Az Arizona tavaly a labda mindkét oldalán lenyűgöző teljesítményt nyújtott, a védelem és a támadósor is top5-ös volt. A kártyavár Tyrann Mathieu keresztszalag-szakadása után dőlt össze, de ez is csak a Panthers elleni NFC döntőn jött ki. A csapat nagyon egyben van Arians érkezése óta és bátran lehet állítani, hogy tényleg már csak egy hajszál hiányzik a Super Bowlhoz. A kereséshez ráadásul egész sok, több mint 19,5 millió dollár áll rendelkezésre.
Ez az összeg elég is lehet mindenre anélkül, hogy bárkit is kivágnának, ezért nem is nagyon tartom valószínűnek, hogy azok közül, akik jelenleg szerződéssel rendelkeznek, bárkitől is megváljanak az offseason során. Persze kivétel akadhat, ilyen például a 35 éves defensive end, Cory Redding, akivel 3 millió dollárt tudna spórolni a Cards. Redding korábbi állomáshelyein mindenhol jól teljesített (Detroit, Baltimore, Indianapolis), de a tavalyi éve nem mondható sikeresnek. Mindössze 189 snapet töltött a pályán – ezt persze befolyásolta a kora, illetve az állandó kisebb-nagyobb sérülései, a szezon végén IR-re is került bokája miatt.
Érdekes a támadófal helyzete, hiszen gyakorlatilag a teljes jobb oldalnak lejár a szerződése idén. A center Lyle Sendlein, a guard Ted Larssen valamint a tackle Bobby Massie is reménykedik abban, hogy jövőre is Carson Palmert védhetik meg, azonban nagy szerződések hiú ábrándjába kár lenne magukat ringatni, hiszen annyira jól azért nem játszottak. Massie megtartása tűnik a legvalószínűtlenebbnek, hiszen az ő posztjára ott van az a DJ Humphries, akit a tavalyi draft első körében húzott a Cardinals és ugyan egy snapet sem kapott idén, jövőre minden bizonnyal már a kezdőben találhatja magát, aminek Massie ihatja meg a levét.
Larssen sem érezheti magát túl nagy biztonságban. Szezon közben folyamatosan cserélgették egymást Jonathan Cooperrel, akivel nagyjából hasonló snapszámokat kaptak, ráadásul Cooperrel a futás sokkal jobban működött, mint Larssennel – pass blokkban egyikőjük sem virított nagyot a szezon folyamán. Persze Larssent nem szabad eldobni gondolkodás nélkül, az átlagnál azért annyival nem volt rosszabb és egy kisebb szerződést mindenképpen érdemes lehet elé tolni, már csak azért is, hogy meglegyen a mélység a poszton.
A három említett úriember közül Sendlein megtartása borítékolható, hiszen egyértelműen ő az első számú opció a posztra. Igaz, hogy ott van mögötte A.Q. Shipley, de ő hosszú távon még nem megoldás. Sendleinnek sem kell annyira sok pénzt kifizetni, de érte akár egy nagyobb összeget (értsd, 2-3 millió/év) sem lenne kár kipengetni.
Maradva a támadóknál érdekes kérdés lehet Chris Johnson szerződtetése, aki sérüléséig másodvirágzását élte a csapat első számú futójaként. Lábtörését követően azonban előlépett az újonc David Johnson, akiről pedig azóta mindenki ódákat zeng az Arizona részéről. Ennek persze van igazságalapja, mert remekül ugrott be és játszott a fiatal futó, de mögötte nem volt gyakorlatilag senki. Ellington jelenleg nem tényező a Cardinalsban, persze nem kell róla sem lemondani, de esetében is mindössze egy negyedik profi évére készülő játékosról beszélünk. Elmondható, hogy tehetséges ez a running back duó, de nem árt melléjük egy igazi rutinos workhorse futó, erre a szerepre pedig bőven alkalmas lehet CJ2K. Újraszerződtetésére minden esély megvan, hiszen a hírek szerint mindkét fél igen nyitott a tárgyalásra.
A második számú backup irányító, Drew Stanton szerződése is lejárt, vele minden bizonnyal meg fognak állapodni a folytatásról bagóért. Ha pedig nem sikerül, akkor sincs világvége, mivel ott van a padon Matt Barkley. Illetve Jermaine Gresham szerződése is lejár. A tight end passzjátékban nem nagyon tett hozzá a csapat játékához, azonban futásblokkolásban végzett munkája mindenképpen megsüvegelendő, viszont a csapatnak nem feltétlenül van szüksége a rutinos játékosra a jövőben.
A védelemből részéről már lehet jobban a zsebbe kell nyúlni. Lamarr Woodley, Dwight Freeney, Sean Weatherspoon, Jason Babin, Corey White, Rashad Johnson és Jerraud Powers is szabadügynökké válhat március 9-től.
Woodley és Rashad Johnson alapemberek a Cardinals védelmében, így velük feltétlenül meg kell valahogy egyezni a jövőről. A 36 éves Freeney-vel már más a helyzet, hiszen ő nem feltétlen kezdő, mégis csapata legjobb pass rushere. Ez persze elég furcsa szituációt szül, hogy a csapatod legjobb pass rushere nem lehet igazi playmaker egész meccsen keresztül. Veterán minimumért megtartható, de nem kell különösebben izgulni, hogyha esetleg nem sikerül maradásra bírni. Jason Babin csak év végén jött tűzoltásnak Alex Okafor és Cory Redding IR-re kerülését követően, így az ő maradására nagyon kicsi az esély. Ugyanúgy, ahogy Weatherspoon sem valószínű, hogy Arizonában kezdi majd meg a training campet, ő jelenleg az Atlanta Falconsszal tárgyal nagyon lelkesen a jövőjéről. Jerraud Powers és Corey White pedig mehetnek Isten hírével.
A Cardinals összességében nagyon egyben van minden poszton, azonban ha valami hiányzik a csapatból, az egy nagyon jó pass rusher, így talán ez az egyetlen hiányposztjuk jelenleg, amit a draft első köréből meg is oldhatnak.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Daryl Washington kivágása már a capra is hatékony, úgyhogy onnan is lesz +2 millió.