A Green Bay Packers előző héten elhallgatott mindenkit, miután simán lelépte a Washington Redskinst. A legnagyobb ellenérvek egy hete azok voltak, hogy Cousins hú de elkapta a fonalat, meg hazai pálya és különben is a Packers az most béna. Aztán volt nagy felháborodás a cikkem kapcsán is, hogy arrogáns, elvakult és különben is szar. A Green Bay Packers pedig jött, látott, győzött és befogta a szátok.
Hittem én, hogy így lesz, az egy hete Cousins-fanatikus hozzáállás a sima bukta után átalakult a leggyengébb védelmet verte meg a Green Bay fétissé. De amíg az ellenérvek folyamatosan változnak, addig a Packers továbbra is győzni fog, ez a cikk pedig ugyanolyan szar lesz, mint egy hete volt. Előző héten elhallgattattunk, most bizonyítani fogunk.
Előző héten azt mondtam, kevesen merik a Packerst győztesnek megtippelni, ezen a héten gyakorlatilag alig van ember a földön, aki így gondolná. Mindenki teljesen belehabarodott a 16. játékhét eseményeibe amikor az Arizona Cardinals 38-8-ra lelépte a Packerst. Az Arizona egy olyan, de olyan komplett csapat, hogy ilyen még sose volt. Az Arizona védelme über brutál, a támadók pedig egyenesen a Marsról jöttek és különben is simán SB esélyes az alakulat. Az Arizona marha jó, az Arizona nagyon szép, az Arizonaaaa… És? Kit érdekel? Ez itt már kérem szépen a rájátszás, nem úgy megy az, hogy XY simán győzni fog és kész, mehetünk tovább.
Térjünk vissza kicsit a 16. hét eseményeire, a Cardinals hazai pályán simán lemosta a szenvedő Green Bayt. A Cards DL gyakorlatilag hülyére verte Aaron Rodgerst, ott szopatták meg a támadófalat, ahol nem szégyellték. Nyolcszor verték a földbe ARodot, háromszor kiverték a kezéből a labdát, amit kétszer TD-ig vissza is vittek. Itt gyakorlatilag el is dőlt a dolog, mert ilyen szintű dominálás után persze hogy nem haladt a Green Bay előre.
Azt azért ne felejtsük el, hogy akkor a Packers tartalékos támadófallal állt fel, egy olyan Don Barclay védte ARod vakoldalát, aki ACL szakadás után tért vissza és köbö annyit ért a falban, mint egy vödör takonyba mártott angolna. Simán átcsúszott rajta mindenki és egy maga 4 sacket engedélyezett. Most nem így lesz, egyrészt James Campen rongyosra videózta azt a mérkőzést, másrészt Barclay jobb esetben be se lesz nevezve a mérkőzésre.
A vakoldal védelmét immár David Bakhtiari fogja ellátni, és november 22 óta először fog összeállni a kezdő támadófal. November 22-én játszották a Vikings elleni első mérkőzést, amikor a támadósor az alapszakasz egyik legjobbját nyújtotta. Ennyin múlik kik szerepelnek a támadófalban.
Az elmúlt 20 évben mindössze négy olyan mérkőzés volt, amikor az alapszakaszban elszenvedett 30+ pontos bukta után a playoffban visszavágóra került sor. Ebből a négyből mindösszesen csak az egy szem Jets tudott győzni a visszavágón 2009-ben. A történelem nem épp a Packers mellett van, de ha azt nézzük, hogy a Viqueens is bukott 30+ ponttal a Seahawks ellen és majdnem megcsapták a szájukat a wild card körben akkor semmi sem lehetetlen.
A Packers játékában kulcsszerep fog jutni Eddie Lacynek. A totálisan lesajnált, lekövérezett running back játékra nagyobb szükség lesz, mint valaha. Az Arizona védelme ugyanis a földön sebezhető, középső linebackerük az van de minek, ha Lacy a falon átmegy akkor már csak egy fellépő defensive back tudja majd megfogni. És ha valaki át tud menni a Cards védőfalán akkor az Eddie Lacy, a Tank! Az előző mérkőzésen is jó számokat hozott, 5 yardot átlagolt, de mivel futni kellett az eredmény után, hamar a passzjátékok kerültek előtérbe. Ha Lacynek menni fog (és miért ne menne) az már fél siker, utána lehet majd etetni a Cardinals védelmét a play action játékokkal és lehet szépen haladni.
Aaron Rodgers előző héten elkapta a fonalat, az OL elkezdett működni, Rodgers pedig hozta a formáját. Háromszor nyomta le a Redskins torkán a szabadjátékokat, amiben kétségtelenül a liga legjobbja. A Cardinalsra dobták az alapszakaszban az egyik legtöbb 12 ember a védelemben szabálytalanságot, ha nem kapják magukat össze, ARod kegyetlenül büntetni fog.
Igaz, hogy Davante Adams hiányozni fog a mérkőzésről, de amennyi labdát eldropolt az alapszakaszban talán nem is baj, ha kicsit Abby és Janis kerül előtérbe. Abbrederis bár üvegből van, de amíg nem törik össze egy elkapást követően, nem lehet sokkal rosszabb, mint Adams. Janis pedig idén vadállat gunneré fejlődött, talán a támadósorban is tud olyan gyorsan futni.
Aztán ott van a védelem, előző héten Capers egysége megmutatta Kirk Cousinsnak hol lakik a jóisten, addig verték amíg mozogni bírt szerencsétlen. A Cards OL a PFF adatai szerint a harmadik legrosszabb pass protectionben, Capers pedig ügyesen keveri a kártyákat. Elég mély az OLB sor ahhoz, hogy a mérkőzés végén is friss játékost tudjon beállítani, aki érdemben tudja majd Palmert terrorizálni.
A Green Bay secondary egysége teljesen rendben van, azzal nem lesz gond, hogy Palmer passzjátékát megfogják. Casey Hayward az egyik legjobb cornerünk, el fog bírni az öregedő, bár másodvirágzását élő Larry Fitzgeralddal. Nagy matchup lesz az övék, Fitz az egyik legjobb slot elkapó jelenleg a ligában, Hayward viszont csak minden 10. route running alatt enged elkapást.
Egyszerűen nem látom, miért ne nyerhetne a Packers ezen a mérkőzésen. Aaron Rodgers szerint nyomás egyedül a Cardinals csapatán van, és egyet kell értsek vele. Mindenki azt várja, hogy a visszavágón is sima Arizona győzelem lesz. Az ESPN szakértői közül egyedül Mike Ditka tippelt Green Bay sikert, ironikus.
Palmer playoff rutinja Tebowéval vetekszik, a különbség csak annyi, hogy a szent ember nyert már mérkőzést a rájátszásban, míg Palmer nem. Akárki akármit mond, ez igenis sokat számít, gondoljunk csak Andy “PrimeTime” Dalton sorozatos szenvedésére, de hogy ne kelljen olyan messzire menni, idén eddig minden kezdő QB kihullott, akinek nem volt számottevő playoff rutinja. Például az előző héten felszopott Kirk Cousins is. A képlet egyszerű Aaron Rodgers > Carson Palmer, ennyi, ezzel nem lehet vitatkozni. Akkor sem, ha idén nem úgy jött ki a lépés az alapszakaszban, ahogy azt szerettük volna. Ettől Rodgers nem lett rosszabb irányító.
Aaron Rodgers az előző héten elhallgattatott mindenkit, ezen a héten SB aspiráns csapatot fog a Packersből csinálni miután visszavágott a Pintyeknek. Én pedig jövőhéten is jövök és bebizonyítom, hogy a Seattle Seahawks ellen hazai pályán visszavágunk a tavalyi NFC döntőért.
Az pedig, hogy a Lionsos Renningan érvel a Cardinals mellett már önmagában előre vetíti a Packers győzelmet, IDE kattintva elolvasható, mire alapozza a Cards sikerét. A másik mai mérkőzésért IDE avagy IDE tessen bökni.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Már csak a PHC-ban bírom a posztjaidat Zoli, nem hogy még ezeket a meccselemzéseidet! :D Csak így tovább! Go pack go! :D
Köszi, igyekszünk :)
Sokáig úgy voltam vele, hogy a Cards megy tovább, de az utóbbi 2-3 napban inkább a Packers felé hajlok. Palmer egy, azaz EGY rájátszásgyőzelemmel rendelkezik, és bár olyan jó csapata mint a mostani Cards nem volt, de szerintem ez döntő lehet.
Ahogy a decemberi meccsből sem érdemes kiindulni. Egyrészt az egy alapszakaszmeccs volt két, már továbbjutott csapat között. Másodszor, a fél Packers fal sérült volt. Ettől függetlenül elvertek minket mint eső a libaszart. De! Én sokat ekézem McCarthyt, de a rutinját nem lehet elvenni tőle, valószínűleg ő és a stábja egész héten visszanézték azt a meccset (és valószínűleg a bye utáni összes meccsünket), még egyszer nem lesz itt mészárlás.
Nem a Redskins elleni mondatja velem a Packers továbbjutást, én nem abból indulnék ki. Hanem abból, hogy a rutin velünk van, a Packers egyáltalán nem olyan rossz csapat mint amilyennek tűnt az alapszakasz második felében. Rodgers meg ha érzi a bizalmat a falban és az elkapókban, akkor ott kő kövön nem marad. Kicsit örülök is, hogy Abby és Janis fog játszani, hiszen ők nem annyira ismertek, nincs róluk annyi elemeznivaló anyag mint Adamsről például. Mathieu (mondjuk őt kurvára sajnálom) kiesésével pedig ha nem is totálisan, de gyengült az a secondary.
Szoros és nehéz meccset, valamint Packers győzelmet várok, csak győzzünk fennmaradni.
Az egy Palmer PO wint honnan szedted? Ez 0-2 akár honnan nézem, ESPN szerint is 0-2
Még jobb. :D
most így nem azért, de palmernek nincs rájátszásgyőzelme
Bold: Palmer nem dob TD-t.
Fasza írás ez is, jó formában vagytok :) A Cardinalst tippeltem az NFC-ből a SB-ba, de most a rutin mellé teszem le a voksom, egy TD különbséggel nyer a Packers. A Redskins elleni simázást is bemondtam, szóval jó ómen lehetek. :)
Ámen :)
Haha, ez a poszt még jobb, mint a múltheti, remélem, hogy fent is bírok maradni a meccsre, mert már most hulla vagyok. Kommentfogó melyik poszt lesz?
pecces lesz a kommentfogó, még az elején írtam, de gondolom elveszett ott alul :)
csak ezt a posztot olvastam még, sorry :D
Fekudj le most :D
Meg iszom
Miért nem te lettél a faszagyerek Zoli, Ditke helyett. Itt te a szerkesztők köszt.
biztos lusta volt átírni a meme-ét :D
A cikk már kész volt mikor belekerült a kép, és megmondom őszintén nem is figyeltem :D De most hogy mondod én is faszagyerek vagyok :D
azt majd meglátjuk hajnalban :P
A múltheti is tetszett de ezt most még jobban imádom :D már csak arra leszek kíváncsi ha ill. AMIKOR nyerünk, akkor mit fognak mondani az ellendrukkerek. Nagy volt a nyomás a Cardinalson? Idén mégsem olyan húdefaszák? Sajnos nem tudom élőben nézni, de reggel első dolgom lesz. Go Pack Go!!