Az amerikai futball játékosokat – meg gyakorlatilag minden sportolót – gyerekkorától kezdve nagy figyelem vesz körül. Leginkább azonban a középiskolai tanulmányaik alatt kíséri őket nagy figyelem. Az egyetemek futballprogramjáért felelős emberek folyamatosan figyelik a jövő nagy tehetségeit és próbálják feltérképezni, hogy kitől mire lehet számítani a jövőben. Hogy valaki nagy sztár lesz-e vagy egy tisztességes iparos vagy csak sokadik ember a padon azt konkrétan nem mondja meg a recruit star rating system, azonban valamilyen szinten azért képet ad arról, hogy kitől mit várhatunk.
Rengeteg fiatal játékos kerül évről évre az egyetemekre, de nem mindenkiből lehet szép jövőjű játékos. A star system segít előrevetíteni, hogy kiből is lehet valaki. Hogy ki hány csillagos minősítést kap az egy elég összetett elemzés során derül ki. Korábban a játékosok fizikai felméréséhez a 40 yardos sprintet, a súlypontemelkedést, a 5-10-5 yardos shuttle-t, illetve a fekvenyomást nézték. A SPARQ rendszer megjelenésével – ami részben ezekre épül, bővebben katonadani korábban írt posztjában olvashattok róla – azonban már elvesztette létjogosultságát, mivel utóbbi jobb összképet ad a játékosok atleticizmusáról. Ezeknél talán még fontosabbak a meccshelyzetben hozott döntések és teljesítmény, illetve az edzők és megfigyelők benyomásai és persze a csapatra gyakorolt hatás – persze a statisztikák fontosak és valamilyen képet adnak a játékosról, de inkább a személyes tapasztalatokra és meccshelyzetekre alapoznak a szakértők és megfigyelők. Ezekre leginkább a videókból és a területi combine-okon lehet választ kapni. Az NFL-lel ellentétben nem töltenek ki a játékosok IQ-tesztet. Szóval gyakorlatilag minden tényezővel számolhatnak a különböző megfigyelők és oldalak, akik ezen listák összerakásával foglalkoznak. Ezek a listák készülhetnek posztokra bontva, vagy ömlesztve, kinek hogy tetszik – persze általában mindkettő megtalálható az adott adatbázisban.
Azt nyilván le tudja szűrni mindenki, hogy az 5 csillagos játékos jobbnak számít a 4 csillagosnál, azonban hogy mit is jelentenek ezek azzal kapcsolatban már kicsit homályosabb a kép. Fontos megjegyezni, hogy minden oldalnak megvan a saját osztályozási rendszere.
A Scout nevű portálnál az számít igazán jó játékosnak, aki bekerül a 300 legígéretesebb prospect közé. Az 1-50. helyekig rangsorolt játékosok kapnak 5 csillagot, 51-300-ik helyig 4 csillagos minősítést kapnak a Scoutnál. A teljesség igénye nélkül a 2008-as classból például Julio Jones, A.J. Green, Will Hill, Patrick Peterson, Tyron Smith is top10-be került, de E.J. Manuel is 5 csillagos recruitnak számított. A lista élén pedig Terrelle Pryor foglalt helyet. A tiszavirág életű karrierrel rendelkező Jonas Gray (182.) és Jermaine Kearse (180.) is top 300-as volt, de a Rams ligaelit védőfalának egyik tagja, Robert Quinn épphogy csak bekerült (224.) ebben az évben.
Érdekesség, hogy Adrian Peterson, 2004-ben csak a harmadik legjobbnak számított nemzeti szinten. 2004-ben ugyanis azt a Jeff Byerst tartották a legnagyobbra, aki 2010-ben a drafton sem kelt el, mindössze 22 meccsen játszott (ebből 7-en volt kezdő) az NFL-ben és 2014-ben vissza is vonult a profi futballtól. Ugyanebben az évben a második helyen Willie Williams állt, aki írd és mondd 0 profi mérkőzést mondhat magáének. Williamset le is igazolta a Miami Hurricanes, azonban napokkal később kiderült, hogy korábban 11-szer tartóztatták már le. Mindez történt 2004-ben, azóta pedig többször került újra börtönbe és egy feltehetőleg nagyszerű karrier ment a süllyesztőbe.
Fontos az ő listájukkal kapcsolatban, hogy az, hogy hány csillagot kap az adott játékos, nem a valódi tehetségét és sokoldalúságát mutatja, hanem csupán azt, hogy a többi játékoshoz képest milyen technikával rendelkezik. Vagyis ez nagyban függ az adott évi mélységtől. Például ha valaki 3 csillagos értékelést kap egyik évben az lehet, hogy egy másik évben 4 csillagos recruit, attól függően, hogy mennyire tehetséges az adott évi class. Ez nyilván a top 300 játékoson kívül érdekes. A Scoutnál nincsen 1 csillagos játékos, vagy kettőt kap, vagy nem kap egyet sem.
Ellenben a Rivals nevű szakoldallal, ahol mindenki kap csillagot, náluk az 1 csillag azt jelenti, hogy az adott játékos nem rangsorolt. Ahhoz, hogy a Rivalsnál három csillagos legyél, az ország 750 legjobb játékosának kell lenned. Ha 4 csillagos minősítést szeretnél, akkor már a legjobb 250-300-ban vagy, ha pedig 5 csillagosat, akkor a top 25-30-ba kell kerülnöd. Ha két csillagot kapsz, akkor már nem számítasz nagy prospectnek, közép és alsóbb osztályú egyetemekhez jósolnak.
Ők nem a többiekhez viszonyított tehetség alapján, hanem inkább az új csapatuknál jósolt hatás alapján hozzák meg döntéseiket. Emiatt az itt olvasható értékelések nem csak csillagokból állnak, hanem egy 4,9-től 6,1-ig terjedő skálán is adnak egy számot. Ez mutatja azt, hogy mekkora impactje lehet a játékosnak. Álljanak tehát itt a számadatok értékelései egy-egy mai szemmel nézve meglepetés játékossal.
4,9: Sleeper; az oldal sem tud róla sok mindent, csak a college edzők tudhatnak vele kapcsolatban bármit is. Nem rangsorolt. Ilyen játékos volt a tavalyi alapszakasz MVP, Aaron Rodgers.
5,0-5,4: Division I prospect; nem valószínű, hogy nagy karrier áll előtte, de meg van az esélye, hogy kicsit több lesz, mint szimpla epizódszereplő. J.J. Wattot és Le’Veon Bellt is ebbe a kategóriába sorolták.
5,5-5,7: All-Region Selection; a régió legjobbjai között szerepel, nemzeti szinten pedig a legjobb 750 játékos között van. Közepesen/magasan rangsorolt prospect, akinek minden adottsága megvan ahhoz, hogy nagy egyetemi pályafutása legyen. Ilyen volt Demaryius Thomas, Richard Sherman és Darrelle Revis is, de Johnny Manziel is ide tartozik.
5,8-6,0: All-American Candidate; magasan rangsorolt prospect, aki benne van az ország legjobb 300 játékosa között, minden adottsága megvan ahhoz, hogy nagy egyetemi pályafutása legyen. Példa erre a Browns botrányos 2014-es évi első körös választása: Justin Gilbert. Vagy a Rams kiváló defensive tackle-je, Aaron Donald.
6,1: Franchise Player; az ország elitje közé tartozik, az ország 25 legjobb játékosai közé sorolható, egyértelműen profi lesz belőle. Ilyen volt az idei drafton elkelt Jameis Winston, vagy a 2014-es drafton 1/1-es, Jadeveon Clowney.
A Rivalsnél ezen pontszámok alapján alakítják ki az egyetemi csapatok recruit rangsorát. Ez úgy néz ki, hogy az általuk elvitt játékosok pontszámait összeadják, ez pedig kiadja a csapat pontszámát.
6.1 = 150 pont
6.0 = 135 pont
5.9 = 120 pont
5.8 = 105 pont
5.7 = 90 pont
5.6 = 75 pont
5.5 = 60 pont
5.4 = 45 pont
5.3 = 30 pont
5.2 = 15 point
Ezeket a megszerzett játékosokért kapják a csapatok. A fenti listából minden csapat a 20 legjobbja alapján kap pontot. Ezeken kívül a legjobb 250 játékosnak van egy plusz pontja, ami hozzáíródik a csapata pontjaihoz. A 2015-ös rangsorban az LSU és az Alabama áll az első két helyen, aztán egy nagyobb szakdékot követően jön a Florida State.
A legtöbbet általában az ESPN értékelésére adnak, annak ellenére, hogy a felsoroltak közül ők foglalkoznak a legrövidebb ideje újoncok feltérképezésével. Hasonlóan a Rivalshoz, itt is a csillagok mellé rendelnek egy 1-100-ig terjedő skálán egy számot.
60-69, Szolid prospect (**): Nem nagyon tudják felvenni a top játékosokkal a versenyt, a gyengeségeiket rögtön ki fogják használni. Feltehetőleg alsóbb osztályba kerülnek, ahol egyébként még tudnak fejlődni, de az BCS és FBS-szintet nem fogják elérni. Akik ebbbe a kategoriába kerülnek, nagyon ritkán találnak maguknak csapatot.
70-79, Jó proscpect (***): Olykor megmutatják dominanciájuk jeleit, de nem tudnak konzisztensen teljesíteni. Amikor pedig a legjobbakkal kerülnek szemben, szinte mindig alul maradnak. Akik közelebb állnak a 79-hez, azok potenciálisan BCS-szintű játékosok és bárhol kezdők lehetnek. Akik a 70-hez vannak közelebb, azok valószínűleg a nem-BCS főcsoportban szerepelhetnek. Ilyen például a Pittsburgh DT-je, Cameron Heyward.
80-89, Kiemelkedő prospect (****): Legtöbb ellenfelükkel szemben bármikor képesek mismatchet kialakítani és kihasználni azokat. Ígéretes karrier állhat előttük és egy-két év után igazi playmakerekké válhatnak. Például Golden Tate, LeSean McCoy, Carlos Dunlap vagy Ryan Mallett és Jimmy Clausen. Az idén draftoltak közül pedig Stefon Diggs és Amari Cooper is ide sorolható.
90-100, Ritka prospect (*****): Rendkívül tehetséges, mismatcheket tud kialakítani és nagy befolyása van a mérkőzések kimenetelére. Megvan a képességük ahhoz, hogy meccseket döntsenek el és első évükben már a liga sztárjai legyenek. Akár már három év után otthagyhatják az egyetemet és kerülhetnek a profik közé az NFL-be. Ilyennek számított Manti Te’o, még mielőtt kitalálta volna a barátnőjét, vagy éppen Dre Kirkpatrick, aki a liga egyik legrosszabb cornere idén. Még Trent Richardson is ilyennek számított, amikor az Alabamára került. De Matt Stafford és Tim Tebow is itt kapott helyett.
A 247 Sports értékeléseit nem részletezném túlságosan, alapjaiban véve ugyanaz, mint a Rivalsé. Ez persze nem véletlen, hiszen a 247-et az alapította, aki korábban eladta a Rivalst a Yahoonak rengeteg pénzért. Annyit változtatott, hogy most már ő is egész számokkal dolgozik és 1-110-ig tartó skálán. 79 alatt (**), 80-89 (***), 90-97(****), 98-100(*****) 101-110: olyan játékos aki évekig/évtizedekig meghatározó játékos lesz (olyan, mint Adrian Peterson az NFL-ben vagy LeBron James az NBA-ben.).
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Érdekes lett, köszi szépen! :)
Köszi, jó belelátni ebbe is kicsit.