Tavaly a Denver Broncos példája bemutatta, hogy egy jó pass rusher vezette védelem mire képes. Az NFL franchise-ok nagy része nem lehet sikeres igazán jó passzsiettetők nélkül, ezért ha a Drafton lehetőségük van behúzni a class általuk legjobbnak ítélt játékosát, akkor nem fognak sokáig gondolkozni. Joey Bosa pedig kétség kívül a legjobb ezen a poszton az idei Drafton. Elsőrangú passzsiettető és elit run defender volt az egyetemen az elmúlt két évben. Legtöbb portál és szakértő szerint egyértelműen ő a legjobb játékos, nem csak a passzsiettetők között, de az egész Drafton. Most ennek próbálunk kicsit utánajárni. Eddig elkészült prospectismertetőinket ITT találjátok.
Joey Bosa testfelépítése közel tökéletes. Főleg arra a posztra, ahol játszik. Majdnem két méter magas, több mint 120 kg és hozzá nagyon hosszú kezei vannak és nagy tenyere. Elsősorban 4-3-as alapfelállás erős oldali defensive endként érzi igazán otthon magát, de sokoldalúságának köszönhetően, ha 3 technique defensive tackle-t kell játszania, azt is megoldja. Méretéből adódóan azonban 3-4 OLB-ként kevésbé állná meg a helyét, ahhoz súlyt kellene leadnia (itt DE-ként szintén jó lehet). Futás ellen az elmúlt két évben az egyetem legjobbja volt, de pass rush terén is bőven kiemelkedő. Kezdjük is mindjárt ezen részével a játékának.
Bosa egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága, hogy hosszú és nagy kezeit kitűnően használja. Rendszerint nem hagyja, hogy a támadójátékosok megragadják, hanem már az előtt leüti vagy kikerüli a kezeket, mielőtt esélyük lenne felvenni a kontaktot. Elképesztően gyors és erős mozdulattal üti le az offensive tackle-ök kezeit és mire újra megpróbálnák megragadni őt, már mögöttük jár. Kézhasználatának nem csak gyorsasága, de technikája is elsőrangú. Jó helyre helyezi a kezeit és tudja, hogyan használja őket, hogy ellenfele elvessze a kontrollt.
Nem rendelkezik Von Miller gyorsaságával és sebességével, de az első lépése nagyon dinamikus, általában már ennek segítségével megveri a szélen az emberét. Kitámasztása megfelelő, ha megverte emberét gyorsan tud beváltani, hogy az irányítóhoz érhessen.
Sebességét könnyen alakítja erővé, ilyenkor buldózerként őröl fel maga előtt mindent. Kellően sikeres bull rushban, bár jobban szeret sebességből támadni. Főleg ennek köszönhetően életképes defensive tackle-ként is, ahol általában erejének és kézhasználatának köszönhetően ér el sikert. Nem ritka, hogy emberét egyenesen beletolja az irányító képébe, ezzel megakadályozva a passzkísérletet.
Láthatjuk tehát, hogy pass rusherként is nagyon sikeres, de az igazi erőssége talán a futás elleni védekezés. Különösen jó tight endek ellen, ugyanis testi ereje ellen egyáltalán nem veszik fel a harcot blokkolásban, sebességével pedig a nagyobb tackle-ök küzdenek meg nehezen. A futók üres területen sem képesek könnyen megverni, könnyen reagálja le a running backek mozgását, ha pedig megragadja őket, akkor nincs hová menekülni.
Belülről indulva is képes betörni a backfieldre és negatív yardon megállítani a futást. Se irányváltási képességével, se kézhasználatával nem veszik fel a guardok a harcot. Könnyen jön le a blokkokról és közben folyamatosan a futón tudja tartani a szemét.
Sok pozitív tulajdonsága mellé persze kérdőjelek is kapcsolódnak játékához. Először is hogy bár sokoldalú, de mint fentebb említettem 3-4 OLB-ként nem állná meg a helyét, sok elit pass rusher sokkal fürgébb nála. Az outside linebacker pozícióhoz fogynia kéne és coverage képességeit is fejlesztenie kéne. Bár első éve után előszeretettel használtak ellene double teameket, ezért nem szokatlan ez számára, ennek ellenére sokszor nem tud mit kezdeni ilyenkor (nem mintha ez olyan könnyű lenne). 3-4 endként nem lenne teljesen elveszve, de a tökéletes fit a 4-3 számára.
Ezen kívül néha rendkívül lassan reagál le playeket, hajlamos a snap pillanatát is lekésni, de zone readeknél vagy guardhúzásoknál vagy screen játékoknál is bajban lehet.
Meg kell említeni vele kapcsolatban a fegyelmezetlenséget és a rossz időzítést is. Rengetegszer mozdul be rossz ütemben snap előtt, volt olyan meccse, ahol háromszor szedett be róla büntetést a csapata. Bár elsőre megbízható szerelőnek tűnik erős kezei miatt, hajlamos elhamarkodni playeket és missed tackle-öket hagyni a pályán. A legriasztóbb jel a csapatok számára azonban a pályán kívüli ügyei. Több zűrős ügye volt az elmúlt pár évben, ezek közül is kiemelkedik, hogy tavaly év elején visszautasított egy drog teszten, amely miatt eltiltást is kapott.
Bosa tehát egy elit run defender és megbízható pass rusher, de koránt sem olyan fürge, mint az NFL elit passzsiettetői. Elsősorban kézhasználata és technikája kitűnő, ami sokszor elég volt az üdvösséghez, de a profik között sok kérdőjel merülhet fel vele kapcsolatban. Bár pályán kívüli dolgai nagy red flaget jelentenek, nem valószínű, hogy kicsússzon a top6 pickből. Elsősorban olyan csapatnak ajánlott kihúzni, aki 4-3-as defensive endként tud vele számolni, de 3-4-ben sem elvetemült ötlet az alkalmazása.
(Képekért és videókért köszönet a gifscouting.com, a profootballfocus.com és a sbnation.com oldalaknak)
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Bjoern Werner újratöltve?
Kicsit túl van hypeolva úgy érzem.
Eddig a top8-nak mondott prospectek kozul bőven nála érzem legnagyobbnak a bust faktort. Nem is értem miért van ennyire sztárolva.
Werner jóval gyengébb atléta nála (nem csak a 40 yard számít itt). inkább Greg Ellishez hasonlítanám, korábbi Cowboys DE.
Felültem vele kapcsolatban a hype vonatra én is, de szerintem Bust lesz! Mark my words!
Amikor bull rushban rátolja a QB-ra a védőt, akkor azt is beírják neki sack-nek nem?
Ha nem biztos, hogy annyira megállná a helyét 3-4es felállásba, akkor miért mondják sokan, hogy a Ravens-nek tökéletes húzás lenne? A korábbi csapatok, gondolok itt a Cowboys-ra és a Jags-re milyen felállásban játszik?
Az meglepett, hogy voltak pályán kívüli ügyei, mert ezt a kinti média nem nagyon hangoztatta. Érdekes, hogy valaki bust-ról beszél valaki pedig a legjobb játékosnak titulálja. :)
nem minden rendszerbe lenne fit, de a Ravensben speciel Suggs helyére pont ideális lenne (már ami a posztot tekinti)
Szerintem kicsit túl van misztifikálva ez az ellenhype mostanság vele. Persze, nem olyan atletikus meg nem akkora szörny mint Clowney pl de nem is borzalmas ezen a téren és végig produktív volt az egyetemen és ez átvihető a nagyok közé is.
Clowney eddig nem nagyon jött be, bármekkora szörny. Sérülés ide vagy oda.
Szerintem neki se tett jót a 3-4 a Texans jobban járt volna ha letradel vagy Khalil Macket viszik Clowney pedig a 4-3ba egy állat lenne.
Amikor nem volt sérült jó volt azért
Off:
Mi a helyzet Jaylon Smith-el lesz róla is cikk vagy mi a véleményetek róla meddig csúszhat mert most mondtak róla több biztató dolgot is? Kiről van még tervben Prospect ismertető?
ápr 14-15 lesz medical recheck, akkor többet tudunk meg, új infó most nincs. Jó kérdés meddig csúszhat egyébként, nem tudnám magabiztosan megmondani, két hét múlva többet tudunk majd.
Ismertető: Treadwell és Elliott a következő kettő, nem akarjuk egymásra tolni őket de kvázi megvannak (Elliottba még kell egy kicsi). Én Wentzet és Hargreavest vittem el, Wentz lesz nálam a következő, de még nem látom mikor, most a héten sok dolgom lesz mással…
Hirtelen nem emlékszem balentin és leonidasz kiket foglaltak le, de Smith nem lesz köztük valószínűleg.
Tőlem coleman, apple, buckner várható még, ilyen sorrendben. További nevek csak ha időm engedi. :)