A detroiti fejesektől jött az üzenet: „A magyarországi packers sejt mozgolódik. Beépülni és jelenteni”. Akik olvasták az Aaron Rodgers és a Golden Tate aktákat, azoknak nem idegen a Packers és a Lions között dúló ősi harc. Nem is szaporítom tovább a szót, legyen elég annyi: egy Lion a sajtfejűek táborában!
1. nap
Nem vagyok egy elit katona. Mindössze egy apró porszem a gépezetben. De a parancsokat végre kell hajtani. A helyi Packers főnök, nevezzük MZolinak, összehívta a honi Sajtfej szimpatizánsokat, hogy egy három napos tábor keretein belül készüljenek fel az előttük álló megmérettetésekre. A várakozásokkal ellentétben nem egy, a fővárosi székhelyhez közeli településen került megrendezésre az esemény, így viszonylag könnyen be tudtam szivárogni.
Azt kell mondjam, a híres wisconsini toleranciáról szóló hírek igazak. A csoport minden probléma nélkül elfogadott, mindössze egy túlméretezett, szerencsére szivacsból készült sajtot kellett a fejemre húzni (bár utólag lehet elég lett volna csak Stafford mez nélkül menni…). Az a rosszindulatú, vélhetőleg Chicagóból terjesztett pletyka, mely szerint a Packersösök primitív fény- és sajtevők, ugyanakkor határozott cáfolatot nyert. A húsalapú menü rendkívül ízletes volt, a kulturált és végtelenül szimpatikus társaság pedig akár Lions hívők gyülekezete is lehetett volna. Hiába, nem a mez teszi az embert, bár az igazságoshoz azért hozzá tartozik, hogy a sejt logisztikai menedzsere annyira taccsra tette magát – szó szerint -, ahogy Oroszlánt még soha nem láttam. Talán csak egyik westerosi ügynökünk, Tyrion vehetné fel vele a versenyt.
A vacsora után részt vettem a csoport egyik ősi rituáléján, mely során a tagok megtekintették a Packers-Patriots előszezon meccset, miközben kifejezték hódolatukat az általuk „Elit Cobb”-nak nevezett személy előtt. Szó mi szó, érdekes rituálé volt, bár első ránézésre ez az isteni Golden Tate imádatának egy pogány változata lehet. A szertartáshoz hozzá tartozott a mise-sör fogyasztás, melynek következtében egyes tagok – köztük MZoli vezér – átvedlettek Lacybe, és legyőzhetetlen vágyat éreztek defektes vízibiciklik eltulajdonítására.
A tevékenység kimenetele nyilvánvaló volt. Szándékomban állt kompromittáló képeket készíteni a központ számára, de a csoport elnöke olyan mélyre süllyedt erkölcsileg és fizikailag is a békaúsztatóban, hogy nem volt rá lehetőségem. 5-10 percnyi röhögő görcsnél nem is ért többet a dolog, sokkal jobban érdekelt az előttünk álló szezonra tartogatott playhívások és stratégiák, melyeket két-két, néha 3, de inkább 4 fős csapatokkal gyakoroltuk (értelemszerűen beálltam). Mivel első sorban eme aspektus miatt érkeztem, muszáj vagyok bővebben kitérni rá:
a) Megismerkedtem a „snap a snapben” fogalmával. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a center hátra adja a labdát az irányítónak, aki ezután végrehajt egy újabb snappet a futónak. Ezt a playt az ellenfél csapata használta és aktuális csapattársaim arcát látva, valami nagyon egyedi és nagyon titkosított formulához volt szerencsém.
b) „Guard húzás centerrel”. Eme játék is a másik csapat nevéhez fűződik. Érdekes elképzelés, lévén, hogy egy négyfős offense-ben egy center, egy irányító, egy futó/fullback és egy elkapó kap helyet, így viszont relatíve nehéz egy guard húzást kivitelezni. A play természetesen fumble-lel végződött, bár ezt inkább a sejt humánerőforrás menedzserére kenném.
c) Ha Revisnek szigete van, nekem kontinensem. Safety pozícióban játszottam a védelem oldalán, egy felém szálló labdával találkoztam, amiből természetesen INT return TD lett. Egyértelmű, hogy nem mertek felém passzolni, bár azt is meg kell jegyezni, hogy az előttem lévő pass rush remek volt, az ellenfél csapata pedig problémákba ütközött a snapek megszelídítésével. A játékhívásaik 99% fumble-lel vagy sack-kel végződött.
A mérkőzések utáni videózásból kiderült, hogy az ellenfeleink sikertelen playhívásai csak a már fentebb említett wisconsini tolerancia következményei. Idézek: „Tiszteltük annyira a line of scrimmage-t, hogy ne lépjük át”.
2. nap
Az akció második napja az előzőhöz képest visszafogottan telt. Sokan még a rituális italok hatása alatt álltak, így sokáig nem volt semmi említésre méltó mozgás. Ez alól kivétel a megrendezésre kerülő Packers intelligenciafelmérő, mely során négyfős csapatok küzdöttek meg egymással. Természetesen már előző nap felmértem a terepet, így tisztában voltam, kikhez kell húzni. Fifikás és fondorlatos elmémnek, valamint a random.org-nak köszönhetően bejutottam az áhított csapatba. A teameket a következő módon lehetne jellemezni:
1) Bigg Boss 1, már-már Bigg Boss, szerény Lionsös személyem és a 49ers fanatikus fotós.
2) A misesörös csapat, köztük a vizibicikli-titanic legénységének MZolit tartalmazó fele, valamit a kómába kerülő tiszteletbeli elnök.
3) A logisztikai menedzser üde és friss csapata, akik többnyire mindig a helyes válaszok kihirdetése után hoztak döntést.
4) A csaj csapat.
Mondanom sem kell, a mi csapatunk bizonyult a legfelkészültebbnek még úgy is, hogy a fotós körülbelül az első kör után lelépett, így kénytelenek voltunk emberhátrányban küzdeni. Be kell valljam, nagyon büszke vagyok a sikerre, a díjul kapott emléklap hamarosan bekeretezve ott fog feszíteni a fika-mérnöki MSc diplomám mellett.
Ezután következett a második mérkőzés, az elsőtől kicsivel másabb felállásban. Ez meg is hozta az eredményét, a pénteki meccs végtelen sok – semmi eredménye után mindössze 12-0-ra nyertünk (rúgónk nem volt). A mérkőzés fontosabb momentumai:
a) Safetyként továbbra is hatalmas területet levédtem, a felém szálló egyetlen labdából ismét INT return TD lett.
b) A csapat másik TD-jét is jómagam szereztem, mégpedig a 89-es mezben játszó – a diszkréció végett nevezzük Jonesnak – Aaron Rodgerst is megszégyenítő hajszálpontos passzból.
c) A képen jól látszik, hogy az ellenfél legjobb falemberére (védő és támadó oldalon is, pirossal jelölve) valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a legkisebb és legkönnyebb emberünket állítottuk (sárgával jelölve). A játék végeredménye egy földbedöngölt kisember és egy szerencsétlen irányító (jómagam), aki a benyelt tockostól és 37 fokos melegtől sokkal több csillagot látott az égen, mint amennyi indokolt lett volna. A pályán töltött perceim és további emlékeim ezen a ponton értek véget.
d) Az aktuális head coach sz*rt sem ért.
Természetesen a szerzett információkat rögtön továbbítottam a detroiti főhadiszállásra, akik megelégedve a munkámmal azonnal visszarendeltek, így a harmadik nap eseményeiről nem tudok beszámolni. Várhatóan jövőre is visszatérek, hisz elképesztően produktív és jó hangulatú volt a küldetés. Remélem, a rengeteg megszerzett tudást jól fogjuk tudni kamatoztatni a szezon során és megfelelően fel tudunk készülni a snap a snapben vagy a center féle guard húzások ellen. Bízzunk benne, hogy sok ilyen playt hívnak majd Green Bayben! Jelentésnek vége, Renningan ügynök voltam.
A képeket a táborban résztvevők hozzájárulásával tettem fel, a valós neveket direkt nem használtam.
