Ezzel az összecsapással az utolsó wild card mérkőzés is lejátszásra kerül és kialakul a legjobb 8 mezőnye. Ki szerzi meg az utolsó továbbjutást érő helyet? Manning-papa még utoljára, vagy a 3B vezette acélvárosi alakulat?
Irányítók
Ha az alapszakasz közepén kéne rangsorba állítani a két csapat irányítóit, akkor sanszosan Peyton Manninget írnám első helyre. De ez itt már a playoff kérem szépen, és itt ha választanom kéne, akkor bizony Big Bent vinném magammal. Manningnél a 2013-as rekord döntögető szezon után valami eltört tavaly, főleg a szezon második felében. Utólag jöttek nyilatkozatok, hogy sérülés hátráltatta, de 39 évesen ebben semmi meglepő nincs. Továbbá az a tény hogy Peyton Manning rendelkezik a legrosszabb playoff győzelmi mutatóval (.458) az összes Super Bowlt nyert irányító közül, önmagában elég lenne ahhoz, hogy Big Bent rangsoroljam előrébb.
Futók
Ez a poszt már jóval egyértelműbb, mint az előző. A Bell vezette futótandem nagyobb erőt képvisel mint az Anderson – Ball duó. Bell az újonc szezonját követően tavaly maximális bizalmat kapott az acélvárosiak csapatában, az összes mérkőzésen kezdő volt és a futások mellett az elkapásokban is hasznára vált Big Bennek. 4.7-es átlaggal futott emellett a felé dobott labdák 79%-át is elkapta, ezzel a fenti lista legtöbb yardot termelő játékosa volt tavaly. Semmi okunk feltételezni, hogy idén ez másképp lesz. A másik oldalon Anderson csak a szezon második felében kapta meg a bizalmat, volt két egészen brutális meccse a Chiefs és a Dolphins ellen, ahol a 160 yardot is átlépte, de a játéka egyelőre kiegyensúlyozatlan. A cserék tekintetében is a Steelers viszi a prímet. Williamst bár tavaly sérülések akadályozták, de ha egészséges akkor mindenképpen nagyobb erőt képvisel, mint a Denver cseréi.
Elkapók
A két csapatból a legjobb elkapó kétségtelen Antonio Brown, ám mögötte akkora szakadék, hogy itt nem tudom első helyre írni a Steelerst. Mind a friss 70 milliós szerződéssel rendelkező Thomas, mind a “Denver Randall Cobbja” Sanders is átlagon felüli, ezért ketten együtt sikeresen két vállra fektetik a pittsburghi elkapósort. Mondjuk Sandersnél érdemes megjegyezni, hogy addig, amíg az első pontban győztes Big Ben dobált neki, egyszer sem jutott 1000 yard fölé.
Tight Endek
Megmondom őszintén az egész írásban ezt a posztot volt a legnehezebb rangsorolni. A Denver passzjátékokban legjobban használt tight endje Julius Thomas lelépett a Jaguarshoz, helyére érkezett a Ravenstől Owen Daniels. Daniels sose volt kiemelkedő, egy tisztes iparos, de karrierje során sose volt olyan jó irányítója, mint Manning. Green inkább blokkolásban jeleskedik, mint elkapásokban. A másik oldalon Heath Miller bár nem fiatal, de kétségtelen egy nagyon jó tight end, mellette Spaeth, csak mint Green, inkább blokkol mint elkap. A Steelers javára végül Jesse James döntötte el a rangsort, igaz első évében biztos nem kap nagy szerepet az ötödik körben draftol újonc, de vele már egyértelműen a Miller utáni időkre készülnek a Kohászok.
Támadófal
Egy újabb vitathatatlan poszt, itt teljesen egyértelmű a Steelers fölénye. Faluk jól dolgozik futás blokkolásban és pass protectionben is remekelnek. Beachum jelenleg az egység legerősebb tagja, a negyedik évébe lépő tackle-t a 7.(!) körben draftolák le 2012-ben, ehhez képest most top-5 vakoldali tackle. A többiekre se lehet semmi panasz, az egész egység a liga élvonalába tartozik. Denverben már nem ilyen rózsás a helyzet, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy kétségbeejtő. Míg Big Ben bal oldala tökéletesen védve van, úgy Manning ezen oldalán abban sem lehetünk biztos ki fog kezdeni, a felhozatal nem valami veretes. Van egy újonc Sambrailo és egy Ryan Harris, közülük valaki fogja pótolni a sérült Ryan Cladyt. Egyik sem egy életbiztosítás Manning számára. A center posztról nem is beszélve, Ramirez lelépett a Lionshoz, nem lennék Peyton Manning (de még Tim Tebow se) egy ilyen fal mögött…
Belső falemberek (3-4 NT, DE, illetve 4-3 DT)
Itt már nem volt annyira egyértelmű a helyzet, de a Pittsburgh egységét egy hajszálnyival jobbnak érzem. Futások ellen mindkét csapat jól dolgozott a Denver a második, a Steelers a hatodik volt az erre vonatkozó statisztikában. De amíg a Denveri falnak nagy segítség az erős linebacker sor, addig a Steelersnek annyira nem. A guard közötti futások ellen szinte tökéletesen azonosan dolgozik a két egység, de tényleg csak egy hajszállal a Steelerst érzem itt jobbnak, két embert is draftolak ide a hátsó körökből, míg a Denver csak egyet.
Passzsiettetők (3-4 OLB, 4-3 DE)
A Kohászok Worilds visszavonulásával a legeredményesebb passzsiettetőjét vesztették el. Moats és a már-már nagypapa korú Harrison összesen nem érték el a 10 sacket. A szemben felálló Ware és Miller ketten együtt 24 egységgel segítette a csapatát, ezért a verseny el is dőlt. Mindkét oldalon van egy tehetséges első körös pass rusher, de egy hangyafasznyit kicsit itt is a Broncosos Ray felé dől a mérleg nyelve, ugyanis Dupree egy csiszolatlan gyémánt de még rettentő nyers a játéka.
Linebackerek
Marshall, bár negyedik szezonját kezdi majd meg a ligában, gyakorlatban jó lesz az egynek is, ugyanis érdemi szerepet csak tavaly kapott. Ennek ellenére sikerült olyan teljesítményt nyújtania, hogy a PFF szerint Trevathannal karöltve az egyik legerősebb linebacker párost alkotják a ligában. Velük szemben az átlagnál jóval jobb Timmons és az a Shazier áll, aki újonc évében igen meggyőzően teljesített, a probléma csak annyi volt vele, hogy a szezon majd felét az oldalvonal mellett töltötte sérülten.
Cornerbackek
Ahogy haladunk a képzeletbeli pályán egyre hátrébb úgy nő a Broncos főlénye a rivális Steelers ellenében. A legnagyobb szakadék a két csapat védelme között egyértelműen a secondaryben van. A Talib és Harris vezette egysége messze jobb, mint a Kohászok corner egysége. A Steelers nem véletlen draftolta le a második körben Golsont, muszáj valahogy javítani a passz elleni védekezésen, ami finoman szólva is botrányos most náluk.
Safetyk
A pálya legvégén is teljes a Denver fölénye. A Steelersben Polamalu visszavonulását követően hatalmas szakadék tátong a safetyk között. Az egyik kezdő biztosan Mitchell lesz, aki egy erős közepes teljesítményre képes, a másik oldalon egyelőre kérdéses a kezdő szerepe. Bár az utolsó pickkel elhozták a draftról a Louisville Cardinals safety játékosát, Gerod Hollimant, ez így nagyon kevés a Wardék ellen.
Összegzés
Mint látható egy lélegzetnyi előnnyel a Steelers csapata jött ki jobban a pozíciós harcból. Egymáshoz viszonyítva nagyon egy pólusú a két a csapat, a támadók oldalán a Steelers, míg a védők oldalán a Broncos az, aki simán a másik fölé tud kerekedni, már ami a játékos állományt illeti. Úgy gondolom ez a fél pont különbség most jogosan került a Steelershez, annak ellenére is, hogy ez a képzeletbeli mérkőzés a Mile High stadionban kerülne megrendezésre. Alapozom ezt arra, hogy a Steelers épp felszálló ágban, míg a Broncos jelenleg kicsit leszálló ágban van.
Ezzel a Steelers győzelemmel a következőképp alakul a további párosítás:
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”