Vége az alapszakasznak, mi pedig megpróbálunk jósolni, mi hogyan fog történni az NFL 2015-ös szezonjának utolsó 11 találkozóján. Minden vállalkozó szellemű szerkesztő elkészítette a saját rájátszás forgatókönyvét és pár sorban meg is indokolja, miért várja ezt.
jimboy:
AFC: Szép a Chiefs 10 győzelmes sorozata, de végignézve a vert ellenfelek listáját megállapíthatjuk, hogy annyira mégsem volt ez nagy trouvaille. Ugyanakkor a Texans sem alkotott kiemelkedőt, csupán jól használta ki az AFC leggyengébb csoportjának szokottnál is siralmasabb vesszőfutását. A Kansas behúzta a nálánál gyengébb erőt képviselő csapatok elleni meccseit az alapszakaszban és a rájátszásban is folytatja ezt a sorozatot. Habár a Bengalsban McCarron fog irányítani a Steelers ellen, még ő sem elég erős ahhoz, hogy ne hódoljon be a Marvin Lewisból áradó januári fogalmatlanságnak. Big Benék ezután felmennek a magaslatra, ahol lehetősége nyílik a Broncosnak visszavágni az alapszakaszbeli vereségért, de ezúttal sem sikerül ellenszert találni a Brown-Bryant-Wheaton-Miller négyesre. A Chiefsnek lefő a kávé Foxboroughban. Így eljutunk oda, hogy megismétlődik a szezonnyitó az AFC-döntőben, ahol a szeptemberi meccshez hasonlóan a Patriots végig vezetve jut a Super Bowlba.
NFC: Ez a Redskins nem egy jó csapat, de szerencséjükre az NFC-s playoff csapatok közül a legrosszabb formában lévő gárda látogat hozzájuk és habár a Packers azért összekapja magát a rájátszásra, kevésnek fognak bizonyulni ahhoz, hogy megállítsák a gőzöst, amibe D-Jax és Jordan Reed lapátolja a szenet. A Vikings tanul az alapszakaszbeli összecsapásukon elkövetett hibáikból, de nem eleget ahhoz, hogy megállítsák Wilsonékat, így egy szoros összecsapáson alulmaradnak. A következő körben a Redskins-járat eléri a végállomását Arizonában egy olyan meccsen, ahol még 30 vendég pont sem lesz elég a továbbjutáshoz. A másik ágon a Panthers-Seahawks mérkőzésen nem tudnak dönteni a felek 60 perc alatt. A hosszabbításban pedig Newton folytatja az egész évben folytatott showműsort és NFC-döntőbe vezeti csapatát. A Cardinals ellen azonban vége a műsornak, Newton élete meccse után egy héttel, élete legrosszabb meccsén lesz túl, az Arizona pedig a vártnál könnyebben jut Super Bowlba.
SB: Brady egész meccsen szenvedni fog a Cardinals pass rushától, azonban ez sem lesz elég az arizonai sikerhez, a Pats ígyis folyamatosan pontokat tud felrakni a táblára köszönhetően annak, hogy Gronkra ezúttal sem találnak megoldást, illetve Steven Jackson a meglepetés erejével robban be. A Patriots D valamilyen szinten képes lesz kordában tartani a Michael Floyd – John Brown – Larry Fitzgerald hármast, hasonlóan a főcsoport-döntőhöz, a futójáték pedig nem lesz elég ahhoz, hogy tudják tartani a lépést Bradyékkel, így hosszú idő elteltével ismét címvédés történik az NFL-ben és ismét a Patriots hajtja ezt végre.
renningan:
Az AFC viszonylag egyszerű lesz, nem nagyon történnek meglepetések. A Steelers épp úgy legyőzi a McCarronnal felálló Bengalst, mint ahogy tette azt az alapszakaszban, bár közel sem a szezon eleji-közepi lehengerlő játékkal. A Houston pedig (hiába örülök nekik) irányító nélkül nem fognak sokáig jutni. Foster kiesése óta nincs futójáték, így a passzolni kénytelen Hoyer több INT-t fog passzolni, mint TD-t, egy labdáját Marcus Peters szedi majd le. Ellenben a Chiefsnél minden ülni fog, hiába nyel be pár sacket Alex Smith, zsinórban a 11. mérkőzésüket is megnyerik.
A divízió körben a Patriots kínkeservesen, hosszabbításban tudja majd csak legyőzni a Chiefst egy 50+ yardos mezőnygóllal. Brady előtt nem marad fal, illetve legalább 1-1 klasszis kiesik a védő és a támadó oldalról is. A Steelers szezonvégi szenvedése pedig a friss és üde Denver Broncos otthonában fog véget érni egy meglepően sima mérkőzésen. Antonio Brown 70 yard alatt marad, Big Ben nem fogja elérni a 200-at, Peyton Manning menedzser módban lehozza a mérkőzést. Az AFC döntő pont olyan lesz, mint két éve. A Patriots kórház csapata egyszerűen kevés lesz a Broncos ellen, a mérkőzés a Pats összekukázott támadófalán fog elmenni.
Az NFC-ben a Packers szenvedése és kilátástalan, ötlettelen játéka tovább folytatódik és sima verést kapnak a meglepően jó formában lévő kuplerájtól Redskinstől. Egy pontgazdag, de nagy arányú (mondjuk 38-24) Washington győzelmet várok. A másik Wild Card meccsen már nem lesz olyan sima a dolog, a Vikings ugyanúgy feljavul a Seahawks elleni második meccsre, ahogy tette azt a Packers ellen. Csakhogy ez még mindig nem lesz elég, egyszerűen a rutin és a remek forma miatt egy szoros, maximum 7 pontos különbséggel, de nyer a Seahawks.
A következő körben aztán újabb meglepetés lesz, mégpedig a Redskins jóvoltából. A Cardinals megint a lövök, lövök, de nem töltök arcát mutatja, a nagy lendületnek és vehemenciának turnoverek lesznek az eredményei. A Washington nem csinál csodát, egyszerűen kihasználja az ellenfelei hibáit, minden egyes pontot labdaszerzésből fognak szerezni és végül egy sikertelen kétpontos kísérletnek hála nyernek. A Panthers-Seahawks meccs pedig jó eséllyel a rájátszás meccse lesz: MVP Cam Newton vs az All Pro formában játszó Wilson. Newton 2 futott és 2 passzolt TD-t pakol fel az asztalra, Wilson egymaga passzol négyet, de a meccset egy Kuechly pick six fogja eldönteni a Panthers javára. Az NFC döntő viszont meglehetősen unalmas lesz, a Redskins elfogy a végére, a csapat legalább 5 turnovert hoz össze és a Panthers simán nyeri a meccset.
A Super Bowlon már az első félidőben 21 pontos hátrányban lesz a Broncos, Manning 2 interceptiont is dobni fog. A második félidőre aztán beindul a csinálj amit akarsz Peyton, és az öreg karrierje utolsó félidejében hatalmasat játszik az elkényelmesedő Panthers ellen. A Broncos D folyamatosan 3&outon tartja Newtonéket, Manning pedig két field goal után vezet két TD drive-ot és sikeresen abszolvál egy két pontos kísérletet is. Persze Newtonék is észbe kapnak, Super Cam 50+ yardos TD-t fog futni, de Manning egy 2 perces drive-val egalizál. A mérkőzést pedig a hosszabbításban egy blokkolt punt után visszahordott TD-vel nyeri meg a Denver
rowi:
NFC: A Redskinsnél csak egy gyengébb csapat maradt állva az NFC-ben, pont a Packers, így ha nyögvenyelősen is, de továbbszenvedik magukat Cousinsék, Palmerék azonban keresztülgyalogolnak majd rajtuk, de Grudent így is pajzsra emelik. A Vikings szerencsétlenségére a legrosszabb matchupjai pont a Seahawks ellen vannak, az alapszakasz meccshez hasonló eredményre számítok, így jöhet a Panthers-Seahawks csúcsrangadó. A liga két legjobb formában lévő QB-ja és offense-eik csodálatos meccset játszanak, de Shermanék eggyel több labdát szereznek majd, mint Kuechlyék, így 37-34-re győz a Seattle. Az NFC döntő sem hoz sokkal kevesebb pontot, de megint csak egy labdaszerzés dönt Wilsonék javára.
AFC: Teljes káosz, és erősen hitkérdés, hogy ki kit érez jobbnak/rosszabbnak. Egyelőre azt gondolom, hogy a Texans főcsoportdöntőbe jutásán kívül semmi sem számítana meglepetésnek, még talán egy Patriots one-and-done se. Wild Cardon a Chiefs folytatja a hibamentes játékát, amit lassan 3 hónapja csinál, így egy nem szép meccsen továbbküzdik magukat. Az északi rangadón McCarront a második félidőre megfogják, a Steelers egy 10+ pontos hátrányból fordítással továbbcsúszik, a Denver ellen viszont már zúzni kezdenek Big Benék. A Patriots az első meccset még túléli nagy szenvedések árán, de a Steelers ellen már nem fognak tudni elég pontot felrakni, így a két 6. kiemelt játssza majd a döntőt.
SB: Az alapszakasz meccshez hasonló pontzuhatagos, végig kiélezett meccsen Wilsonék a tavalyi évvel ellentétben már sikerrel viszik végig a game-winning drive-ot, dinasztia születik. MVP: Russell Wilson
Leonidasz007:
AFC: A Chiefs egyszerűen jobb csapat, mint a Texans és még ha nem is hengerlő magabiztossággal, de behúzzák a mérkőzést idegenben. A Steelers @ Bengals összecsapás vérbeli NFC North csata lesz, de Dalton nélkül csak egy félidőig bírja Lewis csapata. A Kohászok Mile High-on játszott vendégjátékánál csak ismételni tudom magam, miszerint egy ilyen sokoldalú elkapógárda ellen még a liga egyik legjobb cornerback párosa is tehetetlen egy egész mérkőzésen át. A Patriots pedig simán semmisíti meg a Chiefs csapatát. Az AFC döntőben aztán valamivel nehezebben, de a Steelerst is maguk alá gyűrik, mert a Brady vezette támadósor ellen az a védelem nagyon sovány lesz.
NFC: A Redskinsről egész évben nem hittem el, hogy jó csapat és ezen a pocsék NFC East csoport behúzása sem segített. A Hawks most a liga legjobb formában lévő csapata, így Petersonék hasonló verést kapnak, mint az alapszakaszban, hogy aztán a Wilsonék átrobogjanak a Panthersön is. A másik ágra kerülő Packers a Cards ellen már kevés lesz és nagy különbséggel nyernek Palmerék. Az NFC döntő egy parázs csata lesz, ahol a 17. fordulóval ellentétben szoros meccsen jut be a Seahawks.
SB: Bár minden porcikám tiltakozik a tavalyi döntő megismétlése ellen, nem igazán látom, hogy ne jöhetne ez létre. Ráadásul hasonló kimenetellel. Gronkra továbbra sincs a Seattle-nek se válasza és ezúttal egy utolsó utáni pillanatban szerzett interception sem kell a címvédéshez.
tszajko:
NFC: A Cousins-bandwagon lelkes tagjaként reálisnak látom a középszerűségbe süllyedt Packers legyőzését, de a Cardinals domináns játéka ellen már nem lesz esélyük a fővárosiaknak. A Seahawks Minnesotában az alapszakasz kiütésénél kicsit nehezebben, de magabiztosan legyőzi a Vikingst, de idegenben kevésnek bizonyulnak Wilsonék az unokaöcsi ellen, a Panthers védelme megeszi Wilsont, Lynch nem lendül formába, Newton opcióit pedig a LOB sem tudja levédekezni. A Panthers a Seahawks-verés lendületét továbbviszi az NFC-döntőbe, és a 17. heti Seahawks @ Cardinals-hoz hasonló meccsen jutnak másodszor Super Bowlba a franchise történetébe.
AFC: Igazi irányító nélkül nem megy: az ezen a poszton korlátozott Bengals és Texans egyaránt veszít hazai pályán. A Chiefs ezután a Patset is meg tudja szorongatni, de a számos sérültjét visszakapó címvédő a 2. félidőben megfordítja a meccset. A Broncoson nem segít az, hogy Osweiler helyett Manning adja át az RB-knek a labdát, és hiába küzd hősiesen a Broncos D, a Ben-Antonio párost nem tudják megállítani. Az AFC döntőben igazi shootoutra számítok, ahol a high-octane offense-ek harcát végül az éhesebb és egészségesebb Steelers nyeri.
17-1 vs. Rex Ryan bosszújának köszönhető playoffba jutás. Rendkívül szórakoztató, sokpontos mérkőzésen végül a Panthers nevet utoljára, miután Bent többször is labdaeladásra kényszerítik, miközben Newton nem hajlandó hibázni: alapszakasz után SB MVP lesz SuperCam!
MZoli:
NFC: Jelenleg az én elképzelésem a legelrugaszkodottabb ebben a főcsoportban. Szerintem a legvérmesebb Packers szurkolók se gondolhatják komolyan, hogy azzal a performansszal, amit a Packers bemutatott a szezon második felében, érdemi rájátszás szereplés lesz, nem hogy Super Bowl. Erre csak azt tudom mondani, hogy legutóbb, amikor 10-6-os mérleggel lemaradt a csoport első helyéről a gárda akkor végigvertek mindenkit a playoffban, ráadásul abban az évben 10+ játékos kötött ki az IR listán. A történelem pedig mindig ismétli önmagát (ezt a Patriots szurkolók tudják a legjobban). A legnehezebb a Redskins elleni derbi lesz, ha ott tovább lendülnek Rodgersék, akkor a Seahawks ellen megtört Cardinals már könnyebb lesz, lelkileg is.
A másik ágon a Vikings nem lesz ellenfél a csúcson pörgő Hawksnak, viszont Carolinában véget ér a Seattle rájátszása. A főcsoportdöntőben hosszabbításos Packers győzelem után utazhatnak a Sajtfejűek a Levi’s Stadiumba.
AFC: A Kansas – Texans derbi megjósolhatatlan, talán egy hajszállal a Chiefs csapata az esélyesebb, zsinórban 10 győzelemmel zárták az alapszakaszt. De a Houston fennállásának ez mindösszesen a harmadik rájátszás szereplése és eddig mindig túljutottak az első fordulón, most se lesz ez másképp. Ezt követően a Patriots már nagy falat lesz és nem jut a főcsoportdöntőbe a szimpatikus alakulat.
A túloldalon igazi rangadónak ígérkezik a Bengals – Steelers, de még az se menti meg a Bengalst, hogy PrimeTime Dalton hiányozni fog, nagyobb a rutin a másik oldalon. Divíziókörben viszont a Broncos védelme már kemény falat lesz Big Benéknek, ezért egy igazi brusztolós, kevés pontos Patriots – Broncos döntőt várok ezen az ágon. Ezt a mérkőzést szerintem Manning bizonyítási vágya fogja eldönteni.
SB: A legendás irányítónak sanszosan ez lesz az utolsó playoff runja, de mivel Amerikában sem minden sztori hollywoodi, újfent el fog bukni a nagy döntőben. Az MVP Aaron Rodgers lesz 400+ passzolt yarddal és 3 TD-vel és ezzel lecsendesít minden fanyalgót.
katonadani:
Az AFC-ben a Chiefs wild card körös győzelmét a többiekkel egyetemben esélyesnek tartom, azonban van egy furcsa érzésem a Bengalsszal kapcsolatban, hogy most végre meglehet nekik a győzelem, így egyedüliként juttatom őket tovább. A Steelersnél jobb a védelmük és ugyan a támadósoruk McCarronnal gyengébb, viszont a Steelers is akadozik jelenleg, ráadásul DeAngelo Williams is lehet, hogy parkolópályára kerül az első körre. A divisional roundban a pihenőhetes csapatok továbbmennek, hogy aztán a Broncos léphessen túl a Patriotson a hazai pálya és Peyton Manning visszatérésének köszönhetően. Na meg a borzalmas Pats O-Line vs elit Broncos pass rush sem kedvez Bradyéknek.
Az NFC wild card körében a Seahawksban nem kételkedik senki, én se teszem, azonban kisebbségben továbbviszem a Packerst, mert a Redskins gyenge csapat, ne tévesszen meg senkit az utóbbi hetek eredménye pocsék csapatok ellen. A Packers aztán kikap Arizonában annak rendje és módja szerint, az NFC döntőjét azonban már egy körrel hamarabb megvívja a Panthers és a Seahawks és a bombaformában lévő seattle-ieket érzem esélyesebbnek és a rutin is mellettük van attól függetlenül, hogy nagyon fogom tudni sajnálni az MVP Cam Newtont. Számomra a Seahawks bebizonyította, hogy jobb csapat jelen pillanatban a Cardinalsnál, így őket viszem a Super Bowlba, ahol ugyan nem olyan dominánsan, mint két éve, de bezsebelik a győzelmet Peyton Manningék felett.
Kommentben várjuk a ti elképzeléseiteket is, ehhez itt egy sablon ágrajz, photoshopposok előnyben, de gimpben és paintben is készültek a mieink.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
http://i.imgur.com/92Vwrgk.png
Viccet félretéve: tippelni nehéz AFC-ben, illetve nem tudok, de örülnék egy Cards vagy Panthers végső győzelemnek
(nem jó, NFCben Seahawks csak Panthershöz látogathat) AFC ötletes :D
ja, akkor azért tűnt kavarodásnak nekem az összes ábra, egy kivételével :)
igen, mert Wild Card után kiemelés alapján mennek az első és második kiemelthez, előbbihez a gyengébb, utóbbihoz az erősebb wild card győztes
Nekem nem kell fotóbolt, Leonidasszal értek egyet :D
A carolina seattle-t várom nagyon.
Ha Patriots-Seahawks döntő lesz, akkor én is egy meteor becsapódásának fogok szurkolni, akárcsak tavaly. Mondjuk kár lenne az új stadionért.
Mivel csapat nincs, stadion se kell.
Arra a fenti mondatra nem elég egy upvote!!!!!!!
OFF: fogadásügyileg hogy zártad az alapszakaszt Cefre mester?
Igazán bocsánat, de ezt nem tudtam kihagyni.
you, i like you
it’s not me, csak egy kis megemlékezés
ez kurva jo.
a Panthers-Seahawks felér majd a SB-al :D
Miért hisz mindenki ennyire a steelersben? Látta bárki az utóbbi két meccsüket? Ráadáaul DeAngelo Williams se lesz..
oké Bengals, de utána??
Azért mert mindenki steelers drukker xD
Szerintem a PO-tapasztalat és a küzdeni tudás. De legkésőbb a Broncos megállítja őket.
nem tököltem képekkel :D
:)
A Vikings – Seahawks meccsen -17c – -23c fok lesz azt mondják és hó! Szóval ott bár mi megtörténhet még… Érdekes lenne mindenképp! Hajrá Panthers!
A Vikings – Seahawks meccsen -17c – -23c fok lesz azt mondják és hó!
Szóval ott bár mi megtörténhet még… Érdekes lenne mindenképp! Hajrá
Panthers
Ez a realitás:
Bengals – Panthers SB
CATBOWL
Hiszek Hollywoodban, hiszek Peytonban! :)
Hiszek Hollywoodban, hiszek Peytonban :)
Hiszek Hollywoodban, hiszek Paytonban! :) (3.-ra teszem ki a képet, ezek a kiemelések megzavartak picit :)))
megmondom őszintén, azt szeretném, hogy ne a Hawks vagy ne a Pats nyerjen :) Bár aki itt van mindenki megérdemelheti a végső győzelmet, de szeretem a változatosságot, mondjuk nyerjen a Cardinals vagy a Denver, s dicsőüljön meg Peyton papa. Jah ennek fogok szurkolni idén :)
GoGiants
Ez a beszéd!
Igazából 3 dolgot szeretnék illetve 3-at nem.
Amit szeretnék:
1. Brady védjen címet
2. Peyton gyűrűvel vonuljon vissza
3. Newton nyerjen SB-t
Amit semmiképp nem szeretnék:
1. A Packers ne nyerjen SB-t
2. A Seahawks se nyerjen SB-t
3. Manning ne egy vesztes SB-lal távozzon. Vagy nyerje meg, ha bejutnak, vagy ne jussanak el odáig.
úgyis az a csapat nyer, amelyikből katonadaninak legtöbb van a csapatában a fantasy playoff challange-ben, hogy ott is lealázzon mindenkit.
ohh még nem nem is gondolkodtam ezen, jó hogy szólsz :D amúgy nyilván amit várok, ahhoz mérten lesz a csapatom, szal Wilson lesz az irányítóm, az biztos :)
meg lynch legyen a futód, most, hogy rápihent a lényegre. az alapszakasz neki már túl snassz volt, hagyott teret a többieknek is. #respect
odaírtam aztán kitöröltem, mert még majd meglátom milyen állapotban lesz, de egyik RBnek jó lehet
Miért lenne jobb a Seahawks a Panthersnél? Mert lenulláztak egy kvázi tét nélküli meccsen egy Cardinalst, miután végig szenvedték a meccset a Rams ellen?
ezt miért kérdezed tőlem? nem csak én vittem tovább a hawkst :D itt meg arról volt szó h én kit várok, így lesz a fantasy csapatom is :)
amúgy az utóbbi hetekben meggyőzőbbek, a Rams meccset leszámítva, de nehéz volt dönteni. Fordítva is nehéz indokolni, h miért jobb a Panthers, mint az év második felében bombaformában lévő Seahawks. Egyik sem jobb annyival a másiknál, így az fog dönteni, kinek jön ki jobban a lépés
Két csapattal szimpatizálok a rájátszásba jutott csapatok közül. A kedvenc csapatommal a Patriots-al, és az egyik általam kedvelt együttessel a Redskins-el.
A Green Bay-t most nagyon leírják de szerintem a fővárosban sikerül tovább jutniuk. A Pats csak szoros meccsen fog alul maradni a Broncos-al szemben -sajnos- . Cam Newtonék most sem fognak elbírni Wilsonékkal (hasonlóan a tavalyi rájátszás meccshez) azonban egy héttel később az NFC döntőben a madarak csatájában Palmerék hozzák a Win-t, szembeköpve a legutóbbi két hazai Nagy verést amit a Hawks hagyott rajtuk a tavalyi és az idei alapszakasz végi mérkőzésen. A Super Bowl-ban hiába brillírozik Palmer ahogy kitelik tőle, a védelem masszívabb lesz a Broncosnál, és Peyton szép búcsút csinál az 50. Super Bowl-on.
Hollywood-i sztori, sok-sok fordulattal.
Az igazi hollywoodi történet az lenne, ha Peyton visszavágna az elvesztett SB-ért. Mivel ezt csak a Seahawks ellen teheti meg idén, ezért ők kell bűnhődjenek :) Palmer amúgy se érdemelne vesztes SB-t.
Nehéz ez, de…
Azt hittem renninganél valahonnan előkerül a Lions és vígasz ágon nyer :D
Szép is lenne :D
:DDDD
Ha a RAvens elit secondary kicsinálta Big Benéket, akkor a Denver miért ne lenne képes rá? :D Kétszer egymás után már aligha fickándoznának Brownék.
feltételezem azért gondolják így, akik továbbvitték a Steelerst, mert egyszer már megtették idén
A legkisebb esély erre a sb párosításra
Mondanom sem kell, hogy Zolié van a legközelebb a valósághoz, csak Texans helyett RiChiefs (vagy a realitásnál maradva Danié, csak a Bengals helyett Steelers).
Én abból kérek amit renningan szed: …blokkolt punt után visszahordott TD-vel nyer…
Egyébként a Cards nyer.
NFC:
1. Round
MIN – SEA
Egy Peterson nem csinál nyarat, mert Bridgewater keze-lába megremeg.
Meccs után A.P. elnáspángolja Teddyt a zuhanyzóban törcsivel ezért jövőre eltilák.
Win: SEA
GB- WAS
Kirk Kapitány vezérletével összecsomagolják a Packerst. A mérközés jelentős részében a szépen pislogó, csipőre tett kezű Rodgerst mutaták.
WIN: WAS
2. Round
WAS-ARI
Palmer élete legobb szezonjában élete első PO meccsét nyeri meg.
Cousinsnak több labda eladása lessz mint Palmernek TD passza.
WIN: ARI
CAR-SEA
Talán csak azért nem hasonlíták többet 1-2 ével ezelötti Seattlehez a Carolinát mert Wilson nem Stricinek öltözik, de ez sem lesz elég, hogy a fiatal Seattlet elverje(CAR) Régi Seattle-t. Cam Newton gyereknapot tart. Ugyanitt bandwagonról bandwagonra átszállás.
WIN: CAR
NFC Finals:
ARI-CAR
Newton Isten-módban fut majd a labdákal mert levédekezik az elkapóit folymatosan, de egy ütközésnél megsérül. Ettől kezde csak besétál a Döntőbe a második leghíresebb Bruce csapata
WIN: ARI
AFC:
1. Round
TEX-KAN
Ha Wattnak nem lesz minimum két elkapott, futott, passzolt. visszahordott TD-je akkor nincs kérdés, hogy nem a Mi Kovács Sanyink hanem az övéké lemedzseli a mérkőzést.
WIN- KAN
CIN-PIT
Hill és Gio altatta a mezőnyt eddig felünek a Tandemre és összepedáloznak együtt 300 yardot és 4TD-t . Eközeben Big Ben a negyedek végén keresi a méhecskés mezét.
WIN:CIN
2. Round:
DEN-KAN
A jövőre építve Brokit a kezdőbe rakva, égeti a félidőben Ricsi csapata a Denvert. Félidőben a MANNING-MANNING-MANNING Üvölti a stadion és rájönnek az edzők, hogy jövő jelen nélkül mit sem ér. Az öreg pihent eleget, élete formáában megfordítja a meccset. #herofacktor
WIN: DEN
NE-CIN
A Bengals védelme majdnem annyira jól is tud játszani amennyira parasztok is tudnak lenni. Gronkot megmutatják hogy kell megfogni. Sokat nézegették a tavalyi 47-17es mecset…. Sanu élete napját fogja ki.
WIN:CIN
AFC Finals:
DEN-CIN
a Bengals előhúzza a Tyler-Tyler TightEnd párost és régi Patses dupla TE-s játékokkal totális zavarba fullasztják a Denveri védelmet.
Manning emelt fővel és homlokkal hagyhatja el a pályát.
WIN:CIN
Superbowl.
Olyan boldogok a tigrisek, hogy madarat lehet velük fogatni és meg is teszik.
Win: Cincinnati Bengals
#merjnagyotálmodni
hupsz
Nem olvastam még el a kommenteket, így ha volt már ez a verzió, akkor bocsi. (kép)
http://kepfeltoltes.hu/160105/2015_PO_nagy_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Indoklás
AFC: A Steelers mostanában nem túl magabiztos, ezt ki fogja használni a Bengals, mert fűti őket a vágy egy PO győzelemért, és gyakran a motiváció többet ér a játékoskeret erejénél. A Chiefs nem fog meglepetést okozni, és kiejti a Texanst egy szoros meccsen, de a Texans #O kevés lesz a győzelemre. Az elődöntőben borulnak a papírformák, a Bengals megsemmisíti a Patriots nem létező támadófalát, és az INT gyáros Nelson most is le fog szedni egy labdát. A másik ágon a Chiefs meccsnyerő szériája formája fogja eldönteni a védelmi háborút. A csoportdöntőben szintén ez segíti őket a döntőbe, Dalton összes mojoja elfogy a Pats ellen.
NFC: A Packers szar, de ez a Redskins annyira lúzer egyszerűen, hogy nem létezik, hogy a motiváció és egyéb tényezők mellett ők jussanak tovább, elnézést a szurkolóiktól. A másik ágon nem lesz olyan sima meccs mint az alapszakaszban, de a Seahawks nyerni fog. Az elődöntőkben megismétlődnek az alapszakaszbeli kimenetelek, a Cards legyőzi ismét a Packerst, míg a Panthers az év meccsén a Seahawksot. A főcsoportdöntőben pedig a tápláléklánc érvényesül, és a párduc megeszi a pintyet, kiütésre számítok.
SB: Két bombaformában lévő csapat fogja vívni, akiket sokan leírtak a szezon előtt, mégis itt vannak. Nagy védelmi háború lesz, azonban Newtonnak sikerül feltörni a Chiefs reteszt, és ugyan 3 turnoverrel fogja lehozni a meccset, mégis nyerni fognak, méghozzá nagyon simán. Alex Smithék ugyanis kevesek lesznek a Panthers védelem ellen, ahol Luke Kuechly lesz a SB MVP, hiszen legalább 2-szer labdát fog szerezni, és abból egyet visszavisz TD-re.
Illetve, hogy mire alapozom a Panthers sikert? Nos, egyetemen volt egy Kutatás módszertana nevezetű órám, ahol 2003-as döntőig megvizsgáltam a döntők kimenetelét. Az alapján egyszer fordult elő ebben az időintervallumban, hogy egy NFC déli csapat találkozott egy AFC nyugatival, akkor a dél nyert (Bucs-Raiders). Mivel zseniális (:D) tanulmány volt, én bízok benne, hogy nem dolgoztam vele hiába 5 percet.
Bengas-Pats meccsen szerinted mi lehet a kulcs Bengals játékában a győzelemhez? Egyénként legyen igazad :D
Dunlap & Geno vs Pats O-Line. E mellett a Bengals védelme nem rossz, Brady meg hiába kapja vissza két elkapóját, nem lesz elég az agresszív Bengals ellen. Brady pedig odaadja az összes gyűrűjét és Gisellet McCarronnak. :D
Proféta szóljön belőled :D
Jimboyt öröm lenne hallgatni utána podcastben :D
Leonidaszra gondolsz szerintem. :D
Szerintem mindkettonkre igaz lehet :D sőt igy elolvasra inkabb jimboy, mivel mccarron is van benne, raadasul a pats kiutese tetszik nekem is
Nem baj, nem érthet mindenki eggyet :D
felmerült bennem hogy keverem :D
bár egyik sem nagy Bengals fan.. :D
Nem úgy van hogy Jimboy a pats a Jonny és mccaron fan?:D
Trollkodás ON
Trollkodás OFF
Ja és természetesen itt a Texans menne a Denverhez, és a Bengals a Patriotshoz, de a végeredmény ugyanaz lenne.
Szerintem a Pittsburg surranó pályán eljut a SB-ig. Szerencsével jutottak be és ez nagy lökést ad nekik. A Denver kevés lesz nagyon, a Pats pedig elfogy sajnos a főcsoport döntőre.
Az NFC-ben szerintem a Seahawks bombaformába jött a rájátszásra. A Greenbay vért izzadva bejut a SB-be. Idén is overtime lesz a főcsoport döntőben, de szerintem idén melléjük áll a szerencse és bejutnak végre. SB : Big Ben 4 td és 1 int 340 yard MVP :) egyébként go Pats szóval ne legyen igazam.
Kedves szerkesztők!
Én mint Packers szurkoló gondolkoztam azon, hogy mennyire szívesen olvasnék egy kis összeállítást, az alapszakasz alapján legmeglepőbb SB győzelmekről. Nem tudom van-e erre energia, kedv, lehetőség de szerintem nem egy csapat szurkolója olvasna egy kis buzdítást.
És sajnálni fogom Reid-et, hogy ismét nem jön neki össze :(
AFC:
Játszhatna szarul a Steelers, mint egy Tebow vezette Broncos
ellen és nyerhetne MCcarron ahogy azt tette a főiskolán is általában, de
egészen egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez megtörténhet. Nyomasztja a
Bengals játékosait a folyamatos „one and done” és ezt kihasználva BigBen rutin
rókában lehozza a meccset. Mindeközben a Kansas folytatja amit az
alapszakaszban csinált, azaz megveri a gyenge csapatokat. Ugyanis ez a Texans
gyenge. Volt bye után egy jó két meccses szettjük, de utána megverték a Vakok
és Gyengénlátók Intézetét, illetve még pár óvodás csapatot, de ennyi.
A következő körben sokan fogják mondani, hogy a Chiefs jobb
mint a Pats és hogy a hazaiak igazából underdogok, de ne vicceljünk. 6-7 yardos
passzokkal eddig lehetett jutni, köszi a részvételt. A Mile Highban minden azon
fog múlni, hogy a Vasas mennyire tudja fejben összepakolni magát. Ha
acélosodnak, akkor szerintem simán behúzzák a SB50-t, azonban nem ez fog
történni. Tovább hullámzik a brigád és a Broncos könyörtelenül ki fogja
használni az ebből adódó lehetőségeket Manning TD nélkül zár de lesz több
futott td és a védelem is felrak egy hatpontost.
A főcsoportdöntőben a Pats szokása szerint túljár az öreg
eszén és szoros eredménnyel, sima Pats győzelmet várok. Bold: Manning olyan
zúzást kap, hogy ez lesz az utolsó meccse.
NFC:
Mindeközben a sövényen túl. A Hawks ott folytatja a Vikings
agyalását ahol legutóbb abbahagyta. Minimum 20 pontot várok közé és azt, hogy
ez lesz az ág legsimább meccse. A Packers meccsre kb ugyanaz igaz mint amit a
Pats-Chiefs-re írtam. A Packers szar. Nincs támadófal. Nincs elkapó. Rodgers
nem is elit irányító. Mike Mccarthy egy barom. Hagyjuk már. A Redskinsnek csak akkor van
esélye, ha a fővárosi pályán Rodgers is kitöri a lábát. Nem lesz sima, de
elverik a Redskins és kész.
A divízió körben viszont már kevés lesz a sajtfejűeknek a
tartaléka. Az első héten Arians-ék három ellenfél ellen készülnek, de valójában
ők is tudják mi lesz ebből. Kicsit csiszolgatnak az amúgy sem túl rossz
alapszakasz gameplannen és bejutnak a főcsoport döntőbe. A másik meccsel el is
jutunk a SB-t leszámítva a playoff két szerintem legfaszább meccse közül az
egyikhez. Vért várok, törött csontokat, sebességet, rohanást, kínt, szenvedés,
fájdalmat, rengeteg scramble-t. Newton és Wilson is fantasztikus lesz, bár
interception mindkettő fog dobni, a végén pedig a Seahawks behúzza ezt, de egy
paraszthajszálon fog múlni. Két pontos hátrányban a Panthers nem fogja tudni megcsinálni
a drive második negyedik és hármat amivel lecsúsznak a field goal távról.
Rögtön ez után jön a másik meccs amit borzalmasan várok,
mert szerintem kb az alapszakasz első összecsapása fog megismétlődni intenzitás
szempontjából. Aki elhiszi, hogy a Card igazi arca a 30-6 os vereség volt az
utolsó körben az álmodik. 6 meccset játszottak rájátszásba jutott csapatok
ellen, amiből 4-et megnyertek, egyet leszartak. 5 főműsoridős meccsből ötöt
nyertek. A csapat nem kamu. Amikor komoly tét volt és Palmer is a csapat
rendelkezésére állt, akkor eddig a Hawks kikapott és ez most sem lesz másként.
SB:
Álmodok J
Ettől függetlenül szerintem az edzői stáb együttes tapasztalata le fogja győzni
BB zsenialitását és ez fog dönteni. Amit várhatunk: Klasszik Brady rengeteg
screen passzal vs. folyamatosan blitzelő Cards D és rengeteg külön a Pats D-re
szabott mély passzok+Fitz 6-8 yardos elkapásai vs. NE védelem ami gőzöm nincs
mit fog csinálni.
Én viszont tuti berúgok mint a csacsi!
Hasonlóképpen gondolom, de szerintem a Patriots nyer, de nem az O, hanem a mostanában kissé lebecsült D hozza a meccset.
Minden szentnek maga felé hajlik a keze :) Amúgy meg komolyan bízom benne, hogy a csapat képes lenne a döntőben megverni a Pats-et. De azért előbb jussunk el oda.
Biztosan képes rá, sőt, az idei Cardinals jobb, mint a Patriots, de a SB más kávéház, sokat számít a rutin. Érdekes meccs lenne.
Katonadaninak nem jó az ágrajza. :) Igaz nem változna nála semmi, csak feltűnt.
Egyébként tszajko-é tetszene a legjobban és reális esélyt is látok rá.
Miért ne lenne jó?
mi nem jó?
Szerintem a Chiefs zavarta meg, mert mindig a másik ágra ment tovább a Kanses. Csak nálad egyedül a Bengals tovább jutott, így a másik ágra kerültek végül a kiemelés miatt. Nincs ott hiba.
Azon gondolkodom, hogy Renningan trollkodik, vagy komolyan gondolja. Redskins, Manning parádé a rájátszásban, hááát. Sok pénzt ne tegyél rá :)
Szerintem a GB simán lenyomja a Redskinst, aztán elvérzik a Cardinals ellen, az év meccsén kikap a Seahawks a Pantherstől, majd az Arizona meglepetésre győz a főcsoportdöntőn idegenben, Newton szétesik.
A Bengals nyer otthon a Steelers ellen, hogy aztán idegenben kikapjon a Patriotstól, a KC simán üti a Texanst, majd a Denvernek elfogy az idei mákpatronja, és szerencsés körülmények közt nyer a KC. A főcsoportdöntőn Smith elszáll, nyer a Patriots 3 turnoverrel.
A SB-n a Patriots D 20 pont alatt tartja a Cardinals O-t, Palmert 6-szor sackelik, Bradyék pedig feltesznek 28 pontot. Címvédés, újabb dinasztia alakul.
jó ezeket visszaolvasni :D csak renningan találta el az SB párosítást és kimenetelt :D
AFC:
Folytatódik a Steelers elmúlt meccseken látott gyengélkedése, amin DeAngelo Williams kiesése sem fog javítani, így McCarron-nal győzni tud a PO-ban a Bengals. Nem úgy mint a következő körben, amikor is Dalton is, és a PO vereség is visszatér.
Az alsó ágon a Kansas folytatja menetelését, és kissé lapos meccsen, de elintézi a Texans-t. Ezután jöhet egy igazi AFC West rangadó. Manning nem vall szégyent, de nem is fogja tudni megállítani a még nagyobb oktánszámon égő Chiefs-t. Szoros meccsen de végül győz a kevesebbet hibázó csapat, azaz Alex “zero risk” Smith.
A főcsoport döntőn teljesen elfogy a Pets támadófal, és a sérülések újabb hulláma megpecsételi a hazafiak sorsát. A Kansas City elhiszi, hogy megnyerheti a meccset, és Smith 50 yardos TD passzával bejutnak a SB-ba.
NFC:
A Seahawks ihletett formába lendült az alapszakasz végére, és bár jobban fog teljesíteni a Vikings mint az alapszakaszban, így is nagyon sima meccs lesz. A Green Bay pont ellenkezőleg zárta az alapszakaszt, mint a Seattle, azonban ez már a play-off. A Packers lelövi az égről a Kirk kapitány által kormányzott Enterprise-t, ez viszont nem lesz elég az Arizona ellen.
A Cards visszatér a helyes útra, és bár nem foglya tudni megismétli a néhány héttel azelőtti eredményt, de így is kiüti a sajtfejűeket. Innentől jön 2 Super Bowl az igaziig. MVP Newton nem akármilyen meccset kerekít nekünk Wilson-al karöltve. Igazi szupercsapatok csapnak össze, támadásban és védekezésben is csak nüanszok döntenek, amik végül a több tapasztalattal rendelkező halászsasokat hozzák ki győztesen. A Hawks ezzel a lendülettel be is gyalogol a SB-ba, az Arizona nem lesz képes elfelejteni az alapszakasz utolsó meccsét, és bár kiélezettebb párharcban, de végül vereséget szenved.
SB:
Itt nincs igazából miről beszélni. Jó csapattá növi ki magát a Kansas, de elfogy a lendület. Smith manager módban nem fog tudni érdemi támadást vezetni, amikor viszont kockáztat, azt kegyetlenül kihasználja a Legion of Boom. Wilson nem fog olyan jól teljesíteni, de ennyi is elég lesz a Chiefs ellen. Sima meccsen győz a Seattle.
nálam így néz ki:
Ez egy érdekes rájátszás lenne: