Mindannyian tudjuk, hogy az NFL nem feltétlen a jófiúk ligája, mindenki a maga módján alakítja karrierjét. Van, aki folyamatosan megszegi a liga tiltott szerekre vonatkozó szabályzatát. Van, aki a pályán nem bír magával és verekedik össze kivétel nélkül mindenkivel, aki a közelébe kerül. Van, aki csak elveri az asszonyt vagy a gyerekét. Van, aki nem tudja elhagyni az utca kötelékét. És van Percy Harvin.
A sokoldalú szupersztár
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Harvin atletikussága révén már nagyon fiatalon kitűnt a tömegből, ez persze nem feltétlen meglepő a családi hátteret megnézve. Édesanyja versenyszinten futott középiskolás korában, majd edzőnek állt. Testvére szintén futott a középsuliban majd az egyetemen. 13 évesen kezdett el focizni, elsősorban kiemelkedő sebességére figyeltek fel és sokoldalúságát is ezen keresztül mutathatta meg a pályán. Hol elkapóként, hol visszahordóként, hol futóként vetették be, de megfordult a labda másik oldalán is cornerbackként.
Azonban Harvin sokoldalúsága nem csak a futballban mutatkozott meg. Atlétikában és kosárlabdában is kifejezetten tehetségesnek számított, utóbbiban nemzeti döntőig vitte csapatát 2005-ben. Atlétikában pedig 100-on, 200-on, illetve távolugrásban kamatoztathatta tudását.
Viszont már ilyen fiatalon kiderült róla, hogy nem egy egyszerű eset, ugyanis rövid időn belül két eltiltással is sújtották. Junior focistaként sportszerűtlen viselkedést követően egy, majd seniorként két mérkőzést kapott azért, mert nekiment a játékvezetőnek és nem megfelelő nyelvezetet használt véleménye kinyilvánítására. De nem csak a futballpályán keménykedett. Szintén seniorként egy kosármeccsen verekedésbe keveredett, aminek következtében a virginiai középiskolai liga eltiltotta mindennemű atlétikai versenyzéstől.
És akkor itt jutunk el arra a pontra, hogy igazából mit kaptunk mi Percy Harvintól. Mert lehet arra gondolni, hogy milyen remek visszahordó és biztos kezű elkapót ismerhettünk meg a személyében, mégis leginkább két dolog juthat az embernek az eszébe róla. A sérülékenysége és az öntörvényűsége. Karrierje is arra ment rá, hogy utóbbi tulajdonságát képtelen volt levetkőzni az évek alatt.
Ilyen volt például az egyetemen is. Annak ellenére, hogy köztudott volt Harvin kezelhetetlensége/problémás viselkedése, mégis az ország egyik legkeresettebb sportolója volt. Így került az Urban Meyer által irányított Florida Gatorshöz, ahol két bajnoki címet nyert – és megverte Billy Gonzalest is. Ő volt az elkapók edzője a Gatorsnél, Harvin pedig egyszer úgy berágott rá egy edzésen, hogy a nyakánál fogva vágta a földhöz feljebbvalóját. Az elkapót két másik segédedzőnek sikerült csak leválasztania Gonzalesről. Viszont Harvin megúszta büntetés nélkül, mivel gyakorlatilag az egyetem legnagyobb sztárja volt. Ezért neki több mindent elnéztek.
Például azt is, amikor edzés közben úgy döntött, hogy neki nincs kedve lépcsőzni, de hogy ne unatkozzon egyedül, összeszedte még pár játékostársát is és csoportosan léptek le, vagy éppen a visszatérő drogproblémáit is. Az elkapó ugyanis rengeteget füvezett, még a 2009-es NFL combine-on is pozitív mintát produkált, ami miatt értelemszerűen hátrébb került a drafton.
Profi liga – Profi balhék
A Minnesota Vikingst nem rettentették el a közismert tények és lecsaptak rá az első körben, 22. helyen. Újoncként meghúzta magát, nem mert nekimenni senkinek, csupán a pályán tette a dolgát, mindezt nagyon eredményesen. Teljesítménye elismeréseként év újonca lett, valamint All-Pro és Pro Bowl csapatba is bekerült (igaz, visszahordóként). Gyorsan közönségkedvenc lett Minnesotában és hamar első számú célponttá vált a csapatban. Második évében aztán megérkezett az igazi Percy Harvin. Mert eddig ugyan a Vikings rosterén volt, de csak a tehetséges énje, 2010-re viszont már a kezelhetetlen is északra ért.
A csapat akkori vezetőedzőjével, Brad Childress-szel támadt nem is akármilyen konfliktusa. Harvinnak épp egy kisebbfajta sérülése volt és emiatt sántikált, illetve külön edzett, ezt viszont Childress szóvátette és kritizálta a játékos hozzáállását. Erre Harvin begurult és ököllel nekiment a főedzőnek, ám a játékostársak szétválasztották őket még mielőtt tettlegességig fajultak volna a dolgok. A vezetőedző egyébként már kezdte elveszteni a teljes Vikings öltözőt. Erre bizonyíték, hogy az esetet követően egy meg nem nevezett csapattárs odament Harvinhoz és elismerően ezeket a szavakat mondta neki:
“Csak azt tetted, amit sokunk már évek óta meg akart.”
A két fél aztán újra összecsapott, ezúttal a konditeremben. Először üvöltözni kezdtek egymással, majd mikor a játékos megelégelte Childress viselkedését fogott egy tárcsát és a vezetőedző felé hajította. Childresst ugyan elkerülte a felé repülő tárgy, de a terem falán keletkezett lyuk mindenkiben mély nyomott hagyott.
A szezon közben aztán leváltották Childresst a csapat gyenge szereplése miatt és jött a helyére Leslie Frazier, de vele sem volt felhőtlen a viszony, igaz csak üvöltözésig jutott el, komolyabb nézeteltérés nem történt kettejük között.
Azonban hiába volt Harvin olyan, amilyen, a pályán remekül játszott, 2011-ben karrierje legjobb évét zárta az NFL-ben. Egy mérkőzést sem kényszerült kihagyni, illetve majdnem elérte az 1000 elkapott yardot. Az idő előrehaladtával fordítottan volt arányos Harvin elkapóként nyújtott teljesítménye visszhordóként mutatott játékával, de ez nem zavarta igazán. A következő évet lendületesen kezdte, aztán IR-en kötött ki végül, azt követően pedig Seattle-ben.
Lefelé a lejtőn
A Seahawksnak szüksége volt egy kiváló elkapóra Golden Tate és Doug Baldwin mellé és ezt a személyt Harvinban látták. Pete Carroll pedig volt annyira jó pedagógus, hogy gondolta, megbirkózik Harvin kezelésével. Túl sok dolga nem volt a vezetőedzőnek, ugyanis a training camp során csípő ízületi labrumszakadást szenvedett. A műtétet követően pedig novemberig nem is tudott pályára lépni, majd amikor már úgy tűnt, hogy rendbe jön és teljes értékű tagja lehet a Seahawksnak, begyulladt a műtét helye. A Seattle playoff menetelésében sem tudott szerves részévé válni a csapatnak, ugyanis a Saints elleni divisonal kört csípősérülése miatt, míg a 49ers elleni főcsoport döntőt agyrázkódás miatt kényszerült kihagyni. A Super Bowlban azonban játszott és a harmadik negyed legelején egy visszahordott TD-vel rúgott bele a földön fekvő Denverbe.
Mégsem ez volt a legnagyobb sztori Harvinnal és a Super Bowllal kapcsolatban. Harvin ugyanis állítólag akkorát lekevert Golden Tate-nek, hogy egy szép nagy monoklival járkált Tate. Ezt akkoriban senki sem tudta megerősíteni, egy évvel később pedig Tate maga állította azt, hogy nem Harvin ütötte meg. Egyes források azt állították az esettel kapcsolatban, hogy Harvin valóban nem megütötte, hanem egy WWE-ből ismert, body slamet alkalmazott Tate-en, aminek láttán a csapattársak azon izgultak, hogy Harvin nehogy eltörje az elkapó nyakát.
Ez a történet egyébként jóval a Super Bowl után derült ki, olyannyira, hogyha nem veri meg egy másik csapattársát, Doug Baldwint, akkor lehet nem is beszélünk róla. Baldwinnal az előszezonban verekedett össze, és okozott látványos zúzódást az állán.
Harvint igazából sosem fogadták be a csapattársak sőt, elmondása szerint inkább csak fenyegetést láttak benne. Az edzői stábnak is igazából vakarnia kellett a fejét, hogy oldja meg az esetleges problémákat, hiszen Harvint tömni kell labdával, hívni az end-aroundokat, vagyis kihasználni a játékosban rejlő lehetőségeket, mindezt úgy, hogy a többiek se szoruljanak túlságosan háttérbe. Ez egyébként nem is lett volna feltétlen fair a többi játékossal, hiszen a 2013-as szezont gyakorlatilag Harvin nélkül nyomta végig a Seattle és most csak miatta nem lett volna logikus lépés elhagyni a járt utat a járatlanért és egy teljesen új playbookot írni. Harvin azt is elmondta,, hogy ő igazából végig szeretett volna egy jó kapcsolatot kialakítani a többi elkapóval, azonban erre egyáltalán nem volt lehetősége. A Baldwinnal való konfliktust a következőképp írja le:
“Egyike volt a sok alkalomnak, amikor Doug meg akarta mutatni, hogy milyen kemény srác. Megpróbáltam elkerülni a balhét, de újra és újra a képemben volt. Bedühödtem és lecsaptam. De még mindig azt hiszem, ez volt a legjobb dolog, amit tehettem.”
De volt olyan is, hogy egyszerűen csak önkényesen úgy volt vele, hogy nem megy fel a pályára játszani. Ilyen volt a San Diego ellen vívott második heti összecsapásuk, illetve az előszezon folyamán is megsértődött, amikor Earl Thomast küldte fel Caroll visszahordónak és nem őt, az utolsó csepp a pohárban pedig a Dallas elleni mérkőzésen történtek voltak, ahol ismét eljátszotta azt, amit a Chargers ellen.
Azért voltak szép momentumai is seattle-i pályafutása során a Super Bowlon bemutatott visszahordása mellett. Ilyen például a Washington ellen szerzett három TD-je, amiből mondjuk egyet sem adtak meg.
Az elsőt holding miatt érvénytelenítették…
… a másodikat false start miatt…
… a harmadikat pedig amiatt, mert egy csapattársa a földön fekvő ellenfelet bántotta.
Összességében mindkét fél borzalmasan járt. A Seattle elbukott egy első, egy harmadik és egy hetedik körös draftcetlit, valamint a 25 millió dollárt – ennyi volt az új, hat évre szóló szerződés garantált tartalma, amit akkor kötöttek a felek, amikor az elkapó a csapathoz került. Harvin pedig egy dinasztiából rúgatta ki magát.
A hattyúdal
A történtek után nem igazán volt kérdés, hogy Harvinnak nem lehet maradása Seattle-ben, így csere útján sikerült megválni tőle, az új állomás pedig az elkapóhiánnyal küzdő New York Jets volt. Itt nem volt különösebben rossz éve, ráadásul karrierje egyik legnevetségesebb játékát is itt hozta össze, a híres Camouflage-returnt. A játék önmagában véve nem volt egy rossz ötlet. Harvin kiváló returner, így logikus volt a gondolat, hogy úgyis mindenki rá fog menni. Majd amikor szabad terület nyílik az endzone-ban elrejtőző csapattárs előtt, akkor egy hátrapasszt követően üres folyosón mehet végig a csapattárs, T.J. Graham. A végeredmény ez lett:
https://vine.co/v/OhlhwHUzeVn
Év végén azonban a Jets megszerezte Brandon Marshallt, így Harvin létszám felettivé vált New Yorkban. A Buffalo azonban úgy gondolta, hogy ad még egy esélyt az elkapónak, aki amúgy Rex Ryant követte a csapathoz. A történetnek szomorú vége lett, ugyanis Harvin november elején IR-re került, idén áprilisban pedig úgy döntött, hogy a sorozatos sérülések miatt abbahagyja végleg a profi futballt. Így hát hiába a Floridánál szerzett, összesen 32 TD (legtöbb TD Florida WR-től az egyetem történetében), az NFL történetének leghosszabb olyan játéka, amiből nem lett TD (104 yardos), a franchise rekord a Minnesotánál (legtöbb kick return TD) és a rengeteg szép játék, a természete miatt sosem fogunk rá úgy emlékezni, mint rengeteg más idén visszavonult pályatársára.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért