Nemrégiben arra kértünk titeket, hogy az általunk összeállított, 8-10 percet igénybe vevő kérdőívünket lehetőségetek szerint töltsétek ki. Közel 400-an, egészen pontosan 389-en vettétek a fáradságot arra, hogy segítsétek jövőbeli munkánkat, amit nagyon köszönünk. Hogy lássátok is, hogy nem csak az időtöket szerettük volna rabolni, hanem tisztességgel végigolvastuk a válaszokat, álljon itt egy hosszabb értékelés-magyarázat-útmutatás keverék statisztikailag alátámasztva.
1. Olvasási szokásokkal foglalkozó kérdések
Ez egy egyszerű blokk volt többnyire feleletválasztós kérdésekkel. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire elégedett az olvasói tábor a tartalmainkkal mind a weboldalon, mind a facebookon; mióta követnek minket, milyen egyéb oldalakat olvasnak a témában és persze, hogy milyen gyakran térnek vissza hozzánk.
Olvasóink 32%-a, vagyis majdnem harmada több, mint két éve talált ránk és követ azóta, további 34% olvas legalább 1, maximum két éve. Összességében tehát a táborunk kétharmada már-már törzsolvasónak számít, de nagyon jó, az is, hogy sikerült 34%-kal megnövelni a rétegünket az utóbbi egy éven belül és folyamatosan találnak ránk újabb és újabb NFL rajongók. Ezt támasztja alá, az a 2%, akik legfeljebb 2 hónapja követnek.
Az, hogy többnyire elégedettek vagytok tartalmainkkal az több részben látszik. Először is weboldalra és a facebookra leadott értékeléseitekből. Előbbire átlagban az 1-10-ig tartó skálán 7,2-es, míg facebook oldalunk „szolgáltatásait” 8,13-as osztályzattal honoráltátok. A másik, hogy nagyon gyakran tértek vissza. 65% naponta keresi fel a fuzovelkifele.com weblapot és 28% is, ha nem is naponta, de hetente többször néz ránk. (Hetente 6%, ritkábban pedig 3%.)
Mindegyik blokkban, így ebben is volt egy-két kifejtős kérdés is, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy mikkel vagytok megelégedve, miket változtatnátok az oldallal kapcsolatban, és miből olvasnátok esetleg többet.
A beharangozóinkra és összefoglalóinkra konkrétan rákérdeztünk és összességében elégedettséget mutattok ezekkel szemben, habár voltak, akik az objektivitást hiányolják ezekből a műfajokból. Persze, lehetnénk objektívebbek, viszont a Fűzővel kifelé!, mint olyan alapja blog volt. Ebből kifolyólag minden írás tükrözött egyfajta véleményt a műfaj velejárójaként. Annak ellenére, hogy most már objektív híreket is közlünk, meg próbálunk általánosítani és szakmaibb dolgokba is belemenni (pl: playbook rovat), ettől függetlenül nem szeretnénk elhagyni ezt a formát. Ráadásul azzal, hogy mindenkinek van egy sajátos stílusa, így még diverzebb írásokat és tartalmakat gyárthatunk le, amiknek következtében talán szélesebb körnek is kedvezünk. Olyan pedig úgy sem lesz, hogy mindenki elégedett lesz egy írással – legyen az a stílusa vagy a mondanivalója miatt – de a sok kontent miatt azért mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. Egyébként pedig sok “lehetnétek szubjektívebbek” válasz is érkezett, majdnem kiegyenlítve az objektivitást váró válaszokat.
Sokan szeretnétek, ha a kisebb csapatokkal is foglalkoznánk. Ezt igyekszünk kiküszöbölni, állandó offseason-os sorozataink is ezt a célt szolgálják (FA kitekintő, Kinek mennyire kemény?), de például év közben rájuk kevesebb időt szentelünk egyszerűen amiatt, mert szezon közben nyilván a szélsőséges teljesítmények érdekelnek minket is és a nagyátlagot is (és mindenre nekünk sincs időnk). Például mitől volt ilyen jó a Broncos vagy a Panthers védelme, mi a baj Manninggel, vagy mitől olyan szar évek óta a Cleveland. A hírekben azért igyekszünk minden csapat háza tájáról írni valamit, de nyilván a nagyobb durranások kerülnek be ide is.
Sokatoknak viszont túl sok volt a PFF és sokkal több személyes véleményen alapuló értékelést olvasnátok helyette. Tisztában vagyunk a dolgokkal, de a PFF-et egyfajta megerősítésként használjuk, hogy nem csak mi beszélünk a levegőbe, hanem kinti szakírók is hasonlóan vélekednek a dolgokról. A listájukat elsősorban rangsorok felállításakor használjuk, mert konkrétabb statisztikákat nem tudunk ezekből levonni az egyes játékosokra, de arra jó, hogy el tudjuk helyezni őket a rangsorban.
Visszajelzések alapján nagyon bejött a playbookos rovatunk, viszont sokkal több régi, legendás sztorira lenne igény a részetekről. Ezt már el is kezdtük korrigálni a részünkről a nem is olyan régi Jack Lambert portréval, de az offseason szerencsére(?) van olyan hosszú, hogy lesz időnk megtölteni hasonló cikkekkel az állandó rovataink mellett, így remélhetőleg ezt a fajta hiányosságunkat pótolni fogjuk. Ahogyan a magyar focival sem foglalkoztunk eddig részletesebben, de igyekszünk kis hazánk futballja felé is nyitni. Ilyen volt az Aréna kupás videós és szöveges összeállításunk, de az áprilisi szezonkezdettől igyekszünk minél több hasonló anyagot készíteni a HFL-ről és talán még az alsóbb vonalak meccseiről is tudunk majd cikkeket szolgáltatni.
Facebookon pedig a kérdőívet kitöltők 67%-a szeretne még több érdekességet olvasni, de ha minden téren igyekezni szeretnénk megfelelni nektek, akkor meg kell tanulnunk a Gimppel vagy a PhotoShoppal tisztességesen bánni, hiszen 53%-ban vicces képeket is szeretnétek viszont látni. A legtöbben (70%) pedig háttérinfok iránt vágyakoznak.
Az oldallal kapcsolatban is érkeztek észrevételek. Volt aki azt hiányolta, hogy nincsen lebontva csapatokra a hírfolyam. Nekik van egy jó hírünk, hiszen az oldal megnyitása óta létezik egy ilyen funkció. A főoldalról tudjátok behívni ezeket. Szponzoraink sokasága miatt kicsit le kell görgetni egészen addig, amíg nem látjátok hatalmas betűkkel kiírva, hogy Válassz csapatot! Ez alatt ott van az összes franchise logója divíziókra lebontva. Csak annyi a dolgotok, hogy rákattintotok az adott csapat logójára és már be is jön az összes velük kapcsolatos cikk, hír, podcast, egyéb.
Azt is gyakran kérdezitek, hogy a kiemelt cikkeinket hol találjátok meg. A kiemelt részben mindig csak a négy legfrissebb nagyobb terjedelmű posztunk szerepelnek. Ezeket folyamatosan kategorizáljuk vissza. Mivel többnyire csapatokhoz kötjük ezeket, így adja magát, hogy a Válassz csapatot!-funkciót használva rájuk lehet találni, de alul van egy kategóriák szerinti szűrő is. Ezen felül a “nagymenü”-ben is megtalálhatóak, tehát ha “blog” cikkről van szó, akkor simán a BLOG menüpontra, ha “hír” cikkről, akkor a HÍREK menüpontban elolvashatóak ezek is, de a főoldalon azért egyszerűbb. A korábban kiemelt cikkek a nagy dobozból kikerülve belekerülnek saját kategóriájukba, tehát például beharangozó, portré, playbook stb.
Ez legalul foglal helyet és szintén a főoldalról érhető el. Nagyon egyszerű, rá kell kattintani és behozza az összes kategóriát, amik közül csak ki kell választani azt, amelyikre igény van sőt, a még egyszerűbb keresés érdekében létrehoztunk egy archívumot közvetlen a kategóriaszűrő fölé, így kronologikusan is lehet böngészni a posztok, cikkek között.
Voltak olyanok is, akik azt nehezményezték, hogy sokszor olvasható ugyanaz a hír az oldalon, amit már megírtunk a facebookon. Bármennyire is furcsa manapság, vannak olyanok, akik nem rendelkeznek fb accounttal. Ezzel nekik szeretnénk kedvezni, hogy ők se maradjanak le semmiről, csak mert nem hajlanak meg a társadalom elvárásai előtt.
2. Kommentelési szokások
A kitöltők közül kb 30% kommentel, a maradék 70% mindössze csak külső szemlélőként követi a fejleményeket. Ennek többnyire két oka van. Az egyik a személyiségből fakadó, a másik a tárgyi tudásból fakadó. Azzal kapcsolatban, hogy valaki olyan, hogy nem kommentel nem tudunk változtatni, mi így is örülünk, hogy olvas minket, az meg, hogy hozzászól-e avagy sem, az teljesen az ő dolga. Azonban akik amiatt nem kommentelnek, mert nem érzik elég biztosnak a tárgyi tudásukat ahhoz, hogy klaviatúrát ragadjanak, azoknak üzenjük, hogy nem kell félni, nem harapunk és még úgysem küldtünk el senkit melegebb éghajlatra csak azért mert hozzászólt. Egyébként egy-egy ilyen hozzászólás-sorozat során lehet sok új ismeretet szerezni. Plusz megismerheted a másik véleményét, így egy másik szemszögből is rálátást kaphatsz az adott dologra. Jó dolog ez, hajrá!
3. Podcast
Az FK! Podcastet Leonidasszal közösen dobtuk fel a nyári szerkesztőségi banzájon, hogy mi lenne ha csinálnánk egyet-kettőt, aztán meglátjuk milyen fogadtatása lesz, meg hogy van-e értelme csinálni. Az idő és az iTunes minket látszik igazolni. Illetve a kérdőív is valamilyen szinten, hiszen az, hogy a kitöltők 30%-a hallgatja podcastjeinket, az számunkra egy egész jó százalékos aránynak felel meg. Ráadásul ez csak nőhet, hiszen sokan azt írtátok, hogy nem is tudtatok róla, hogy van ilyenünk, meg nem is találjátok. De az FK!, ahol tud segít, így erre is van megoldásunk. Az eddigi illusztrált tanácsok során mindig le kellett görgetni a lap aljára, most még ezt sem kell megtenni, elég csupán a főoldal jobb felső sarkában keresgélni egy PODCAST feliratot. Arra kell rákattintani és bejönnek a korábbi adásaink. Soundcloudon a tárhely kapacitásai miatt mindig csak a két legutóbbi rész elérhető, azonban itt, illetve iTunes-csatornánkon az összes eddigi epizód visszahallgatható. Ha valaki más felületen hallgat podcasteket, akkor jelezze, hova szeretné, ha mi is felraknánk (tudnánk feedelni) és megpróbáljuk megoldani. Itt jegyzem meg, hogy már van youtube-csatornánk is.
Az időbarátabb leosztáson még gondolkodunk erősen. A témahatárok bejelölése visszatérő kérdés még, hogy akinek nincs kedve végighallgatni, csak bizonyos részeket, az könnyebben tudjon kutakodni. Az időhatároknak a beosztására iTunes-on keresztül nincs lehetőség, csupán a leírásba tudjuk begépelni manuálisan, hogy melyik topik meddig tart. Soundcloudon már más a helyzet, ott megoldható, illetve lehet a youtube-ra is felkerülnek az adások, akkor pedig ott is a leírásban meg tudjátok találni.
4. Fantasy
Kicsit meglepő, hogy annak ellenére, hogy idén az összes FK! Liga betelt (ez kb 200 játékost jelent), mindössze 65-en jelezték kérdőívünkben, hogy játszanak. Ez kb. 17%, de ez is azt jelenti, hogy sokkal több emberhez jutunk el, mint amennyi az adatokból látszik, úgyhogy ezt is sikerként könyveljük el. Ahogy látjuk egyébként erre elég nagy igény van, úgyhogy nem kizárt, hogy jövőre még több ligát indítunk.
5. Tábor
Ez egy elég új kezdeményezés. A Packers Hungary Club sikeres tábora után (melyen Renningan elvtárs is részt vett), arra gondoltunk, hogy oké hogy néha láttok minket a Kandallóban vagy olvastok vagy hallgattok, de mi lenne, ha kicsit közelebb hoznánk magunkhoz az olvasótáborunkat, meg úgy az olvasókat is egymáshoz, hiszen elmondható, hogy egy egész jó közeg kezd kialakulni. A kérdőíves felmérés alapján lenne igény erre, 16% teljes három napot is megpróbálna velünk kibírni, további 17% egyelőre csak egy napra vállalkozna (ezek alapján összesen 128 főnek lenne kedve lenéznie legalább egy délutánra. Köszi srácok! <3 ). Azt köszönjük, hogy még azok is küldtek válaszokat arra a kérdésre, hogy „Milyen programokat szeretnétek?” akik alapjában véve nem tudnak/nem akarnak lejönni. Leginkább labdás játékokat szeretnétek játszani velünk (185 szavazat), hogy elváljon a szar a májtól, vagyis, hogy csak a szánk nagy-e vagy tényleg tudunk dobni vagy valami. De hasonlóan népszerű a korlátlan evés-ivás névre keresztelt, alternatív esti programsorozat is 173 vokssal. Ugyanakkor a többi programjavaslatra(?) is 100 fölötti szavazat jött – csapatversenyek, régi meccsek újranézése, vetélkedők – így biztos lelkesen állnátok bármiféle programhoz.
Arról, hogy lesz-e tábor, még döntünk, hiszen nyilván ez egy komolyabb szervezést igénylő projekt, azonban köszönjük, hogy ennyien jeleztétek szándékotokat, ezzel elindítva az esetleges szervezés folyamatát.
Illetve nem csak a táborral kapcsolatos válaszokat, hanem a teljes kérdőív kitöltését köszönjük ismét, utoljára. Olvassatok továbbra is minket, kommenteljetek, kövessetek minden platformon! Ha bármi kérdést megválaszolatlanul hagytunk most (mert biztos volt ilyen), akkor ne féljetek kommentben beírni, mi látunk mindent és válaszolunk is.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Azért ennyire nem népszerűsíteném a neptunt, de az ubuntuért nagy up jár! :D
a 444-et sem ;)
fhu, tegnap elfelejtettem, de legközelebb szólj már rám és odaadom a win telepítőt amit kértél :D :D
Best of the week cikkek voltak? Mintha iden nem lattam volna egyet sem
Oh ez kimaradt az értékelésből. Sokan várnátok vissza a rovatot, megpróbáljuk újra összehozni, de azért FBn visszagörgetve a vasárnapi termést megvan elég sok momentum belőle :)
Sokan nehezményeztétek, hogy nem lehet keresni az oldalon, a jobb felső sarokban pedig már akezdetek óta lehet, ráadásul a kidobott találatok is rendezve vannak, azokat hozza fel előbb, ahol a címben szerepel a keresett szó, majd minden mást is, ahol a szövegben.
Szerintem sokan azért nem találták meg elsőre, mert mikor lefelé görget az ember egy cikken belül, akkor a Hírek-Blog-Offseason-Fantasy-Szurkolói Zóna fejléc is görög lefelé, de a Kereső-Podcast-Játék nem. Így valószínűleg mikor a kérdéseknél görgettek lefelé, nem néztek vissza az elejére, és ezért maradhatott ki nekik. Egyébként majdnem én is beírtam a kereső hiányát, de végül meglett.
a 4. ponthoz itt is szeretném megjegyezni, hogy nagyon örülnék egy DYNASTY LEAGUE-nek, mert az sokkal érdekesebb, mint a redraft.