Connect with us

Minden ami NFL

A legrosszabb 5 irányítószerződés

Az irányítók az NFL-ben olyanok, mint a pizza: a rossz is elég jó. Persze vannak kivételek, de ha az embernek már van egy közepesnél jobb irányítója, foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, mert még mindig jobb, mint egy Brandon Weeden. Ez pedig azzal jár, hogy olyan irányítók kapnak hatalmas szerződéseket, akik arra egyáltalán nem szolgáltak rá.

 

5. Colin Kaepernick, San Francisco 49ers

 

Kaep szerződése a legkevésbé rossz a listán szereplő irányítók közül, leginkább azért, mert legkésőbb jövőre kivághatják. Az idei szezont is beleszámolva öt évig van még érvényes szerződése és ez idő alatt átlagban 19,1 millió dollárt keresne, ami nyilván nem arányos a kilenc meccsen dobott 6 TD – 5 INT kombinációval. Ráadásul már nem is ő az egyértelmű esélyes a kezdő pozícióra, hanem egy bizonyos korábbi első körös bust, Blaine Gabbert. Az, hogy Kaepernick szerződése mennyire rossz, jól mutatja, hogy egy 2,3 milliót kereső irányító fogja őt kiszorítani.

 

colin

[ppp_patron_only level=”15″ silent=”no”]

 

Persze még megvan a lehetőség arra, hogy Colin visszatérjen korábbi jobb formájához, de 16 millió dolláros cap hitje mellett elég drága kísérletezés. Ugyanakkor a két évvel ezelőtti teljesítménye sem ér 19-20 millió dollárokat, jövőre 5 millió halott pénz ellenében 14 millió dollárt szabadíthatnak fel az elküldésével. Azok után, hogy a bajnoki címvédő Denver Broncos kezdő pozíciójáért nem volt hajlandó fizetéscsökkentésbe belemenni, meglepő lenne, ha a pont a mélypontról kapaszkodó 49ers kedvéért megtenné. Főleg, hogy lassan nemcsak az öltözőből, de San Franciscóból is kiutálják.

 

4. Sam Bradford, Philadelphia Eagles

 

Statisztikailag Bradford nem volt olyan nagyon rossz tavaly, ettől függetlenül a teljesítménye nagyon távol állt a két éves, 35 millió dolláros új szerződésétől, amiből ráadásul 22 millió dollárt még garantált is. Mindezt ráadásul úgy hozta össze az Eagles, hogy hozott méregdrágán egy eddig sehol semmit nem mutató csereirányítót, majd felment az 1/2-esért és behúzott egy QB-t, akit idén szeretnének pihentetni. Ez utóbbival nincs is baj, hiszen Carson Wentznek nem árt a tanulás, de 22 milliót kidobni erre elég nagy luxusnak tűnik. Főleg úgy, hogy Bradford egyáltalán nem élvezi a helyzetet és bár elvárható lenne, hogy oda tegye magát a pénzéért és a jövőbeli szerződéséért, nem lennék meglepve, ha produkálna egy Mark Sanchez féle összezuhanást.

 

 

Ráadásul, még ha nem is úgy számoltak az Eaglesnél (pedig de), Bradford szerződését mindenképp felbontják a szezon végén. Egyrészt, mert 22,5 millió dollárt foglal el a sapkából, másrészt, mert az Eagles úgy lesz jövőre 11 millióval a fizetése plafon fölött, hogy 10 millió dolláros növekedéssel kalkulálnak. 22 milliót fizetni egy irányítónak, aki eddig nem nagyon tudott bizonyítani, ráadásul úgy, hogy még véletlenül sem terveznek vele hosszú távra, elég vicces, maradjunk annyiban.

 

3. Tony Romo, Dallas Cowboys

 

Tony Romo egy jó irányító. Nem annyira, hogy a következő négy évre átlagosan 23,6 milliót kapjon, de kvalitásai alapján Super Bowlt lehet vele nyerni. Csakhogy már 36 éves, legutoljára 2012-ben nem volt valamilyen sérülése és miatta a Dallas jövőre az Eagleshöz hasonlóan már most túllépte a plafont. Legkorábban a 2017-es szezon után, azaz két év múlva lehetne viszonylag fájdalommentesen elküldeni, akkor is 9 milliós halott pénz után, de legalább 16 millió felszabadulna.

 

Romo-Injury

 

Alapvetően nem tettem volna a listára, ha nem lett volna a tavalyi négy meccses, 5 TD – 7 INT-s aránya és súlyos sérülése, 2014-ben MVP formában játszott. Ha hozza ezt a szintet (az offense adott), akkor megéri a pénzét, de ha megint közbejönnek a sérülések, akkor Cowboys 20 milliókat dob ki az ablakon. Sőt, egy Peyton Manning féle formahanyatlás is elég lehet, hogy két évre meglője a csapatát, anyagilag legalábbis mindenképp.

 

2. Nick Foles, Los Angeles Rams

 

Nick Foles helyzete pont olyan, mint Kaepernické, annyi különbséggel, hogy ő akkor sem játszott jól, amikor épp megkapta a nagy szerződését. A Rams két évre 24,5 millió dollárt adott neki (hosszabbítás), ami nem olyan eget rengetően sok, de ha azt nézzük, hogy jelenleg Case Keenum a kezdő, de “legrosszabb esetben” is Jared Goff, akkor a Rams tart harmadik számú irányítót 8 millió garantáltért. Folest ráadásul bármikor könnyen ki is rúghatják, hisz a pénz így is úgy is elúszott, játszani nem kellene neki, legalább egy roster helyet nyerjenek. Tehát ez úgy néz ki, hogy adtak 8 milliót egy irányítónak, akit azelőtt kivágnak, hogy akár csak megpróbáljon megdolgozni a pénzéért.

 

1. Joe Flacco, Baltimore Ravens

 

Flacco soha nem volt egy elit irányító, legjobb esetben is egy átlag feletti srác, aki mögött rendre jó csapat volt. Persze, ha sikerült bejutni a rájátszásba, akkor Flaccora nem lehetett panasz, sőt, egy Super Bowlt is nyert, tehát érthető volt, hogy muszáj megfizetni. A legtöbben 15-18 millió körülire tették a gázsiját, erre mindenki megdöbbenésére a Ravens 20 milliós szerződéssel a legjobban kereső irányítónak tették az olasz csődört. Mindezt úgy, hogy Flacco még akkor sem volt képes bejutni a Pro Bowlba, ha az AFC-ben szereplő irányítók sorra lemondták azt. Persze nem könnyű Tom Brady vagy Peyton Manning mellett érvényesülni, de ha Matt Schaub (akit amúgy nagyon is jó irányító volt, csak nagyon lecsúszott) össze tudott kaparni kettőt, akkor azért illene elgondolkodni. Nem mintha a Pro Bowl olyan sokat számítana, de Flacconak soha nem volt 4000 yardja, soha nem volt még 95-ös passer ratingje sem, soha nem dobott 30 TD-t, soha nem volt 10-nél kevesebb interceptionje, soha nem lett még csak második csapatos All Pro sem, mindössze van egy gyűrűje. De tegyük fel, ez utóbbi megéri a 20 milliót egy csapatnak.

 

joe-flacco-texans-headache

 

Ám jelenleg az a faramuci helyzet állt elő, hogy báró Joe Flacco nemcsak, hogy a legjobban kereső irányítója, ami nonszensz, de ráadásul a hátralévő hat évben 25,1 millió dollárt fog kaszálni a szerződése átalakítása miatt. Elküldeni is csak a 2019-es szezon után lehet, amikor csak 8 millió dollár halott pénz lesz utána és 20 (!) millió szabadul fel. Csak jelzésképp, Aaron Rodgers a következő 5 évben átlag 5 millióval keres kevesebbet, mint Flacco. Persze értem én, hogy nincs más a Ravensnek, de azért vicces belegondolni, hogy Joe Flacco gyakorlatilag klasszisokkal többet keres, mint a liga jelenlegi talán legjobb irányítója (Newtonékhoz pedig kár is viszonyítani).

 

+1. Bár még nem született meg, de minden bizonnyal Andrew Luck gigaszerződése lesz majd a legrosszabb QB szerződés nemsokára. A hírek szerint 25-30 millió is lehet évente a fizetési sapkától függően, ami szintén teljesen elképesztő túlzás.

 

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!