egy jó csapat tagja. Elkapói Shorts mellett újoncok. Habár velük jó lenne minél előbb összehangolni a ritmust, mert sokáig fognak együtt játszani. A legnagyobb probléma a támadófal. A center Meester visszavonult, nem tudták pótolni. Guard poszton az újonc Linder és a Broncosból érkezett Beadles található. Beadles jó fal tagja volt és bizakodnak vele szemben, de vannak olyan szakértők, akik szerint ő is profitált a Peyton irányította offense-ből. Kívülről a másodéves, tavaly 1/2-re választott Luke Joeckel és a veterán Pasztor fogja védeni az irányítót. Előbbi sérült volt tavaly, így nem tudjuk még, hogyan illeszkedik be, utóbbi pedig sose volt jobb egy átlagos játékosnál.
Láttunk arra példát, hogy valaki elveszti az önbizalmát egy pocsék fal mögött. David Carr, az újonc Derek bátyja, a Texans 1/1-es választottja volt 2002-ben és első évében annyi sacket kapott, hogy többet nem volt képes jó játékra, teljesen elvesztette az önbizalmát, ami pedig nagyon fontos egy QB-nál.
Viszont az is igaz, hogy csak a padról és a rajzokból nem lesz meccs-tapasztalata Blake-nek, ennek megszerzéséhez bizony játszania kell. Ezért gondolom azt, hogy ha az első héten nem is, a szezon második felében több meccsen is kezdő lesz majd, hiszen ez szolgálja a fejlődését. Ha pedig a következő két meccsen és az edzéseken magasan túlszárnyalja Henne-t (ahogy Russell Wilson Matt Flynnt két éve), akkor vele kellene kezdeni az Eagles ellen az első héten, hiszen ő adja a legjobb esélyt a győzelemre.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?