Laremy Tunsil, Jalen Ramsey, Jared Goff, Myles Jack és Joey Bosa után egy futó következik, méghozzá talán a legjobb all-around back Adrian Peterson óta. Ő nem más, mint Ezekiel Elliott, az Ohio State Buckeyes futója.
Egy running backnek a játék három aspektusában kell kiemelkednie. Ezek a futás, az elkapás és a blokkolás és jelenleg a ligában is viszonylag kevés olyan back van, aki mindegyikben remek. Rengetegen jönnek ki az egyetemről úgy, hogy nagyon jól futnak, azonban nem tudnak elkapni és/vagy fogalmatlanok pass protectionben. Ez pedig azt jelenti az esetükben, hogy nem lesznek harmadik kísérletnél a pályán, hiszen az edzők nem bízhatják rájuk az irányító védelmét és a blitzek felvételét. Azonban ha egy Elliotthoz hasonló all-around RB-t teszünk a csapatba harmadik kísérletnél, akkor sokkal nehezebb dolga van a védelemnek, hiszen megfuthatja a first downt, mehet elkapni vagy maradhat felvenni a blitzet. Ez rendkívüli nehézséget nyújt egy védőkoordinátornak, hogy mekkora nyomást helyezzen a QB-ra vagy hogyan semlegesítse a futót.
Futójáték
Kezdjük magával a futójátékkal. Elliott ezen a téren nem egy Adrian Peterson, de senki sem az. Nem lesz ő a legjobb futó (itt a futót nem mint pozíciót, hanem mint tevékenységet említem) a ligában, nem elit az atletikussága és robbanékonysága (a SPARQ mutatót figyelembe véve csak 17. az idei draft classból). Azonban remekül lát a pályán, mindig megtalálja a kinyíló lyukakat. Nagyon türelmes is ezzel kapcsolatban, nem rohan bele egy-egy rossz szituációba, inkább megvárja, amíg kialakul előtte a játék, utána pedig villámgyorsan berobban a lyukba.
Okosan követi a blokkolóit és tudja, mikor minek kell következnie, merre kell mennie. Ez egy rendkívül fontos tulajdonság a futóknál, hiszen látnia kell, hogy mi alakul ki előtte és abból mit tud ő maga kihozni. Nem ragaszkodik ahhoz, ami előre fel volt rajzolva, hiszen nem feltétlen sikerül minden úgy, ahogy előre megbeszélték. Ha valaki hibázik, akkor tudja orvosolni azzal, hogy remek döntést hoz szinte minden szituációban a pillanat törtrésze alatt.
Az egész pályát jól látja át, a cutback helyzeteket is tökéletesen ismeri fel, tudja mi történik körülötte és nagyon jó ösztönökkel rendelkezik.
Remek lábmunkája van, akár papírfecninyi helyen is irányít tud váltani egy pillanat alatt, ezzel becsapva ellenfeleit.
Nagy sokoldalú futóról beszélünk, hiszen fürge…
… de közben erős is. Alacsonyan tartja vállvédőjének szintjét, ami által sokkal nehezebb őt szerelni. Eközben pedig folyamatosan mozog a lába, amivel plusz yardokat hoz a konyhára.
Nagyon jó missed tackle-ök kiharcolásában, kontakt után 3,9 yardot átlagolt tavaly, ami elképesztő szám. Az NFL-ben ez persze nem lesz ennyi (a legjobb Le’Veon Bell volt 3,4 yarddal), de biztosan magas számot fog tudni produkálni. Elliott futásainak sosincs vége, amikor az első védővel találkozik, csupán jó pár yarddal később.
A következő játékban pedig talán minden benne van. Türelem, a megfelel lyuk észrevétele a pályán való remek látással, visszavágás és berobbanás a lyukba, a védők lerázása és a fürgeség is. Nem mellesleg ez az Oregon elleni rájátszás-meccsen történt.
A futásával kapcsolatos negatívum, hogy az úgynevezett game-breaking ability nincs meg benne, tehát hogy végig tud-e nyargalni a pályán, miután a második szintre tudott lépni. Ezzel kapcsolatban azonban pozitív előjel lehet a meglepően jó 40 yardos ideje, de a játék ezen aspektusában biztosan nem rendelkezik elit sebességgel. Illetve a futásainak jelentős része shotgunból származott, tehát nem tudni, hogy under center játékokból is ilyen sikeres tud-e lenni. Néha megfigyelhető az is, hogy elveszti egyensúlyát nem indokolt esetben, ez pedig lelassítja.
Elkapások
Ebben a játékelemben nem kiemelkedő, de egy jó szintet elhoz. Rövid yardos szituációknál használható főleg, egy védő kicselezésére mindig alkalmas, azonban termetéből adódóan nem nagy az elkapási sugara és a route-futási képessége sem ér fel a legjobbakhoz. Lehet őt használni elkapásoknál is, de nem egy nagy fegyver ebben. Leginkább screeneknél és swing passzoknál érdemes őt bevonni a játékba, esetleg wheel route-oknál kihasználni a sebességét, de egyéb route-ok megfutásában nem fogja tudni megverni az NFL szintjén a védőket. Két gifet mutatok meg, az elsőn látható, hogy elég rosszul futja meg az útvonalat és aztán esélytelen az elkapás, a másik pedig megmutatja a rövid swing passz esetén, hogy sebességből milyen jól meg tudja verni a védőket.
Blokkolás
Ami viszont megkülönbözteti őt a többi futótól – akár beszéljünk ideiekről, akár korábbi vagy későbbi nagy nevekről – az a blokkolási képessége. A Buckeyes edzője, Urban Meyer azt mondta Elliottról, hogy “ő a legjobb játékos a kezében labda nélkül, akit valaha edzettem”. Nézzük meg például ezt a játékot, tökéletesen ismeri fel, hogy a túloldalról kell felvennie a blitzelő játékost és azon kívül, hogy azonosítja, kit kell megblokkolni (sokaknak ez is nehezére esik), tökéletesen meg is oldja feladatát:
Nézzünk meg még egy remek játékot ezen a területen:
Néha hajlamos a nagy ütésre menni és ekkor hibázik (főleg cut blockoknál inkonzisztens), de összesen 1 sacket és ezen kívül 0, azaz nulla nyomást engedett az ellenfeleknek 108 pass blocking snap alatt. Ez egyszerűen elképesztő.
Az Ohio State-en sok QB futás volt vagy két futós felállás, ekkor futásblokkolásban is használták Elliottot, amit szintén hibátlanul oldott meg és láthatóan szereti is ezt a részét a játéknak. Az NFL-ben erre nem lesz kérve nagy valószínűséggel, de megnézném mondjuk Carolinában, ahogy Cam Newtonnak blokkol QB power játékoknál.
Kire hasonlít és hol kelhet el?
Nincs tökéletes player comparison szerintem, de sokban hasonlít Le’Veon Bellre és Arian Fosterre. Van aki Jamaal Charlest lát benne, az nfl.com egyenesem Edgerrin Jameshez hasonlítja. Zeke egyértelmű első körös prospect, szerintem legkésőbb a Dolphins elviszi az 1/13-as pickkel, leghamarabb pedig a Cowboys csaphat le rá 1/4-en. A legvalószínűbb viszont, hogy a kettő között hallja majd a nevét, esélyes lehet az Eagles az 1/8-as pickkel, a Giants 1/10-zel vagy akár a Bears 1/11-gyel.
(A gifek egy részét én készítettem a draftbreakdown oldal prospect-specifikus meccsvideóiból, a többiért pedig köszönet a giscouting, a PFF és a sportingnews oldalaknak)
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
Hááát, ahogy én látom, nagyon távol áll Fostertől, Charlestól és Belltől is. Mindhárom játékos zseniálisan kap el és remekül futnak. Lehet nem blokkolnak annyira jól, de aligha bosszant ez bárkit is. Persze ettől még lehet ezekben a kategóriákban is jó, de inkább egy jó iparosnak Tűnik.
Lehet velem van a baj, de engem valaminek DeMarco Murrayre emlékeztet. Top10-es picket nem adnék érte.
A screen meg swing játékoknál jó ő is elkapással. Meg úgy overall jó, de nem elit. Ezt a jó iparos jelzőt nagyon nem tudom hova tenni, meg nem tudom honnan jön, tök mást írtam fent :D
Murray nagyon nem, az nagyon rossz hasonlat, ő lassú, under centerből fut jól csak, meg ő nem olyan hűdejó missed tackle-ökben, Murray inkább egy north-south erőfutó, Elliott bőven jobb lehet, nem csak elit fal fölött fut majd jól
Nagyon jó játékos és tényleg kiveteles ösztönei vannak, jól olvassa a lyukakat is, de hogy én tovabbra se aldoznek top10 picket erte az is biztos. Egyszeruen nem tud annyival tobbet mint rengeteg hatso korben draftolt futo az utobbi idoben hogy miatta egy idei masik poszton jatszo blue chip playert kihagyjak. Nagyon talan ha az elso het top prospect kiment es nincs olyan kivetelesen hianyposztom ahova erdemes huzni akkor viszem
Ezt mondtam én is h a blue chipek után fogják vinni. Annyival jobb a hátsó körös futóknál, hogy 3rd downnál is használható mert nem kúrja el a blokkolási feladatát, mint mások. Meg mert sokuknál jobb futó is, habár itt kisebb a különbség
Mondjuk az tenyleg szenzacios h nem engedett nyomast. Kivancsian várom h a profik kozt is hasonloan jol blokkol-e majd. Meg az elkapas utanni yardjaira