Connect with us

Draft

Re-Draft 2014

A 2014-es draft az utolsó, amit meg tudunk ítélni utólag szezon alatti teljesítmények alapján, úgyhogy ezzel zárjuk sorozatunkat. Volt minden, nagy egyetemi sztárok égtek meg, brutális WR állomány érkezett a ligába, valamint jobbnál-jobb linebackerek riogatták az ellenfél játékosait. Valaki benézte, valaki nem. Hajtás után most én is megmondom a tutit, hogy ki mivel járt volna jól.

 

 

2014: 1/1 Jadeveon Clowney, DE
Re-draft: Teddy Bridgewater, QB

 

A Texans védelme Clowney nélkül is egészen rendben volt, az offense hagyott inkább kívánnivalót maga után. Hiába a tehetséges elkapógárda és backfield, irányító nélkül nem megy, ezt be kell látni. Nem véletlen húznak irányítót a re-draft során, ám mindenki meglepődésére nem Johnny Manzielre, hanem a tavalyi év legjobb újonc irányítójára, Teddy Bridgewaterre esik a választás.

2014: 1/2 Greg Robinson, OT
Re-draft: Aaron Donald, DT

 

Robinson éppen, hogy kicsit jobb volt, mint a Rams támadófalának többi tagja. Igaz, hogy Aaron Donald is náluk kötött ki végül, de az év újonc védőjét hiba lenne nem elsőnek választani. Nem beszélve arról, hogy vastagon kivette a részét abból, hogy a Ramsnek ligaelit defensive line-ja legyen.

2014: 1/3 Blake Bortles, QB
Re-draft: Khalil Mack, LB

 

Jacksonville-ben nagy a gáz. A csapat is inkább Londonban játszaná a hazai meccseit, mint Amerikában, akkora az érdeklődés és lelkesedés a Jaguars iránt. Bár a medencés stadion tényleg vonzó, de inkább csak az amerikai focit szerető turisták számára. Hogyan lehetne feldobni a franchise-ot, ha éppen nincsen egy olyan játékosod sem, akit el tudnál adni a franchise arcaként? Nyilván ha van egy Johnny Manziel a választhatók közt, akkor a hype miatt mindenképp érdemes kihúzni, mert akkor napi szinten téma lesz a csapat mindenféle sajtóorgánumon, vagy közösségi felületen. Viszont a Jaguars látta a bulikirály tavalyi szenvedését és rájött, hogy tökmindegy, kit vernek össze a fal mögött. Így inkább a védelmet erősítik meg az egyik legjobb LB prospecttel, Khalil Mackkel, aki igen jó szezont tudhatott magáénak és a Jaguars védelmének már karrierje elején vezérévé válhat.

2014: 1/4 Sammy Watkins, WR
Re-draft: Odell Beckham Jr, WR

 

Az ez évi draft WR-classa nagyon mély és bár Watkins is jó szezont futott, azért Beckhammel nem tudta felvenni a versenyt, aki 12 TD-je és bravúros elkapásai mellett az év újonca díjat is fel tudja mutatni.

2014: 1/5 Khalil Mack, LB
Re-draft: C.J. Mosley, LB

 

Oaklandben a védelem megerősítése a prioritás, így a Baltimore-ban berobbant C.J. Mosleyra esett a választás azok után, hogy Macket elvitte a Jaguars. Igaz, hogy másik sémában játszottak mindketten (Mack 4-3-asban, Mosley pedgi 3-4-esben), de nem érezne nagy minőségi különbséget a Raiders védelme általa.

2014: 1/6 Jake Matthews, OT
Re-draft: Jeremy Hill, RB

 

Atlantában Steven Jackson megégett és nem igazán hagyott maga mögött alternatívát. Ezalatt Hill a Bengalsban szorgosan hozta a yardokat, és Bernarddal kiegészülve egész jó kis futótandem alakult ki Cincyben. Hill egy nagyon tehetséges futó, aki nem csak a földön, de a levegőben is produktív tud lenni, így a Ryan által vezetett pass-heavy offense tovább erősödhet és a futójáték is hasznosabbá válhat, mint Jacksonnal a backfielden.

2014: 1/7 Mike Evans, WR
Re-draft: Ugyanaz

 

Evans a legtöbb TD-t szerezte Odell Beckhammel karöltve (szám szerint 12-t) és Beckhamhez hasonlóan ő is túllépte az 1000 yardos határt. Már csak egy épkézláb QB kell mögé és valóban számolni kell a Tampával. Az offense terén mindenképp.

2014: 1/8 Justin Gilbert, CB
Re-draft: Kyle Fuller, CB

 

Gilbert nehezen tudta felvenni az NFL ritmusát, nem is véletlen, hogy mindössze 2 meccsen volt kezdő, további tizenkettőn csak csereként számoltak vele. Pedig a Browns secondaryje a liga szűk elitjébe tartozna, hogyha Haden mellett a másik oldalt is egy minőségi corner állna. Ezért is legit a Fuller pick, aki a Bears halovány védelmébe hozott egy színt. 4 interceptionje a legtöbb a tavalyi újonc cornerek közt, emellett még 14 passzleütése is volt

2014: 1/9 Anthony Barr, LB
Re-draft: Kelvin Benjamin, WR

 

Patterson mellett igazi elkapója nem igazán van a Vikingsnak, tavaly Jennings volt a legjobb elkapó, aki 2015-ben már nem áll a Minnesota rendelkezésére. Helyette jött Mike Wallace, akivel kapcsolatban nagy talány, hogy milyen kedvvel érkezik északra. Továbbá ott van a szezon második felében sokat használt Charles Johnson, de ő sem az a tipikus első számú WR. Benjamin megoldaná az elkapó kérdést. A harmadik legjobb újonc volt a posztján, 9 TD-jével és egy 1000+ yardos szezonnal.

2014: 1/10 Eric Ebron, TE
Re-draft: Anthony Barr, LB

 

Ebron nem vált be Detroitban, de egyébként sem nagyon hívtak TE játékokat. Úgyhogy tanulva a hibából inkább a linebacker sort erősítenék Anthony Barral, aki a Vikingsnál rögtön alapember lett, 70 tackle-jével a második legjobb lett a linebackerek közt, teljes csapatszinten pedig a 4. helyet foglalja el a hasonló ranglistán.

2014: 1/11 Taylor Lewan, OT
Re-draft: Ha Ha Clinton-Dix, S

 

Tennesseeben is sok a gond, bárhová draftolnak jól járnak. Azonban a 2015-ös draftot is figyelembe véve QB-t és elkapót nem érdemes húzniuk, így inkább a passz elleni védekezést alapozzák meg, Clinton-Dixszel, akivel hosszútávon megoldódna a free safety poszt (ahogy ez Green Bayben a valóságban meg is fog történni).

2014: 1/12 Odell Beckham Jr, WR
Re-draft: Sammy Watkins, WR

 

New York kék felén a re-draft során is elkapóban gondolkodnak, és mivel a top4 prospectből már csak Watkinst tudják behúzni, így vele kell megelégedniük.

2014: 1/13 Aaron Donald, DT
Re-draft: Brandin Cooks, WR

 

Mint már korábban írtam elkapókból elég nagy a választék a drafton, a Rams meg kihúzta másodiknak Donaldot a védelembe, úgyhogy a következő választásuk során a támadósort erősítik meg. A Tavon Austin, Kenny Britt duó elég vékony, így Cooks választása teljesen védhető és racionális.

2014: 1/14 Kyle Fuller, CB
Re-draft: Ryan Shazier, LB

 

A Bearsnél még mindig keresik önmagukat és a hagyományokhoz illő védelem összeállításán dolgoznak. Ehhez először a védelem vezérét kell megtalálni, akit Shazierben lát meg a GM, így ő lehet az új Brian Urlacher.

2014: 1/15 Ryan Shazier, LB
Re-draft: Bradley Roby, CB

 

A Steelers már keresi a hamarosan visszavonuló Ike Taylor utódját, de ha nem is vonul vissza év végén az öreg, akkor sem jön sosem rosszkor egy jó corner, főleg ha a passz elleni védekezés elég harmatos. Roby a tavalyi class cornerei közül a második legtöbb leütött passzal rendelkezett (15), emellett 2 INT-et hozott a Broncosnak.

2014: 1/16 Zach Martin, G
Re-draft: Ugyanaz

 

Vele lett teljes a liga legjobb támadófala, bármelyik QB-t vagy RB-t nyugodt szívvel tenné mögéjük akármelyik vezetőedző.

2014: 1/17 C.J. Mosley, LB
Re-draft: Telvin Smith, LB

 

A Ravens defense mindig is a brutális frontja miatt volt annyira jó és ezt a tendenciát folytatják a drafton is. Így választják ki a tackle-gyáros Telvin Smitht, aki annak ellenére, hogy sokan inkább OLB-nek mondják, mint ILB-nek hasonló poszton közel olyan eredményes tud lenni, mint Mosley.

2014: 1/18 Calvin Pryor, S
Re-draft: Ugyanaz

 

Pryor nem teljesített rosszul egy viszonylag gyenge secondaryben. A Revis-Cromartie kettős érkezésével mindenképp javulni fog az egység. Ez Pryor játékát is felhúzza majd és a Jets secondary a liga szűk elitjébe kerülhet.

2014: 1/19 Ja’Wuan James, OT
Re-draft: Taylor Lewan, OT

 

Tannehillt évek óta össze-vissza gyepálják, így a támadófal tatarozása a fő szempont. James nem egy rossz tackle, de Lewan jobb nála (tulajdonképpen a legjobb OT a classból), így rá esik a Dolphins választása.

2014: 1/20 Brandin Cooks, WR
Re-draft: Jarvis Landry, WR

 

Landry a legbiztosabb kezű újonc, mindössze 2,5%-os a drop rate-je. Breesnek pedig kell egy biztos célpont, aki rövid yardos szituációknál is bevethető, erre pedig Landry tökéletes. Elkapásainak majdnem a harmadát 6-10 yard között szerzi a line of scrimmage-től számítva. Csak az róható fel neki, hogy elég kevés yardot hoz az elkapások után.

2014: 1/21 Ha Ha Clinton-Dix, S
Re-draft: Deone Bucannon, S

 

Igaz, Bucannon strong safetyként játszik, de a Packersnek nagy szüksége volt egy safetyre, akivel feljebb küzdheti magát a passz elleni védekezés a liga alsó harmadából. Egyébként a Green Bay re-draftolt választottjánál csak a valódi választottja csinált egy hajszálnyival több tackle-t az újonc safetyk közül, így Bucannon választásával is meg tudnának békülni a Packers szurkolók.

2014: 1/22 Johnny Manziel, QB
Re-draft: Derek Carr, QB

 

Ha a major bajnoki címen kívül bármit is rendületlenül keresnek  Clevelandben, az a Browns franchise QB-ja. Johnnyfiú választása után mindenki megőrült, még LeBron hazatérését is verte népszerűségben ez a pick. A szezon közben kiderült azonban, hogy ez csak hype volt, Manziel pedig most ott tart, hogy a saját maga által összepiszkolt képét próbálja meg Ultradermmel lemosni. Eközben Carr Oaklandben megtalálta a számításait, egész tűrhető szezont futott és nem kizárt, hogy pont az ő vezetésével fog megindulni a Raiders szekere. Pedig indulhatna akár a Brownsé is vele…

2014: 1/23 Dee Ford, DE
Re-draft: Jordan Matthews, WR

 

Jamaal Charles nem tudott tavaly elég TD-t szerezni ahhoz, hogy komolyan lehessen venni ezt az offense-t, és hát rajta kívül nem is nagyon volt kiben bízni. Smithnek pedig célpontok kellenek. Egy Jordan Matthews-Jeremy Maclin tengely pedig nem is hangzik rosszul, még a végén az elkapók is szereznének TD-ket.

2014: 1/24 Darqueze Dennard, CB
Re-draft: Devon Kennard, LB

 

A Bengals védelme nem néz ki olyan rosszul, de a pass rush hiánya évek óta probléma. Ezt orvosolandó behúzzák Devon Kennardot, aki újonc évében 4,5 sacket gyűjtött. Ez majdnem a negyede annak, amit a Bengals egész évben fel tudott mutatni (20).

2014: 1/25 Jason Verrett, CB
Re-draft: Preston Brown, LB

 

A San Diego passz elleni védekezése az utóbbi időben feljavult, így már csak a futás ellenivel kell valamit kezdeni. Brown választása pedig remek húzás lenne a Chargers részéről. Mosley mögött a második legtöbb tackle-t csinálta az újoncok közül. Mind coverage-ben, mind futás elleni védekezésben is jól teljesített, így minden adott lenne, hogy a Rivers vezette offense-t egy még jobb védelem támogassa.

2014: 1/26 Marcus Smith, LB
Re-draft: Davante Adams, WR

 

Smith összesen 8 meccsen játszott, de minden statisztikai mutatóban 0 áll a neve mögött. Adams választása kifejezetten jó lenne, ugyanis egy későbbi választottjukat, Jordan Matthewst már elvitte előlük a Chiefs, egy elkapó draftolása pedig szükségszerű. Adams harmadik emberként is sok szerephez jutott a Packersben. Ez idő alatt megmutatta, hogy igenis helye van az NFL-ben és egy másik csapatnál akár első-második számú elkapó szerepben is helyt tudna állni.

2014: 1/27 Deone Bucannon, S
Re-draft: Tre Mason, RB

 

Ellington mellett/mögött nem volt opció a Cardinals futójátékában, Masonnel viszont változatosabb lehetne.

2014: 1/28 Kelvin Benjamin, WR
Re-draft: Greg Robinson, OT

 

Robinson nem nyújott felejthetetlen teljesítményt, de ez nem zavarná a Pantherst, ugyanis Oherhez képest előrelépést jelent a fal bal oldalán. Anno Robinsont tartották a legjobb OT prospectnek és mivel Newtont is meg kell védeni valahogy, így tökéletesen illik a pick a Panthershöz.

2014: 1/29 Dominique Easley, DT
Re-draft: Johnny Manziel, QB

 

Hogy miért? Egy tehetséges srác, akiben rengeteg van, de ha bedobnák rögtön a mély vízbe, meg is fulladna. Ki más mögött lehetne ezt a szakmát jobban megtanulni, mint minden idők egyik legjobb irányítója mögött? Brady hamarosan befejezi pályafutását, így Johnny belátható időn belül kezdő lehetne a Patriotsban. Addig pedig tanulhat. Neki idő és megfelelő mentor kell, New Englandben meg minden adott ahhoz, hogy majd ha a 12-es abbahagyja, akkor továbbvigye az örökséget. (És még ez is értelmesebb pick, mint egy olyan játékos választása, aki egyetemi évei alatt kétszer is elszakította a keresztszalagját.)

2014: 1/30 Jimmie Ward, S
Re-draft: Jake Matthews, OT

 

A 49ers támadófalára is ráfér az erősítés, Matthews pedig egy ígéretes tackle. Kaepernick egyre kevésbé mozog ki a zsebből, úgyhogy még fontosabbá válik, hogy egy konzisztens fal legyen előtte, Matthews pedig jó alapanyag egy jó offense falhoz.

2014: 1/31 Bradley Roby, CB
Re-draft: Justin Gilbert, CB

 

A Denver marad az eredeti elképzelésnél, miszerint cornert húznak. Gilbertnél jobb corner már nincs bent, így marad ő.

2014: 1/32 Teddy Bridgewater, QB
Re-draft: Allen Hurns, WR

 

Alapjában véve a Vikingsnak egy franchise QB kéne most, de a két legjobbat és Manzielt is elvitték már, így inkább tovább erősítik az elkapó gárdát Hurnsszel, aki első évében csapata legeredményesebb elkapója volt, mind yardokat (677), mind TD-ket (6) nézve.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások