Miután megnéztük, hogyan draftolnának 2010-ban a csapatok, ha tudnák, amit mi tudunk ma, most ugrunk egy évet és újragondoljuk a 2011-es játékosbőrzét, ami telis-tele volt tehetségekkel.
2011: 1/1 Cam Newton, QB
Re-Draft: ugyanaz
Ugyan nem Newton a draft class legjobb játékosa, mivel irányító poszton játszik, így felértékelődik a szerepe Watthoz képest, akivel a Texans nem tudott bejutni a rájátszásba normális irányító nélkül, míg a Panthers talán gyengébb kisegítő személyzettel, de egy kompentens irányítóval ezt meg tudta tenni az utóbbi két évben.
2011: 1/2 Von Miller, OLB
Re-Draft: J.J. Watt, DE
A Broncos megkaparintja J.J. Wattot, aki kérdés nélkül jobb, mint Miller az egész draft class bármelyik védő és várhatnak a vadlovak még egy kicsit Peytonra, aki Wattal együtt már talán meg tudja verni a Seahawksot a Super Bowlban. Vagy nem.
2011: 1/3 Marcell Dareus, DT
Re-Draft: Richard Sherman, CB
Dareus egy remek kis játékos, de nincs akkora meccset eldöntő hatása, mint a posztján Suh-nak, vagy épp Shermannek, aki felpezsdítheti kicsit a buffalói secondaryt. Ha tavaly vagy két éve írjuk ezt a re-draftot, feltehetőleg Kaepernick került volna ide, azonban a tavaly látott gyenge teljesítménye miatt nem kerülthet a top3-ba.
2011: 1/4 A.J. Green, WR
Re-Draft: ugyanaz
Itt talán nincs nagy kérdés, Green tökéletesen bevált a Bengalsnak, szerintem nem változtatnának ezen a választásukon.
2011: 1/5 Patrick Peterson, CB
Re-Draft: Tyron Smith, OT
Akár hagyhattam is volna Petersont a Cardinalsnál, viszont nagyon sokáig problémás volt a támadófala a csapatnak, Tyron Smith pedig a liga egyik legjobb vakoldali tackle-je, így inkább belé fektetnék.
2011: 1/6 Julio Jones, WR
Re-Draft: ugyanaz
A Falcons felcserélt Julióért és jól tették, így meghagyom nekik a kiváló elkapót.
2011: 1/7 Aldon Smith, OLB
Re-Draft: Patrick Peterson, CB
Aldon Smith tehetségétt tekintve jó választás lenne itt, azonban a pályán kívüli problémái miatt szerintem a 49ers más irányba indulna el és kiválasztana egy remek cornerbacket, nevesen Petersont, aki ebben a párhuzamos univerzumban a jelenlegi csapattársát, Larry Fitzgeraldot őrizhetné évente kétszer.
2011: 1/8 Jake Locker, QB
Re-Draft: Colin Kaepernick, QB
Most megy ki Kaep, mert a Titansnek nagyon kell irányító és így Mariotát se kellett volna kihúzniuk idén és eladhatták volna az Eaglesnek Coxért, Kendricksért, Boykinért, két első körért és Kelly lányáért (nem, nincs neki) amivel nagyon jól járt volna a franchise.
2011: 1/9 Tyron Smith, OT
Re-Draft: Justin Houston, DE/OLB
Ha elérhető lenne Smith, valószínűleg hagytam is volna a helyén, hiszen kifogástalan munkát végez Dallasban. Erre azonban nincs már lehetőség, így megkapják a kisebb off-field problémák miatt a harmadik körig csúszott, a profik között azonban semmiféle kihágása nem volt, ráadásul az egyik legjobb pass rusherré nőtte ki magát a ligában, amit mutat a tavalyi sack-száma és a pár héttel ezelőtti hatalmas új szerződése. Dallasban pedig egy ideje nincs már védelem pass rush.
2011: 1/10 Blaine Gabbert, QB
Re-Draft: Von Miller, DE/OLB
Sokkal jobban nem lőhetett volna mellé a Jaguars Gabberttel, most itt a lehetőség javítani és megerősíteni a pass rusht Millerrel, ha már normális QB-prospect nincs több, aki 1/10-et érne (látlak Dalton).
2011: 1/11 J.J. Watt, DE
Re-Draft: Mo Wilkerson, DE
Houstonban nem örülnek ennek a Re-Draftnak, habár Wilkerson is egy elit 3-4 DE, de mégsem Watt, aki jelenleg és valószínűleg még jó pár évig a liga legjobb védőjátékosa lesz.
2011: 1/12 Christian Ponder, QB
Re-Draft: Robert Quinn, DE
Ponderrel nem járt jól a Vikings, Quinn viszont felezsdítheti a csapatot és terrorizálhatja Rodgerst, Staffordot és Cutlert évente kétszer, szerintem ennek mindenki örülne Minnesotában.
2011: 1/13 Nick Fairley, DT
Re-Draft: Aldon Smith, DE/OLB
Passzsiettető rush! Aldon Smith a 49ersnek problémás volt, a Lionsnál ilyen gondok nincsenek, így habozás nélkül húzzák be a remek pass rushert a helyett a Nick Fairley helyett, aki nagyon tehetséges, de ezt nem tudta kellően megmutatni Suh árnyékában.
2011: 1/14 Robert Quinn, DE
Re-Draft: Marcell Dareus, DT
Ha a fal szélét nem tudod erősíteni, erősítsd a közepét, ezzel a filozófiával került sorre a Rams, hiszen a top pass rusherek kimentek már, azonban talán még fontosabb egy középső embert találni, aki gyorsan össze tudja omlasztani a zsebet, hiszen közelebb van az irányítóhoz. Dareus a valóságban korábban ment ki, azonban 1/3-as picket szerintem nem ér, itt azonban tökéletes választás.
2011: 1/15 Mike Pouncey, C/G
Re-Draft: ugyanaz
Nem egy sexy pick, viszont Pouncey az egyik legjobb belső falember a ligában, nincs okom megváltoztatni a delfinek választását.
2011: 1/16 Ryan Kerrigan, OLB
Re-Draft: ugyanaz
Ismét kicsit unalmas meghagyni a Redskinsnek is a választását, viszont Kerrigannek nagyjából itt a helye és jelenleg ő a fővárosiak legjobb védőjátékosa, így kétlem, hogy elengednék itt.
2011: 1/17 Nate Solder, OT
Re-Draft: ugyanaz
A Patriots helyében sem változtatnok így, hogy Solder még elérhető, hiszen az utóbbi években elég jól megoldotta Brady védelmét, ennél pedig nem is nagyon kell több.
2011: 1/18 Corey Liuget, DE
Re-Draft: Chris Harris, CB
Liuget annyira nem meghatározó játékos, hogy egy ennyire telített drafton a 18. helyen keljen el, így viszont a class legjobb draftolatlan játékosát viszik el, Chris Harrist, aki egy alulértékelt zseni, a PFF top101 listáján például a negyedik helyet csípte meg tavalyi elképesztően kiváló teljesítményével. Nem kérnek tőle annyit Denverben, mint egy igazi első számú CB-től, azonban egyértelműen posztja legjobbjai közé tartozik, ez a hely is kicsit hátul van számára, könnyedén kiválaszthatták volna korábban is.
2011: 1/19 Prince Amukamara, CB
Re-Draft: Jurrell Casey, DT
Látszik, hogy mennyire elképesztően jó volt ez a 2011-es draft class, a 19. helyen is olyan jó játékosok elérhetőek még, mint Casey (és még jönnek jó páran). Casey sokkal hatékonyabbá tudná tenni a Giants passzsiettetését egyrészt saját maga kvalitásaival, másrészt a defensive endeknek nyitott lehetőségekkel.
2011: 1/20 Adrian Clayborn, DE
Re-Draft: Cameron Jordan, DE
A poszt marad, a játékos cserélődik csak. Jordan az utóbbi két évben 20 sacket hozott össze, ami egy 3-4es DE-től pazar szám, sok panasz nem lehet rá a Saintsnél, a Tampa pedig behúzná inkább őt a csoportrivális elől.
2011: 1/21 Phil Taylor, NT
Re-Draft: Andy Dalton, QB
Hoppá, a Brownsnak új kezdő irányítója van. Taylor sem volt rossz pick, hiszen sokat segített a futás ellen és ette a blokkokat, de olyan hosszú távon nem tudta kamatoztatni tehetségét. Daltonról megoszlanak a vélemények, szerintem nem egy jó irányító, de még mindig jobb, mint bármelyik Browns QB isten tudja mi óta.
2011: 1/22 Anthony Castonzo, OT
Re-Draft: ugyanaz
A Colts marad az eredeti választottjánál, hiszen a támadófal nem épp veretes a csikóknál, Castonzo viszont biztos pontja ennek az egységnek.
2011: 1/23 Danny Watkins, OG
Re-Draft, Jason Kelce, C
Watkinsszal nagyon befürdött az Eagles, a játékosmegfigyelők nem voltak elég alaposak, hiszen Watkins nem szerette eléggé a futballt, inkább elment tűzoltónak. Az egyébként elképesztő, hogy ebben a tehetségekkel teletűzdelt draft classban a sasoknak sikerült kiválasztania Watkins mellett 9 olyan játékost (Jaiquawn Jarrett, Curtis Marsh, Casey Matthews, Alex Henery, Dion Lewis, Julian Vandervelde, Brian Rolle, Greg Lloyd, Stanley Havili), akik már nincsenek a csapattal (oké, Vandervelde még igen, de ő összesen 16 mérkőzésen játszott, egyszer sem kezdőként és jelenleg a harmadik számú center) és teljesen befürödtek az NFL-ben. Egyedül Jason Kelce az, aki jó választás volt (a hatodik körben!), így hogy ne menjen kukába minden, most be is húzzák a liga egyik legjobb centerét az első körben.
2011: 1/24 Cameron Jordan, DE
Re-Draft: Randall Cobb, WR
Ha Jordan bent lenne még, habozás nélkül választanák újra, így viszont Cobb mellett döntenek, aki a tavalyi első körös Cooks szerepében tündökölhetne már 2011 óta, aminek Brees mindenképpen örülne.
2011: 1/25 James Carpenter, OT
ReDraft: Julius Thomas, TE
A Seahawks nem annyira tud jól draftolni az első körben, ezt mutatja Carpenter közepes teljesítménye is (oké, 2010-ből Earl Thomas elég jó húzás volt). Most Julius Thomasra esik a választásom, mivel így lenne egy nagyon biztos elkapó tight endje a csapatnak és nem kellene trade-elni Jimmy Grahamért 2015 márciusában, amivel megtartanák Max Ungert és az első körös választási jogukat, így erősebb lenne a támadófal és még választhatnának is valakit 2015-ben.
2011: 1/26 Jonathan Baldwin, WR
Re-Draft: Torrey Smith, WR
Baldwin hatalmas bust lett, ellentétben az eredetileg második körös Torrey-val, a Kansasnek pedig nem ártott volna egy normális elkapó az utóbbi 4 évben.
2011: 1/27 Jimmy Smith, CB
Re-Draft: Byron Maxwell, CB
A poszt itt is marad, azonban a 2011-ben hatodik körös Maxwell jobb játékossá vált, mint Smith, így inkább őt húzza be Ozzie Newsome.
2011: 1/28 Mark Ingram, RB
Re-Draft: Orlando Franklin, OT
Ingram nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket egészen a tavalyi évig, ahol pozitív jeleket láthattunk tőle, meg is tartotta őt a Saints. Azonban Orlando Franklin, aki tackle-ként és guardként is bevethető, jobb opció nála, jobban meg kell védeni Breest.
2011: 1/29 Gabe Carimi, OG
Re-Draft: Nick Fairley, DT
A támadófal helyett a védőfalat erősíti a Bears most, Carimi nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Fairley utánpótlás lehet az akkor még jó védelembe, ami mára már nem tündököl. Fairley-t elhomályosította Suh árnyéka Detroitban, a tehetsége azonban meglehet ahhoz, hogy egy kiváló belső falember váljon belőle.
2011: 1/30 Muhammad Wilkerson, DE
Re-Draft: Cameron Heyward, DE
A Jets ekkor még jó csapat volt, Sanchez pedig jól játszott. Ugye milyen furcsa ezt olvasni? Wilkerson hatalmas steal volt így utólag a Jetsnek, most be kell érniük Heywarddal, aki nemrég kapott zsíros szerződést Pittsburghben, az ottani, sokat gyengült védelem talán legjobb játékosa jelenleg.
2011: 1/31 Cameron Heyward, DE
Re-Draft: Jimmy Smith, CB
Heywardról éppen lecsúsztak, azonban kapnak egy cornert az akkori jó secondarybe utánpótlás gyanánt, hogy ne álljanak 2015-ben ennyire rosszul defensive backekből.
2011: 1/32 Derek Sherrod, OT
Re-Draft: Pernell McPhee, DE/OLB
Bajnokhoz méltóan a Packersnek nem volt égető hiányposztja ekkoriban, így Best Player Available stratégiával Pernell McPhee került a sajtfejekhez, aki DE és OLB poszton is használható, így elég sok variációs lehetőslget nyújt csapatnak.
Honorable mentions: DeMarco Murray, Rodney Hudson, Rahim Moore, Corey Liuget, Prince Amukamara, Phil Taylor
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”