Hall of Fame 2016

Idén nyolcan kerültek be a sportág Hírességek Csarnokába, magyar idő szerint pedig hétfő hajnalban (02:00) a Green Bay Packers és az Indianapolis Colts játszik egymással a tiszteletükre. Brett Favre, Tony Dungy, Marvin Harrison, Kevin Greene, Orlando Pace és a többiek: most őket nyolcukat mutatjuk be, a vezetéknevek ábécé sorrendjében.

De először a választás folyamatáról. 46-an szavaznak, ebből 32 fő a csapatok székhelyének régiójában élő újságíró, 1 fő a Pro Football Writer of America képviseletében, és további 13 fő “at-large” alapon. 4-8 fő kerülhet be egy évben a Hall of Fame-be, és minden jelöltnek a szavazatok legalább 80 %-át be kell gyűjtenie, hogy bekerülhessen a hírességek közé. A jelöltek két részre oszthatók, egyik részüket a Senior Committee jelöli, ők azok akiknek a pályafutása legalább 25 éve ért véget, és még nem HoF tagok, a többiek pedig a modern érához tartoznak. A Senior Commitee külön dolgozik, ők 3 jelöltet állítanak. A közelmúlt sztárjait háromszor is megszűrik mire egy 25 fős névsor kialakul, ezt a listát november folyamán 15 főre szűkítik, és ehhez a 15 főhöz csatlakoznak a Senior Committee jelöltjei, vagyis 18-an maradtak állva. A következő lépés a február elején megrendezett élő közgyűlés, ahol részletesen végigmennek az életrajzokon, és minden jelöltet részletesen kitárgyalnak. Ez idén majdnem 9 órán át tartott. Két lépcsőben szavaznak, először a seniorokról, akiknek szintén 80 %-nyi szavazat kell, hogy bekerülhessenek a Csarnokba. Ez egy szimpla igen-nem szavazás, ők nem egymás ellen versenyeznek. Amikor ezzel a körrel végeztek, a modern éra 15 fős listáját szavazás útján előbb 10, majd újabb szavazás után 5 főre szűkítik, és erről az 5 főről szavaznak igen-nem alapon. (Érdeklődőknek részletesebben erre: http://www.profootballhof.com/heroes-of-the-game/selection-process-faq/)

Edward DeBartolo Jr.

(Tulajdonos, 1977-2000 San Francisco 49ers)

Róla volt a leghosszabb vita, majdnem 50 perc Peter King leírása alapján, pedig amit a csapat a kezei alatt elért, az kivételes volt. Apja cégében bevásárlóközpontok építésével alapozta meg vagyonát, a cég a 70-es évek elejére, közepére az USA egyik legnagyobb építőipari vállalatává nőtte ki magát. 1977-ben vette meg a 49erst.

1981 és 1998 közt átlagosan 13 győzelmet szereztek szezononként (rájátszással együtt, de a rövidített ’82-es szezont nem számítva), és regnálása alatt összesen 16-szor jutottak be a playoffba, tízszer játszottak NFC döntőt, és 5 Super Bowlt nyertek (XVI, XIX, XXIII, XXIV, XXIX) első franchise-ként az NFL történetében. A sikersorozat 1979-ben vette kezdetét, amikor edzőnek leszerződtette Bill Walsht, a drafton pedig behúzták Joe Montanát, de Steve Younggal is Super Bowlt tudott nyerni 1995-ben. Az utolsó három győzelemből már Jerry Rice is aktívan kivette a részét.

1998-ban belekeveredett az akkori lousianai kormányzó Edwin Edwards egyik zűrös ügyébe, amelynek eredményeként az NFL egy évre eltiltotta a franchise aktív vezetésétől., és ugyan még 2000-ben visszafoglalta a székét, de hamar eladta a csapatot (ingatlanokért cserében) a testvérének, Marie Yorknak.

Tony Dungy

(Head Coach, 1996-2001 Tampa Bay Buccaneers, 2002-08 Indianapolis Colts)

Az első afro-amerikai edző, aki Super Bowlt tudott nyerni. Különböző csapatoknál dolgozott segédedzőként, mígnem 1996-ban kinevezték a Tampa Bay vezetőedzőjének. A Bucs a megelőző 13 szezonból 12-ben legalább 10 vereséget szenvedett el, második évében azonban 10-6-tal máris rájátszásba vezette a csapatot, sőt a Wild Cardon a Lions ellen a győzelmet is sikerült megszerezni hazai pályán, de a címvédő Packers a Divisionalon még megoldhatatlan feladat volt. Két évvel később 11-5-tel már a csoportgyőzelem is összejött, a franchise történetében 1981 után először (vereség a Ramstől az NFC döntőben), sőt 2000-ben és 2001-ben is bejutottak a playoffba (mindkétszer az Eaglestől kaptak ki a Wild Cardon). A sorozatos pozitív mérleggel zárt évek ellenére azonban a tulajdonos Malcolm Glazer kritizálva Dungy túl konzervatív támadófelfogását kirúgta a csapattól. Következő évben Jon Grudennel a Buccaneers megnyerte a Super Bowlt.

2002-ben került a Coltshoz vezetőedzőnek, és ugyan első évében még “csak” 10-6-tal végeztek, de a többi hat szezonjában mindig legalább 12 győzelemmel zártak. Az első években a defense teljesítménye legalábbis hullámzó volt, hiába hasított a Manning-Marvin Harrison-Reggie Wayne fémjelezte offense, a rájátszásokban előbb vagy utóbb (de inkább előbb) mindig beütött a krach. 2005-ben 13 győzelemmel kezdtek ezzel hamar bebiztosították a hazai pálya előnyét a playoffban, a maradék három hetet viszont ellazsálták. A túl sok pihenés megártott, a Divisional körben a lendületben lévő (és későbbi győztes) Steelerstől ki is kaptak.

2006-ban viszont végre célba ért az Indianapolis. Két fekete HC vezette csapat játszotta a Super Bowlt (Lovie Smith, Bears), az volt a kérdés melyikük lesz az első, aki nyerni tud afro-amerikaiként. A fantasztikus Bears védelem eddig bírta elverekedni magát, a Rex Grossman vezette offense-zel csak sűrűbben voltak az öltözőben, nem többen, így Peyton Manningék a kínálkozó lehetőséget kihasználva végül is magabiztosan húzták be az utóbbi 10 év egyik legsimább döntőjét.

Brett Favre

(QB, 1991 Atlanta Falcons, 1992-2007 Green Bay Packers, 2008 New York Jets, 2009-10 Minnesota Vikings)

Teljesen biztos volt, hogy amint lehet beválasztják a Hall of Fame-be. Az idei év legegyértelműbb jelöltje, össze-vissza 8 másodpercig “vitáztak” róla a szavazók. A zárt ajtók miatt pontosan sose fogjuk megtudni, hogy hogyan zajlik a szavazás, de ez elég közel lehet hozzá:

Levezető elnök: “Késő van már, haladjunk. Brett Favre. Van-e valakinek ellenvetése, hogy róla rögtön szavazzunk? … Nincs? Akkor szavazzunk! Mindenki feltette a kezét? Igen? Nagyszerű, akkor ezt eldöntöttük, következő jelöltünk…”

A Falcons draftolta a második kör 6. választásával, de az Atlanta HC-je Jerry Glanville mereven elzárkózott, hogy Favre-t a pályára tegye, így a Falcons nagyon megörült, amikor Ron Wolf a Packers GM-je eltrade-elte velük Favre-ért a következő draft 19. választási jogát, a többi pedig történelem.

Wolfnak még meg kellett küzdeni az orvosokkal, akik ugyanazt a sérülést diagnosztizálták Favre-nál, mint ami véget vetett Bo Jackson karrierjének is, és azt javasolták, hogy ne menjen át az orvosin (ami így a trade érvénytelenítésével is járt volna), de Wolf leintette őket. 1992-ben még pont lemaradtak a rájátszásról (Favre viszont a Por Bowlról nem), de ’93-ban már bejutottak a playoffba, majd ’94-ben újra. 1995 és 1997 közt 3 MVP címmel, 3 rájátszásrészvétellel és 1 Super Bowl győzelemmel alapozta meg a legendáját.

Visszavonulásakor többek közt a következő statisztikai mutatókban tartotta a rekordot: 6300 sikeres passz 10169 kísérletből, 71.838 yard, 508 TD. Az első és az utolsó évét leszámítva mindegyik szezonjában átlépte a 3000 passzolt yardos határt, és hatszor a 4000-est is.

2001. március elsején 10 éves (gyakorlatilag életre szóló) szerződés-hosszabbítást írt alá a Packersszel, de végül 2008-ban távozott a csapattól. Egy egyéves Jetsnél eltöltött kitérő után a Vikingshoz írt alá, ahol előbb ő lett az első QB a történelemben, aki mind a 32 csapatot legyőzte legalább egyszer, másrészt bejutott a lilákkal az NFC döntőbe, ahol viszont a Saintstől egy emlékezetes meccsen hosszabbításban kikaptak. Emiatt a meccs miatt változtatták meg a hosszabbítás szabályát úgy, hogy az először labdához jutó csapat mezőnygóljával nem ér véget a meccs.

Kevin Greene

(LB/DE, 1985-1992 Los Angeles Rams, 1993-95 Pittsburgh Steelers, 1996, 1998-99 Carolina Panthers, 1997 San Francisco 49ers)

Ötször volt már ott a HoF kapujában, de mindig másokat szavaztak be helyette, de most eljött az ő ideje. Nem nyert Super Bowlt, az egyetlen lehetősége a döntőkben pont az Aikman és Emmitt Smith vezette Cowboys ellen jött el 1996 januárjában, és ott a Steelersnek nem nagyon volt esélye (17-27).

A Los Angeles Rams draftolta 1985-ben és pályafutása első 6 évében defensive endet játszott. Gyakorlatilag sack-machine volt ekkor, pedig 1988-ig még kezdő sem volt; csak nickel szituációkban játszva is csapata második legtöbb sackjét érte el. 1988-ben végre kezdő lett és beindult a Greene-henger, a következő 3 szezonban 46 “zsákolást” mutatott be (16,5+16,5+13), ami akkor NFL rekord volt. 1991-ben Jeff Fishert nevezték ki a csapatnál védelmi koordinátornak, és ő az addigi 3-4-es védelemt 4-3-asra állította át, és ez nem feküdt Greene-nek, ezért 1993 tavaszán egy 3-4-et játszó csapatot keresett magának. Ez végül a Pittsburgh lett, ahol a következő években átlag 12-esével gyűjtögette a sackeket. A pittsburgh-i 3 éve alatt a Steelers engedte átlagban a legkevesebb yardot futásonként (3,48) a ligában.

15 éves pályafutása során összesen 228 meccset játszott, ezeken 160 sacket szerzett, ez a harmadik legtöbb egy karrier során. Már ez is gyönyörű, de ami elképesztővé teszi, hogy ebből 100-at a 30. születésnapja UTÁN szerzett! A 15 évből 11-szer csapata, 2-szer az NFL legjobb passzsiettetője volt a kategóriában. Végül 1999-ben vonult vissza a focitól, nem kis részben azért, mert utolsó éveiben pankrációval is foglalkozott, és a csapatok 1999-től elkezdték ezt a szerződésekben tiltani. Hosszú kihagyás után 2008-ban tért vissza az NFL-be, mint OLB-edző, de a Steelersnél eltöltött gyakornoki év után átszerződött a Packershöz, akik ekkor váltottak 4-3-ról 3-4-re, és velük 2011-ben végre megnyerte a Super Bowlt. 2014-ben önként távozott a csapattól, hogy többet lehessen a családjával.

Marvin Harrison

(WR, 1996-2008 Indianapolis Colts)

Nála nem kell csapatokat felsorolni, rövid a lista: 1996-2008 Colts. A Csikók első körös választottja Peyton Manninggel rengeteg rekordot döntött meg, amit elkapó az NFL-ben elérhet, azt ő kipipálhatja. Super Bowl győzelem (XLI), 8 Pro Bowl, harmadik legtöbb elkapás az NFL-ben a karrierje során (1102). Rekordjait több oldalon lehet csak felsorolni. A 2002-es szezonban bemutatott 143 elkapását idén Antonio Brown is csak megközelíteni (136) tudta. 2008-ban maga kérte, hogy az Indianapolis engedje el, és a kihagyott 2009-es év után csöndben visszavonult. 2014-ben és 2015-ben még nem választották be a Hírességek Csarnokába, de idén végre igen. Igazi legenda.

Orlando Pace

(T, 1997-2008 St. Louis Rams, 2009 Chicago Bears)

Az 1997-es drafton az 1/1-et a Jets birtokolta, de ezt a pickjüket eltrade-elték a Ramsnek, akik így kiválasztották az Ohio State tackle-jét, aki aztán egészen 2008-ig a csapat támadófalának stabil tagja maradt. Hogy mennyire stabil? A Rams offense 2000 körül egészen ellenállhatatlan volt, becenevük a Greatest Show on Turf volt, nem véletlenül; az offense rekordot rekordra halmozott, és ehhez Pace volt az egyik alap. Ahogy a galaktikus Real Madrid és Mourinho igazi Chelsea-je sem létezhetett Makelele nélkül, úgy a Rams sem Pace nélkül. Blokkjai mögött Kurt Warner kétszer (1999 és 2001) és egyszer Marshall Faulk (2000) is MVP címet tudott szerezni, az 1999-es szezon végén pedig Super Bowlt is nyert.

2008-ban sérülései miatt a Rams elköszönt tőle, a Bears igazolta le 3 évre. 2009-ben az első 11 meccsen kezdett is, majd egy újabb sérülés véget vetett a karrierjének.

Jelenleg Missouriban él.

Ken Stabler

(QB, 1970-79 Oakland Raiders, 1980-81 Houston Oilers, 1982-84 New Orleans Saints)

Régi adósságát pótolták a HoF szavazók a személyével. Kora 5 legjobb irányítója közé tartozott, érthetetlen volt, hogy eddig miért nem választották be az elitklubba, a többiek (Terry Bradshaw, Bob Griese, Roger Staubach és Fran Tankerton) már mind legalább 25 éve (!!) tagjai a Hírességeknek.

Az egykori Crimson Tide QB igazi sikereit a Raidersben érte el, máig ő tartja például a franchise rekordot passzolt yardokban (19.078) és touchdownokban (150). A Fosztogatókkal megnyerte 1977 januárjában a Super Bowl XI-t, ahol 32-14-re verték meg a Vikingst. Érdekesség, hogy ugyan már 1968-ban draftolta az Oakland, de csak 1970-ben mutatkozhatott be a csapatban, a köztes két évet a Continental Football League-ben játszó Spokane Shockersben töltötte el. 1973 és 1977 között zsinórban öt alkalommal vezette AFC döntőbe a Raiderst, visszavonulásakor a második legjobb karrier passz százalékkal (59,7) rendelkezett. Pályafutása elején a megiramodásai is igazán veszélyesek voltak (pl. egy 30 yardos futott TD 1972-ben a Steelers ellen a rájátszásban, ez akkor egészen rendkívüli volt), de néhány térdsérülés után igazán veszélyes zseb-irányítóvá vált. Passzait olyanok kapkodták el, mint Cliff Branch (4x Pro Bowl), Fred Biletnikoff (Hall of Fame tag, ott volt most vasárnap a Levi’sben a pénzfeldobásnál is) és Dave Casper (Hall of Fame tag TE). 1974-ben és 1976-ban is a legtöbb TD passzt adta a ligában, 1976-ban mindemellett 66,7 %-kal passzolt, ami akkor egészen hihetetlen volt. Ő érte el karrierje során (addig) a leggyorsabban a 100 győzelmet (150 meccsből), ezt azóta csak Terry Bradshaw (147), Joe Montana (139) és Tom Brady (131) tudta überelni.

Már nincs köztünk, tavaly júliusban rákban hunyt el 69 évesen, de boncolása után az agyában rendkívül súlyos CTE nyomaira is bukkantak.

Dick Stanfel

(G, 1952-55 Detroit Lions, 1955-58 Washinton Redskins)

Az 1951-es draft 19. választottja (ez akkor már 2. kör volt) az egyetemi All-Star meccsre készülve súlyos térdsérülést szenvedett, így csak egy évvel később mutatkozott be a Lionsban, és a kor domináns franchise-ában hamar a csapat vezére lett. 1952-53-ban a Lionsszal megnyerte az NFL-t (ekkor ugye még volt AFL is), sőt 1953-ban őt választották a csapat MVP-jének. A ligában töltött 7 éve alatt ötször került be a Pro Bowlba.

Visszavonulása után majd’ 40 évig edzősködött, ebből 1964 és 1998 között az NFL-ben főként támadófal edzőként különböző csapatoknál, de a 49ersnél 1975-ben ő volt a defensive coordinator, 1980-ban a Saintsnél pedig átmenetileg megbízott vezetőedző.

Ő sem él már, tavaly júniusban otthonában hunyt el 87 éves korában.

 Akik idén kimaradtak:

Pace idén gyakorlatilag Kurt Warnert szorította ki, Harrison Terrell Owenst, de akiről idén sokat vitáztak, és végül kimaradt az a Terrell Davis (Broncos) is, akit már idén is többen a Hall of Fame-be vártak. Jövőre pedig már LaDainian Tomlinson is választható lesz, egyáltalán nem lenne meglepő, ha elsőre bekerülne.