Azon kevesek közé tartoztam, akik jónak ítélték meg a Patriots idei draftját. Talán most túlzásnak tűnik az „A-” értékelés annak fényében, hogy a legtöbb rookie, köztük az első körös Dominique Easley legnagyobb teljesítménye az volt, hogy edzeni tudott. Ugyanakkor a sokakból felháborodást kiváltó, ám szerintem remek második körös QB-pick nagyon ígéretesnek tűnik. Olyannyira, hogy Jimmy Garoppolo személyében a Pats végre megtalál(hat)ta Tom Brady utódját.
Tudom, egy alapszakasz mérkőzés alapján felelőtlen ilyet állítani. Ugyanakkor Jimmy már most többet mutatott, mint Ryan Mallett valaha is – az a Mallett, aki a 2011-es draft 74. választásaként került a New England Patriotshoz és az ott eltöltött három éve alatt négy tétmeccsen kapott valamilyen szerepet, amelyek során 4 passzkísérletet hajtott végre, ebből egy volt sikeres 17 yardért és egy interceptionért. Ez nem is lenne vészes, hisz Brady mellett nem sok irányító juthatna több szerephez. Ami aggasztó, hogy a három éve alatt kvázi semmit nem fejlődött. Ellenben Garoppolo már most impresszív játékkal rukkolt elő és edzéseken is rendre jól muzsikál. Ha ez ilyen tendenciával folytatódik, nincs kétségem afelől, hogy a rookie második számú QB-ként kezdi meg a szezont.
Jimmy Garoppolo élete első profi meccsén szerzett 157 yardot, egy TD-t és 69,2%-os pontossággal passzolt, aminek 135,7-es rating lett a jutalma (Mallett ugyanezen a meccsen 41,7). Sokan mondták, hogy harmadik számú védelem ellen brillírozott. Ez igaz, viszont harmadik számú offense volt mellette is. És azt se felejtsük, hogy az OLine az ő esetében csak a harmadik számú falemberekből állt, míg Mallett előtt/mellett többé-kevésbé az első csapat volt jelen. Ez arra mindenképp jó volt, hogy kihozza Jimmy erősségeit. Már a draft előtt arról volt szó, hogy remek döntéshozónak számít, gyorsan választ célpontot és gyorsan szabadul a labdától. Mindamellett remekül időzíti, és jól helyezi a hosszú passzait. Erre mind láttunk példát, és olyan szembeötlő hibát sem vétett. Remek bemutatkozás volt.
Összehasonlítva az előtte kiválasztott irányítókkal még impozánsabb a kép. Teddy Bridgewater és Derek Carr botrányosak voltak. A traning camp előtt legjobb prospectnek tartott Teddy 46,2%-os arányban passzolt, 13 kísérletből 49 yardért és vétett egy fumble-t (56,2-es rating). Carr pedig, bár pontosabb volt, ez sem yardokban (16 kísérletből 74 yard) sem ratingben (47,4), sem pedig a játék képen nem látszott meg igazán. Ráadásul még egy eladott labdája is volt. Johnny Manziel már jobb volt, de ő is inkább a futásokkal villogott (24 yard 6 kísérletből), a passzjáték nála sem ment igazán. Egyedül az 1/3-as Blake Bortlesnek volt jó meccse (kettő is), vele jól járt a Jaguars.
Garoppolo hihetetlenül produktív volt az egyetemi másodosztályban (5030 yard, 53 TD és 9 INT utolsó évében). 13 156 passzolt yarddal és 118 passzolt TD-vel megdöntötte Tony Romo yard, illetve touchdown rekordját. A legtöbb scout szerint top100-as prospect volt köszönhetően a játékintelligenciájának, gyors és precíz dobómozdulatának. Második körre volt prognosztizálva, és állítólag a Texans volt az egyik legkomolyabb érdeklődő. Nagy eséllyel 3/1-re el is vitték volna, ha három húzással előttük a Patriots be nem előzi őket. Látva Fitzpatrick és Keenum teljesítményét, nem lehetnek Houstonban most felhőtlenül boldogak.
Hangsúlyozom, nem sok értelme van messzemenő következtetéseket levonni egy meccs után. Garoppolo egyelőre magabiztosan és kiegyensúlyozott, edzésen és a pályán is odateszi magát, aminek Ryan Mallett a legnagyobb kárvallottja. Mayock szerint a TC alatt kezdő QB-nak nézett ki, a Pats pedig nyilvánvalóvá tette, hogy megfelelő ajánlatért kész megválni a játékostól. Ennek megfelelően kvázi eladó táblával küldte ki a pályára, Mallett pedig nem tudott élni a lehetőséggel. Jelenleg 5-6. körös pick körül van az értéke, és nem valószínű, hogy ez pozitív irányba változni fog. Ám az eddig látottak alapján Garoppolo beválthatja a hozzáfűzött reményeket és akár rögtön második számú irányítóvá, idővel pedig Brady megfelelő utódjává avanzsálhat.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Üdv!
A rendszeres és régóta tartó olvasás után, kommentelésre is vállalkozom. :D
Hadd gratuláljak igazán színvonalas az FK!
Igazából az lenne a kérdésem, hogy nem lehetne az érdekesebb játékosoknál updatelni ezeket a posztokat? ?
Azon kívül, hogy térközöket kellene rakni a cikkbe – mert a postr-ről áthozott cikkek nem mutatnak itt tökéletesen – ebben az esetben sok update-elni való nincs :)
de egyébként túl sok cikket kellene frissíteni és helyettük inkább újakat írunk :)
köszönjük a dícséretet és bátorítanálak további kommentelésre :)
Az újakkal is kiegyezhetünk :D azért innen elég fura azt olvasni hogy Manziel jó volt, mostanában inkább a berendezést hajigálja miközben porszívónak képzeli magát :D
Hát igen azt nem találtam el :D lehet le is szedem :D
Ja most nézem az nem is az enyém, a saját draft előtti cikkem róla nem hoztuk át, csak jimboyét.
Akkor így láttad, épp ezért nem venném ki. Ez egy jó flashback :D