Connect with us

Fantasy

Fantasy Stock Watch #2

fantasystock

Carlos Hyde 30 pontos parádéjával véget ért az idei fantasy szezon első hete, így máris jelentkezünk új sorozatunkkal, a Fantasy Stock Watch-csal, amelyben az előző hét eseményeit dolgozzuk fel, és megmondjuk a tutit azzal kapcsolatban, hogy kit érdemes felvenni a waiverről. Bár fantasyben soha nem jó érzés veszíteni, de talán az első heti vereséggel járunk a legjobban, hiszen ilyenkor még viszonylag hatékonyan szemezhetünk az első héten még gazdag eresztésű szabadügynök listáról.

 

QB

 

Marcus Mariota (Titans)

 

Mint ahogy azt a forduló előtt is említettem, Mariota legit lesz idén. Bár nem fog mindenkinek olyan könnyen 4 TD-t dobni, mint a Tampának, de a Titans menetrendje egészen kedvező, és ha az újonc fenn tudja tartani a lendületét, úgy előbb-utóbb a Flacco és Manning tulajok is elgondolkodhatnak Oregon büszkeségén. A következő körben a Jets által megégetett Browns következik, kiváló kilátásokkal.

 

Tyrod Taylor (Bills) 

 

A Bills az első fordulóban igencsak megrázta magát, és gyakorlatilag domináltak a Colts ellen, aminek nem kis része volt a Taylor által mutatott stabil játéknak, ami fantasy országban 16 pontot eredményezett. Arról még nem vagyok meggyőződve, hogy a run-heavy Buffalóban konzisztens 15-20 pont közötti eredményekkel fog-e előállni az irányító, így egyelőre inkább spekulatív addként látom magam előtt – amennyiben van a kispadon hely, jó befektetés lehet.

 

RB

 

Chris Johnson (Cardinals)

 

Ki gondolta volna, hogy 2015-ben arról fogunk beszámolni, hogy CJ2K az eheti waiver egyik legnépszerűbb ajánlata lesz? Ellington sérülését követően CJ egészen ügyesen játszotta végig a meccset, így érthető Arians nyilatkozata, melyben biztosította a backet arról, hogy benne látják a megoldást Ellington hiányában – a friss hírek szerint a kezdő futó sérülése nem olyan súlyos, 2-4 hét kihagyásra számíthat. Véleményem szerint az újonc David Johnson Ellington helyettesítésébe egyelőre nem fog érdemben beleszólni, a Saints ellen futó snapet nem is kapott, de a szezon előrehaladásával jó eséllyel folyamatosan növekedni fog a szerepe.

 

Ronnie Hillman (Broncos) 

 

A Broncos offense a Manning-éra egyik leggyengébb teljesítményét nyújtva 0 TD-vel zárta a nyitómeccset, ami nem jó jel a csapat támadóit játszatóknak. A legkellemetlenebb előjelek CJ Andersont érintik, aki egyrészt ugyanannyi snapet kapott, mint cseréje, Hillmann, csak épp kevesebb yardot termelt belőle, ráadásul sérülést is szenvedett. Egyelőre nem tudni sokat a sérülés súlyosságáról, de mivel a következő meccsét csütörtökön játssza a Broncos, így Ronnie jó eséllyel egészen nagy szerepet fog kapni a remélhetőleg javuló támadófalból.

 

Danny Woodhead (Chargers)

 

Személyes üdvöském, a jelenkor legjobb fehér futója már az első héten bizonyította, hogy a Chargers támadógépezetének fontos eleme, 62 yardot és 2 TD-t tett le az asztalra. Bár ezt a teljesítményt nem fogja minden héten megismételni, de úgy látszik, hogy idén nem csak a passing downokon fog játékba avatkozni, hanem ő fogja elvégezni a gólvonal körüli munkákat (mindkét TD-jét így szerezte), ami gyakorlatilag befixálja az RB2 pozícióba a futóposzton nem mély fantasy csapatokban.

 

WR

 

James Jones (Packers) 

 

Kötelező waiver add, ez egyértelmű: Jones tökéletes összhangban van Rodgersszel, de egyelőre továbbra is hármas számú elkapó, aki jó eséllyel nem fogja tudni megismételni ezt a teljesítményt a következő hetekben, hiszen mind Cobb, mind Adams bele fog csípni a pontszámába. Pesszimista játékosok máris retteghetnek a green bay-i elkapó commitee-től, amelyben lehetetlen lesz majd megjósolni, hogy Rodgers éppen kit fog nagyon szeretni. (Saints elkapók tulajdonosai ismerhetik az életérzést).

 

Cole Beasley / Terrance Williams (Cowboys) 

 

Dez Bryant kiesésével (várhatóan 4-6 hétről beszélhetünk) jelentős mennyiségű Romo-passz szabadult rá a piacra, amit Witten egyedül nem fog tudni átvállalni, így a kiegészítő Cowboys elkapók kiváló termelésre számíthatnak a következő fordulókban. Bár Williams jobb pontszámokat szerzett ezen a héten (TD-elkapása is volt), a tavalyi év második felében mutatott formáját átmentve Beasley akár a slotból indulva is teljesen legit WR2 / Flex opció lehet. Amennyiben valamelyik Dallas elkapó elérhető a waivereden, akkor felvételük mindenképpen ajánlott, véleményem szerint Beasley – Williams sorrendben.

 

Brandon Coleman (Saints) 

 

A megtizedelt Saints elkapósor üdvöskéje, az újonc Coleman már első meccsén is elfogadható teljesítményt hozott 40 yardjával és 1 TD-jével, és ami talán még fontosabb, a Saints valamennyi három WR-es felállásában a pályán volt. Egyelőre még nem biztosan kezdethető játékos, de Stills és Cooks példáját követve valós reményekkel bízhatunk abban, hogy az öregecske Colstont kiszorítva egyértelmű második opcióvá növi ki magát.

 

TE

 

Austin Seferian-Jenkins (Bucs)

 

 

20 pont feletti teljesítményével Jenkins kiérdemelte, hogy a TE-hiányos csapatok megmentőjeként ajánljuk, persze azzal a fenntartással, hogy a csúnyán betliző Tampa játékosait kellő óvatossággal kell játszatni. Viszont ilyen rosszul csak nem fog még egyszer játszani Winston, a közhely szerint pedig az újonc irányítók imádják a biztonsági célpontként szolgáló tight endeket, így ASJ a következő fordulókban is számíthat a passzokra.

 

Ladarius Green (Chargers) 

 

Alacsony kockázatú, rövid távú megoldásként csak ajánlani tudom Greent, aki Gates hiányában még három hétig sütkérezhet Rivers kegyeiben. A Lions ellen bizonyította, hogy minőségi opciót jelent (74 yard – 1 TD) a Chargers offense-ben, de ettől függetlenül nem gondolom, hogy Gates visszatérésével érdemi fantasy szerepe lesz, legjobb esetben is egy teljesen kiszámíthatatlan Allen-Fleener szituáció kialakulására számítok, minden tulaj szomorúságára.

 

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
HM
HM
2015-09-15 14:47

Két gyors kérdés:
– Van valami komoly oka, hogy Eifert kimaradt a TE-k közül?
– CJ jobb választás, mint Stewart vagy Coleman?

tszajko
tszajko
Reply to  HM
2015-09-15 15:44

1. Azon túl nincs különösebb oka, hogy ő a legtöbb ligában draftolva lett – ha nálad elérhető, akkor mindenképpen jó célpont.
2. CJ a következő két-három hétben kezdő lesz, de a másik két játékos jó eséllyel az egész szezonban kezdeni fog, így nem gondolnám, hogy a helyükre beférne.

Daniel Grant
Daniel Grant
2015-09-15 18:33

Bishop Sankey, Percy Harvin és Benny Cunningham? Sok helyen még szabad a tennessee-s futó, és nagyon jól játszott Mariato mellett, Harvin pedig jó deep threat lehet a Buffalonál, ő lehet Tyrod Taylor Maclinje, és hát láttuk, hogy mi történik ha megtalálják egymást az irányítóval. Cunninghamet 16 futás és még hét passzkísérlettel szintén sokat használhatja még a Rams.

katonadani
Reply to  Daniel Grant
2015-09-15 22:16

Cunningham jövő héttől csere, Sankey szerintem a ligák nagy részében (12-14 fős) foglalt. Harvin meg inkább egy special player néha nagy játékokkal, sokszor eltűnéssel

Everlast77
Everlast77
2015-09-16 12:42

Colston a Tampa ellen, vagy Tate a Vikings ellen? Igazság szerint az 1. körben megégtem mind a kettővel :) Brees rendesen szétosztja a labdáit, Golden Tate-et meg így utólag visszagondolva szerintem csak a Ranningen által megénekelt folytatásos hype miatt draftoltam :D Elvileg a matchup jó lenne mindkettőnek, ezért nem tudok dönteni :P

Daniel Grant
Daniel Grant
Reply to  Everlast77
2015-09-16 18:50

Hidd el, Everlast, Tate sokkal tehetségesebb, mint Colston, folytatásos hype ide vagy oda. Colston már öregszik és lassan már a WR2-ről is leszorítják (Brandon Coleman), ráadásul a New Orleans kiszámíthatatlan, hogy mit fog tenni ebben a szezonban, lehetnek nagyon jók is akár, de inkább nagyon rosszak. Tate ellenben tavaly Stafford első számú célpontja volt, majdnem minden labdát odadobott, amikor nem parancsoltak rá, hogy erőltesse Megatront. Példaképp az egyik tízcsapatos NFL-ligánkban Golden Tate a negyedik (reach, de akkor is meggyőző) körben ment el, míg Colston draftolatlan maradt. Csak nagyon sokkal rosszabb matchup esetén raknám be Colstont.

Agárdi László
Agárdi László
2015-09-16 14:50

Hello ! Szerintetek kit kezdessek 2. héten… Eifert-et vagy inkább Kelce-t? Mert nem tudom h a denveri védelem miatt mennyire lesz használva Kelce viszont Eifert az első fordulóban nagyon jó volt szóval így elég nehéz döntenem! Előre is köszi a segítséget! :)

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x