A tegnapi “csonka” játéknap után ma öt találkozóból szemezgethetünk, ráadásul az egyiket a Sport2 is közvetíti! Ahogy tegnap is, ma is azt vizsgáljuk meg párharconként, hogy adott csapatban ki nyűgözött le eddig bennünket az elmúlt két hét során.
New England Patriots@Carolina Panthers
Magyar idő szerint 01:30
Vendég oldalon sorra dőlnek ki a játékosok, de ha van edző a ligában, akinek ez nem okoz akkora hátrányt, az Bill Belichick. Ez viszont utat nyithat az eddig háttérbe szorult játékosoknak a kezdőcsapat felé, amivel látszólag éltek is páran. Elsőként a futó Tyler Gaffney-t emelném ki, aki Dion Lewis újabb sérülésével, és a Patriots amúgy is “kiszámíthatatlan” futójátékát látva reális eséllyel pályázik akár az RB1 szerepkörre is. A harmadik évét kezdő játékos főként az első fordulóban pusztított, amikor a Saints ellen 9 kísérletből 64 yardot és egy touchdownt tett a közösbe 7 elkapott yardja mellé. A Bears ellen már nem volt ilyen jó a statisztikája, 11/31-es mérleget tudott felmutatni 11 elkapott yarddal karöltve. Hogy ne legyen könnyű dolga, arról LeGarrette Blount gondoskodik. A veterán játékostól még a hónap elején keringtek olyan pletykák, hogy távozhat a csapattól, ettől megijedve mindkét meccsen felpakolt 1-1 TD-t az eredményjelzőre és futott összesen 89 yardot.
Maradva a támadóknál, a másodéves tight end A. J. Darby is odateszi magát rendesen, pechére az irányító poszt után talán itt a legegyértelműbb a kezdő kiléte, és ott van még Martellus Bennett is. De Darbyt ez nem foglalkoztatja különösebben, mi sem bizonyítja jobban mint a 118 yardja és egy TD-je amit a két találkozón lehalászott a levegőből. De, hogy ne csak róluk legyen szó, és mivel a védőknél is vannak nagy nevű hiányzók, innen is ki lehet emelni egy bizonyos játékost. Ő pedig nem más, mint a másodéves DE, Trey Flowers, aki másfél sackkel, egy kierőszakolt fumble-lel és 4-3 tackle-assist mutatóval jelezte, hogy rá bizony számíthatnak a nehéz helyzetben is.
Hazai oldalon nincsen kimondottan “sztár” az eddigi két meccs alapján. Ted Ginn Jr. hozza a szokásosat, egy elkapása volt a Titans ellen, ami egy 61 yardos TD-t ért, Cam Newton a riportok szerint ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, bár a pályán eddig nem sokat láthattuk, Derek Anderson pedig továbbra is bizonyítja, hogy remek backup irányító. A védelemből viszont akadt 1-2 említésre méltó játékos. Például a cornerback Bene’ Benwikere, aki Josh Norman távozásával kerülhet előtérbe. A fiatal játékos a Titans ellen egy sacket és egy interceptiont is bemutatott, előbbi azért ritkább eset CB-k esetében. A másik játékos szintén a secondaryben keresendő, Colin Jones ugyanis eddig szép mutatókat hozott össze. A 6. évére készülő safety mindkét eddigi találkozóján kiosztott öt szerelést és egy asszisztot, a Titans ellen ráadásul egy kierőszakolt fumble is összejött számára.
Buffalo Bills@Washington Redskins
Magyar idő szerint 01:30
A Bills két hazai meccs után most egy idegenbeli túrára indul a fővárosba. Rex Ryan valamelyest garancia arra, hogy senki ne tündököljön, de még ő sem állíthat meg minket beharangozónk sikerességében. Ezért bemutatnám nektek Walt Powellt, aki eddig a támadósor legjobbja volt a két előszezonmeccs alkalmával. A másodéves játékos egyelőre nem találta meg a helyét egyik eddigi klubjánál sem, talán majd most a Billsnél. A mutatói nem rosszak, a Colts ellen 4 elkapás 88 yardért, a Giants ellen 3 elkapás 46 yardért. Chris Hogan távozásával amúgy is megüresedett egy hely a depth charton, ha továbbra is így játszik, lehet esélye a kezdő közelébe kerülnie. Aki még érdekes lehet a jövőre nézve, az az újonc irányító Cardale Jones. Nem úgy játszott, mint mondjuk Dak Prescott, de rossznak sem mondanám, szigorúan a számokat nézve. A pontosságán még lenne mit csiszolni, de ígéretes játékosnak tűnik, főleg ha E.J. Manuelhez viszonyítom.
A Redskinsnél szintén egy elkapó emelhető ki a többi játékos közül, méghozzá Rashad Ross. A 26 éves játékosnak nincs egyszerű dolga, hiszen komoly riválisok vannak a rosteren, és eddig sem ő számított a favoritnak. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a Pierre Garcon – DeSean Jackson kettős szerződése lejár a szezon végén, ahogy mondjuk Rossé is. Pénz híján pedig a nagy nevek közül egyet legalább elküldenek, ha nem mindkettőt, ez pedig a Rosshoz hasonló helyzetben lévő játékosok számára prove it év kell, hogy legyen. Hősünk eddig jó úton halad, a két eddigi mérkőzésen 8 elkapást jegyzett 107 yardért amiből kettő TD-t is ért. Ryan Grant is hasonló cipőben jár, igaz ő még csak harmadéves elkapó, ő 74 yardot szerzett 7 elkapásból, eddig szinte csak kettejük teljesítménye húzta fel irányítójuk teljesítményét.
Pittsburgh Steelers@New Orleans Saints
Magyar idő szerint 02:00
A Steelers sem könnyíti meg az egyszerű szerkesztő dolgát, két vereséggel kezdő csapatban ritkán látni jó teljesítményt, főleg egy nullázás után. Egy játékost mindenképp kiemelnék, akikről az utóbbi időben egy erős pletykaáradat is beindult. Eli Rogersről van szó, aki egybehangzópletykák szerint megszerezte Sammie Coatestól a 3. számú elkapó szerepkört. Ugyebár ez Martavis Bryant eltiltásával lett nyitott kérdés, amire többen is pályáztak a Vasasnál, most úgy tűnik pont került az ügy végére. Rogers játszhat slotban, míg Wheaton, a híresztelésekkel ellentétben, ezzel a döntéssel kimegy a szélre. Big Ben minden bizonnyal, kapni fog némi játékpercet, így először lehetne látható hogy működik köztük a kémia.
A Szentek is, hasonlóan ellenfelükhöz, két vereséggel kezdték a felkészülést. Tartós jó teljesítményt senkitől nem láttunk, inkább csak 1-1 felvillanást. Azt mindenesetre elkönyvelhetjük, hogy az idei draft második körében kiválasztott Michael Thomas kiváló befektetés lesz. Edzéseken számos látványos elkapással szórakoztatja magát, csapattársait és a közönséget, de a Patriots elleni első felkészülési mérkőzésen élesben is megmutatta tudását, és 67 yardot szerzett 4 felkapott labdából. Drew Brees szereti szétosztani a célpontjai között a passzokat, de egy Thomashoz hasonló monstrum nem csak a redzone-ban, de bármikor képes lehet őt kihúzni a csávából. Hasonló megvillanást láthattunk Brandon Coleman elkapótól is, ő 6 elkapásból szerzett 47 yardot a Texans ellen. Az újonc futót, Daniel Lascot is próbálgatja Sean Payton elég rendesen, de egyelőre yardokban nem hozza az elvártat. Védőktől említést érdemelhet Vonn Bell, aki 7 solo tackle-t jegyzett a Texans ellen.
Cleveland Browns@Tampa Bay Buccaneers
Magyar idő szerint 02:00 (Sport2)
Clevelandben most minden Brownsszal foglalkozó insider és egyéb oldal a Robert Griffin III – Terrelle Pryor kettőstől hangos, nem véletlenül. A Packers és a Falcons ellen is összejött nekik egy nagy játék, előbbi találkozón egy 49, utóbbin egy 50 yardos elkapás keretein belül, ráadásul ez TD-t is ért. A “Hue-magic” egyelőre tehát robog a csapatban, és RG3-nek is kijárt már egy normális vezetőedző. Nyilván nem tökéletes még a gépezet, de sokkal jobbak a kilátások, mint a szezon elején. A moneyball-elvnek hála rengeteg újonc van a csapatban, akiket talán jobban lehet motiválni egy gyenge csapatban, mint az agyonfizetett, néhol még csak nem is sztár játékosokat, és ez a statisztikákon is látszik. Desmond Bryant sérülésével nagy kérdés volt, hogy mi lesz a pass rushsal, egyelőre mind az OLB Emmanuel Ogbah, mind a DE Carl Nassib is szorgosan teszi a dolgát a csapatban.
https://vine.co/v/5hB3ztB2haE
Floridában most minden Roberto Aguayo pocsék teljesítményéről és a rááldozott második pickről szól. Egyelőre valóban nehéz rá szavakat találni, hogy a 40 yardon belüli pontosságáról híres játékos miért hagyja ki innen is a rúgásait, de most nem is róla kell, hogy szóljon a bekezdés. Sokkal inkább egy másik újoncról, a cornerback Vernon Hargreavesről, akiről a Jalen Ramsey övezte hype következtében hajlamosak voltak megfeledkezni, pedig a class egyik legjobbja volt a Florida Gatorsban edződő játékos. A Jaguars ellen két labdát is lehalászott a levegőből, az ilyen teljesítménynek hála elgondolkozhatnak majd Dirk Kroetterék, hogy a srác lehet több lesz, mint egy nickel CB.
Két, inkább a jövőben, sem mint 2016-ban tényező csapat mérkőzhet meg egymással, amit ahogy márt írtuk, a Sport2 élőben közvetít az éjjel!
Green Bay Packers@San Francisco 49ers
Magyar idő szerint 04:00
Az Egyesült Államokban ezt a találkozót tették főműsoridőbe, a két csapat magyar szurkolóinak bánatára. A Sajtfejűeknél egy irányítóteljesítmény kiemelendő, és még csak nem is Rodgersé, hanem Joe Callahané! A draftolatlan újonc elég sok lehetőséget kapott, hiszen A-Rod egyáltalán nem lépett pályára, a jelenlegi csereirányító, Brett Hundley pedig az Oakland ellen megsérült a bokájára egy Mackkel való ütközés után. Callahannek több sem kellett, és ugyan nem 150 fölötti passer ratinggel, de jól helytállva meccselte le a neki szánt snapeket. Eddie Lacy is úgy néz ki, visszatér az első két szezonjában nyújtott formájához, egyelőre kifogástalanul játszott. A védelemben az újoncok viszik a prímet, a DE Dean Lowry, az OLB Kyle Fackrell, és az ILB Reggie Gilbert teljesítménye emelhető ki a többieké közül, előbbi kettőnek most is jó találkozója, a szezonban pedig fontosabb szerepe lehet.
A hazai oldalon egyelőre Christian Ponder teljesítménye szedte szét egész Kaliforniát, futott és passzolt is egy-egy hatpontost a Denver Broncos elleni megnyert találkozón, valamint 151-es passer ratinget mutatott fel a címvédővel szemben, ez egy tartaléknak hozott irányítótól nem is rossz. Ugyancsak a Denver ellen villantott a linebacker Marcus Rush is, akinek háromszor is sikerült sackelnie a Broncos aktuális irányítóját, plusz kiharcolt egy fumble-t is. Elkapásoknál főleg Vance McDonald volt a célpont, egyelőre jól helytállt, és nem dropolta szét magát, a tavalyi szezonban emiatt megőrülő 49ers szimpatizánsok nagy örömére.
Zárójelben érdemes megemlíteni, hogy ha már valaki virrasztana/korán kelne emiatt a meccs miatt, hogy a hírek szerint újra láthatunk egy Aaron Rodgers – Colin Kaepernick ütközetet, ami még 2-3 évvel ezelőtt igazi slágerpárharcnak számított. Utóbbinak érdekesebb a helyzete, hiszen csak nemrég tért vissza sérüléséből, és egyelőre nem övé a kezdő poszt, de ez hamarosan megváltozhat.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
sport 2-t lehet online nézni?
Szerintem nem, de lehet én emlékszek rosszul. Én jobban szeretem gamepasson szoktam nézni :)