A 2015-ös szezon pocsékul sikerült a Detroit Lionsnak, 1-7-es szezonkezdet után az egész támadó stáb repült és sokáig Jim Caldwell állása is veszélyben forgott. A szezon második felében azonban a csapat összekapta magát és 6-2-t produkált, igaz, gyengébb ellenfelek ellen. Ettől függetlenül nyilvánvaló volt a fejlődés, a támadókoordinátornak kinevezett Jim Bob Cooter fényévekkel jobb munkát végzett, mint az alapvetően dilettáns Joe Lombardi. Az offense, ha nem is parádézott, azért hozott egy jó szintet, a csapat irányítója, Matt Stafford pedig 19/2-es TD/INT aránnyal hálálta meg az új rendszert.
Jelenleg rengeteg a kérdőjel Detroitban. Az egyik legnagyobb, hogy mi lesz a csapat sztárelkapójával, Calvin Johnsonnal. Visszavonul, kivágják, belemegy a fizetés csökkentésbe vagy marad minden úgy, ahogy addig? Nem tudni. De ha másnak nem is, Matt Staffordnak lehet örülni:
1. Egész szezont figyelembe véve Stafford volt 2015-ben a legpontosabb a red zone-ban. 65,75%-ban passzolt, míg Tom Bradyé 61,7%-os volt.
2. Staffordnak volt a harmadik legtöbb red zone TD-je 26-tal. Nála többet csak Tom Brady (29) és Carson Palmer (27) osztott ki.
3. A 10 yardoson belül a Lions irányítója osztotta ki a legtöbb TD-passzt (10) és ő volt a legpontosabb (75%).
4. Stafford 67,2%-os passzpontossága karriercsúcsot jelent és idén az 5. helyre volt elég. Az utolsó három meccsén a Saints ellen 88%-os, a 49ers ellen 78,4%-os és a Bears ellen 71,8%-os mutatója volt.
5. Stafford 32 TD passza a 7. legtöbb volt a ligában, 5. volt sikeres passzokban és 8. total yardokban. Ha figyelembe vesszük, hogy egy fél szezont gyakorlatilag végig döglődött a támadósor, ez nem is olyan rossz.
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15