Három eltiltást is kiosztott ma a liga. Az egyiket Johnny Manziel kapta tiltott szerek használata miatt, 4 meccset kell kihagynia az irányítónak. Persze talán ez a legkisebb baja Manzielnek, de a Browns legalább örülhet, hiszen ez így valószínűleg semmissé teszi a maradék garantált tartalmat a szerződésében és spórolhatnak $2,173 milliót. Manziel nemrég ismét megfogadta, hogy most éppen július 1-től, tehát holnaptól leáll mindennel és józan lesz, hogy visszatérhessen a futballpályára, de eddig is nehéz volt neki elhinni ezt, most még egy negatív dologgal indul neki ennek az útnak.
A másik eltiltást Sheldon Richardson, a Jets védőfalembere kapta, ő csak 1 meccsre kényszerül a partvonal mellé. Richardson az NFL Magatartási Szabályzatát szegte meg, így kihagyja a Bengals elleni szezonnyitót. Azért kapta az eltiltást a kiváló játékos, mert mikor tavaly júliusban gyorshajtáson kapták, ellenállt a letartóztatásnak, ezt pedig tiltja a liga. Richardson 230 km/h-val hajtott, a St. Charles County bíróság pedig 2 év próbaidőre és 100 óra közmunkára ítélte.
UPDATE: Rolando McClaint, a Cowboys linebackerét is eltiltották, tiltott szerek használata miatt visszaesőként 10 meccset kapott.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- atis123juve on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól