A Cleveland Browns csapata tavaly februárban tette közzé, hogy szobrot állít minden idők talán legjobb futójának, Jim Brownnak. Annak a Jim Brownnak, aki 1964-ben az utolsó major bajnoki címet szerezte a városnak – egészen mostanáig. Ugyanis most ünnepel Cleveland városa, hiszen LeBron James vezetésével a Cleveland Cavaliers kosárlabdacsapata megnyerte az NBA döntőt. Emiatt a legendás futó úgy érzi, hogy LeBron James is érdemelne egy szobrot a városban.
Szerdán lesz egy ünnepség a Cavs NBA címének tiszteletére, ami vélhetően hatalmas buli lesz a sportsikerekre kiéhezett clevelandieknek. A Browns talán jelenlegi legjobb játékosa, a corner Joe Haden egy esszében fejezte ki, mennyire inspirálja őket a Cavs sikere, bár ez semmi ahhoz, hogy megpróbálják a szurkolók, rádiósok – bár nyilván viccből – LeBront átcsábítani a Brownshoz, mint elkapót, ha már úgy is lejár a szerződése. Nem, mintha lenne ennek racionalitása, de azért felsorolunk pár indokot, hogy miért végképp nem jöhet össze a dolog:
– A középiskolában elkapót játszó LeBron jelenleg 23 millió dollárt keres évente garantáltan. Az NFL legjobb elkapói 15 milliót kaszálnak egy évben.
– Rex Ryan is próbálta már a Billshez csábítani, ami azért egy fokkal jobb csapat jelenleg, mint a Browns.
– LeBron még 2014-ben nyilatkozta, hogy soha nem hagyná, hogy a fia amerikai focit játsszon. Ő maga is csak azért játszott a középiskolában, hogy valahogy ki tudjon törni a szegénységből. Mivel a fiának nem lesznek ilyen gondjai, kénytelen más sportot választani magának.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót