Tegnap megnéztük ki távozhatnak, most bemutatjuk, kik érkezhetnek a helyükre, kik lehetnek a jövő évi újonc vezetőedzők.
Először beszéljünk rövidebben a jelenlegi vezetőedzőkről, akik elveszthetik hétfőn az állásukat. A legnépszerűbb név Sean Payton lehet, rögtön mögötte pedig Chuck Pagano jöhet a sorban. Mellettük Chip Kelly jöhet még elsősorban szóba azok közül, akik idén főedzők voltak, de ő talán problémásabb eset. Payton és Pagano szinte azonnal munkát fog találni főedzőként, ha kiteszik a szűrüket, őket majdnem biztosra vehetjük a következő évi HC-k sorában. Kellynél az a baj, hogy egyrészt lehet visszamegy inkább az egyetemre, másrészt nehéz meggyőzni egy GM-et, hogy őt alkalmazza, hiszen előző állomáshelyén elég hamar kitúrta Howie Rosemant az állásából. Természetesen őt leginkább Tennessee-ben tudja elképzelni a világ Mariota edzőjeként.
Mielőtt megnéznék a jelenlegi koordinátorokat és talán a legnagyobb esélyeseket, a jelenleg egyetemi edzőkről is essen szó, hiszen szinte minden évben fellép valaki a nagyok közé. Azonban sokan nem szeretnék elhagyni az egyetemi munkájukat és az NFL-ben is aggodalmat válthat ki például Kelly esete, aki NFL tapasztalat nélkül lett head coach és nem igazán jöttek be az Eagles számításai ezen a téren. Urban Meyer neve például mindig felmerül ilyenkor a szezon végén, de ő nem fogja ott hagyni az Ohio State egyetemet, hiszen ez szinte jobb állás, mint egy NFL-csapaté.
Nick Saban
Nick Saban jelenleg az Alabama egyetem főedzője, 64 éves és 15-17 a mérlege az NFL-ben a Miami Dolphins főedzőjeként (2005-2006). Rá akkor lehet esély, ha megkap minden hatalmat, szóval ő lesz kvázi a GM is, a Coltsnál például el lehetne képzelni, hogy Irsay kirúgja Grigsont is Pagano után és odaad mindent Saban kezébe. Neki szüksége van egy remek irányítóra is, aki hosszú távon lehet a csapatnál, ezért is lehetne jó választás a Colts. Saban nem fogja ott hagyni az Alabama egyetemet csak úgy, egy tökéletes helyre lesz szüksége.
Jim Mora
54 éves, a UCLA főedzője és 31-33 a mérlege egyrészt a Falcons (2004-2006), másrészt a Seahawks (2009) főedzőjeként. Őt sem lesz könnyű elmozdítani, hiszen imád a nyugati parton élni és van egy nagyon ígéretes irányítója is, azonban van NFL-tapasztalata és nem ő akarta elhagyni a legfelsőbb szintet, szóval akár a hajlandóság is meglehet benne a visszatérésre. Legjobb helye talán a Chargersnél lehetne, legyen az San Diegóban vagy Los Angelesben.
Kevin Sumlin
Sumlin a Texas A&M főedzője, NFL-tapasztalata nincs még, támadószellemű edző. Tavaly visszautasította NFL csapatok megkeresését, az A&M pedig megnövelte a kivásárlási árát, még csak 50 éves, szóval akár rá is érhet pár évet még, mielőtt a profi szintre ugrana. Nagyon jól bánik a játékosokkal és korábban ő is játszotta ezt a remek sportágat. Johnny Manziel helyzetét elég jól kezelte az egyetemen (a Browns láthatóan bűn rosszul), így össze lehetne őket újra hozni akár, ha Mike Pettine távozik Clevelandből.
David Shaw
Shaw a Stanford főedzője, 43 éves és nincs még NFL-tapasztalata, de apja sokáig volt védőkoordinátor a ligában és ő maga is edzett már elkapókat és irányítók Oaklandben és Baltimore-ban. Sok mindent lehet benne szeretni, PR-ban is jó lehetne egy csapatnak egy afroamerikai edző, de őt sem lesz egyszerű elcsábítani Palo Altoból, a közelség miatt a 49ers lehetne opció, habár nem gondolom, hogy azt jelenleg bárki is vonzó munkahelynek tartja.
Legtöbb esetben eddigi koordinátorok lépnek egy szintet az NFL-ben és lesznek főedzők, rengeteg ilyen példát találunk és véleményem szerint ez a legjobb váltás. NFL-szinten van tapasztalata vezetői pozícióban és természetesen egy szinttel feljebb lépne, innen kerülhetnek ki a legfelkapottabb nevek.
Hue Jackson
Jackson volt már egy évig főedző Oaklandben, össze is hozott egy 8-8-as szezont 2011-ben, amit azóta se sikerült a csapatnak reprodukálnia. Jelenleg a Bengals támadókoordinátora és egyértelműen meg kell dicsérni a Daltonon végzett munkája miatt, illetve Dalton sérülése után McCarron is egész pofásnak tűnt, ezen felül pedig a támadósor is remekül muzsikál. Szeretem a kreativitását, szinte biztos vagyok benne, hogy jövőre HC lesz valahol.
Sean McDermott
44 éves és 17 éve van az NFL-ben, ebből 7 évet koordinátorként töltött, előbb az Eaglesnél két évet (2009-2010), majd 2011 óta a Panthersnél védőkoordinátor. Nagyon jó szeme van a tehetségekhez és remekül fejleszti őket. Ezt bizonyítja többek között Kawann Short vagy Josh Norman esete, aki ötödik körös játékos volt (ő ajánlotta a csapatnak) és negyedik évére az NFL egyik legjobb cornerbackje lett. A Panthers védelméről pedig mindenki tudja mennyire jó, az egyetlen kérdés vele kapcsolatban, hogy milyen támadósort fog tudni alkalmazni, így nagyon fontos lesz, hogy ki lesz a támadókoordinátora. Nekem Hue Jackson mellett ő a kedvencem az idei jelöltek közül, biztosan főedzői állása lesz jövőre.
Adam Gase
A Broncos volt és a Bears jelenlegi támadókoordinátora még csak 37 éves, de nagyon felkapott lett a főedző-jelöltek között, hiszen alatta futotta Peyton Manning a minden rekordot megdöntő szezonját, illetve idén Jay Cutleren is nagy fejlődést tapasztalhatunk, úgy tűnik ért az irányítókhoz Gase. Ez a tulajdonsága pedig sok csapat érdeklődését felkeltheti, Gase pedig örülhet, hogy nem fogadta el a 49ers ajánlatát egy éve. A közelmúltban nem sok edzőt vittek főedzőnek vesztes szezon után, de Gase csatlakozhat Morninweghez és McCarthyhoz.
Teryl Austin
A Lions 50 éves védőkoordinátora már tavaly is volt interjúkon, de legtöbbek szerint még egy év hiányzott neki. Ez az év viszont nem sikerült olyan dominánsra, így talán kicsit lejjebb került a listákon. A 17. legjobb csak a védelme idén, ami épp középmezőny, azonban hozzá kell tenni, hogy gyengült az emberállománya is. Austinról azt mondják, hogy remek vezető és az interjúkon is jól teljesített tavaly, az ő helyét viszont egyáltalán nem mondanám biztosra a jövő évi HC-k között, de például házon belüli előléptetés nem lenne hülyeség a Lionstől.
Josh McDaniels
A Patriots támadókoordinátora volt már főedző, méghozzá a Denver Broncosnál két évet (2009-2010), egy nem túl impresszív 11-17-es mérleget tud felmutatni, azonban sokaknak a második főedzői állás válik be, erről tudna neki mesélni főnöke, Bill Belichick is. Az biztos, hogy jól megválasztja majd, hogy hova szeretne menni, nem fog bármilyen lehetőségre igent mondani. Én személy szerint nem szeretném, hogy a csapatom HC-ja legyen, nem tartom egy különösebben jó edzőnek, de ettől függetlenül lehet belőle head coach jövőre.
Mike Shula
Jól hangzik ez a név, igaz? Édesapja Don Shula, akinek a nevéhez a legtöbb győzelem fűződik főedzőként. Mike a Panthers támadókoordinátora 2013 óta, előtte pedig a Panthers irányítóedzője volt, mikor Cam Newton a csapathoz került. Ennek köszönhetően olyan csapatok érdeklődését keltheti fel, mint például a Miami Dolphins, ahol apja is dolgozott, illetve ahol kicsit nyersként az NFL-be került irányító van Tannehill személyében, akit fejlesztgethet. Jó ajánlólevél az is, hogy a Panthers támadósorát ennyire jól összerakta, hiszen év elején azt hittük, hogy nincs elkapó és valamire való támadófalember sem, ehhez képest az egyik legjobb offense alakult ki Carolinában. Van HC-tapasztalata is, hiszen az Alabamát irányította Nick Saban előtt.
Jim Schwartz
Schwartz jelenleg munkanélküli, de öt évet húzott le a Lions főedzőjeként (2009-2013), tavaly pedig a Bills védőkoordinátora volt. Ez utóbbi lehet jó ajánlólevél, hiszen tavaly elképesztően jó volt az az egység, most pedig a védőguru Rex Ryan alatt hatalmas visszaesés tapasztalható.
Doug Marrone
Jelenleg a Jaguars támadófal-edzője és asszisztens főedzője, de ugyebár ő volt a Bills HC-ja 2013-ban és 2014-ben is. Onnan lelépett, felbontotta szerződését tulajdonosváltás miatt (volt ilyen záradéka), ezt pedig nem nézhetik jó szemmel a tulajdonosok és vezetők a ligában, ettől függetlenül valószínűleg sok interjún fog részt venni, kedvelt név lett mostanság.
És akikre még lehet figyelni: Matt Patricia, Patriots védőkoordinátor, Darrell Bevell, Seahawks támadókoordinátor, Tom Cable, Seahawks támadófal-edző, Brian Kelly, Notre Dame főedző, Pat Fitzgerald, Northwestern főedző
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Kérdés számomra, hogy Sumlin-t jelenleg hány franchise veszi egyáltalán komolyan. Két 5 csillagos sztár ment el a kezei alól, ami semmiképp sem jó ajánlólevél.
Kelly már elvesztette az állását…
Én úgy tudom, Irsay és Grigson nagyon jó viszonyt ápolnak, többek közt ezért is várható, hogy Paganót kivágják. Irsay sem olyan ostoba, hogy előbb kirúgja a főedzőt a gyenge szezon és a hibás kommunikáció miatt, aztán kirúgja a cimboráját a GM székből, hogy jöjjön más (lényegtelen, hogy kicsoda). Szerintem úgy oldja meg, mint tavaly a Philly, hogy a GM-et áthelyezik máshova, és Saban lehet akkor a korlátlan úr a Coltsban.
ez a Sabanos sztori stimmel, én azt furcsállom, hogy elvileg Grigson marad új HCt találni, aztán majd meglátjuk
Sean Payton szerintem odavaló lenne. Jó az alapanyag, Luck jövőre szerintem mindenképp javulni fog, hogy az idei performanszát elfelejtsék, stb. Rendet kell rakni a fejekben a Coltsnál, ez pedig mehet Paytonnak.