Sorozatunk következő játékosa a Cardinals legendás védőjátékosa, Darnell Dockett. Nehéz körülmények között nőtt fel, pozíciót váltott, és egy nagy rekord is a nevéhez fűződik. De hogy mik ezek, az csak a folytatás után derül ki.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Amikor minden elkezdődött
Nem indult könnyen a pályafutása. Viszonylag későn kezdett el focizni, és a szabályokkal sem volt tisztában. Első meccsén a gimiben egy megszerzett fumble-lel nem az ellenfél, hanem a saját célterülete felé kezdett el futni, ami egy safetyt ért az ellenfélnek. Az edzői viszont látták benne a tehetséget az orbitális baki ellenére, ami a gimnáziumi évek után meg is látszott, hiszen az USA Today és a Parade magazin is All American teambe tette, a The Sporting News weboldal pedig összesítésben a 17. helyre rangsorolta az egyetemre jelentkezett játékosok közül.
A kegyeiért három egyetem is versengett, az Ohio State, a North Carolina és a Florida State, végül utóbbi mellett döntött. Egy sérülés miatt az első évét redshirted státuszban töltötte, pechére pont akkor lett bajnok a Seminoles. 2000-ben került be a kezdőbe, ahol defensive tackle poszton kapott bizonyítási lehetőséget, és meg is tartotta a kezdő helyét egészen a draftolásáig. Egyetemi karrierje során beválasztották az All-ACC első csapatába (2002), valamint az iskolai tackle for loss rekordot is megdöntötte egy meccsen (5) és a teljes pályafutását (65) nézve is.
Ami miatt azonban mégse volt értéke a drafton
2004-ben jelentkezett a draftra, és igen impozáns megítélése volt a szakértők szemében, az első kör második felébe várt játékos mégis csak a 3. körben kelt el. Ennek fő oka az utolsó szezonjában kapott eltiltás volt, ami miatt a Sugar Bowlt is ki kellett hagynia, ugyanis bűnösnek vallotta magát, amikor lopási kísérlettel vádolták. Ezen felül a magatartásával is problémák voltak, rendkívül kezelhetetlen volt már az egyetemen is, ami sok GM-et elrettentett a tehetsége ellenére is, de ennek is megvolt a szomorú oka.
13 éves korában ugyanis mindkét szülőjét elvesztette. Édesanyját a saját otthonukban gyilkolták meg, ráadásul a tettes büntetlenül megúszta, hiszen senkit nem tartóztatott le a rendőrség ebben az ügyben. Édesapja négy hónappal az eset után hunyt el, rákos volt, így Dockettet a nagybátyja, Kevin Dockett nevelte fel. Újdonsült gyámja más városban lakott (Maryland), így a fiatal Dockettnek is költöznie kellett, ráadásul elég szigorú szabályok szerint próbálták felnevelni, ami az akkor lázadó korát élő ifjoncnak nem tetszett. Rendszeresen volt baja a törvénnyel kisebb lopások vagy verekedések miatt, ám utólag nagyon hálás nagybátyjának. A 2008-as Super Bowl előtt nyilatkozta az alábbiakat:
“Meg volt kötve a kezem, a szüleimet elvesztettem, a szülővárosomból el kellett költöznöm, a nagybátyám pedig rengeteg szabállyal próbált meg felnevelni, amit akkor, én barom, meg sem háláltam neki, csak a bajt hoztam a nyakára. Pedig az egyik szabály következménye volt az, hogy elkezdtem ezt a sportot, ha ő nincs, valószínűleg nem lettem volna focista. Az élet megint bebizonyította, hogy minden okkal történik, és nem szabad szomorúnak lennem a múlt miatt. Ha nem veszítem el a szüleimet, akkor most nem tudnék nyilatkozni nektek a Super Bowl előtt. Tudom, hogy édesanyám gyilkosa is biztos nézi ezt, így neki üzenném: megbocsátok.”
Profi pályafutása, és egy különleges rekord
A magatartásbeli problémák egészen a harmadik körig sodorták a fiatal prospectet, ott azonban a Cardinals állította meg a további csúszását, akik végül a 64. pickkel szerezték meg Dockett játékjogát. A profi világban viszont nem tudott berobbanni, igen csendes 3 szezont tudott magáénak, ám 2007-ben megjött az áttörés számára, ekkor 9 sacket szerzett mint DT, a következő évben pedig Super Bowlt játszhatott.
Mint ismert, azt a találkozót 27-23 arányban elvesztette a Cardinals, viszont egyénileg róla is szólt ez a döntő. Reggie White, a 43 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Hall of Famer játékos volt az egyetlen, aki egy Super Bowlon 3 sacket szerzett – egészen 2008-ig. Dockett ugyanis pont ennyiszer vitte földre Ben Roethlisbergert, a győzelemhez azonban ez a csúcsteljesítmény sem volt elég.
Később a Cardinals védelmi sémát váltott 4-3-ról 3-4-be, így Dockett posztja is megváltozott, innentől mint DE vették számításba. 2010-ben mégis mint defensive tackle került a Pro Bowl keretbe, majd szeptemberben ez egy hosszabbítást ért: egy 6 évre szóló, 56 millió dolláros szerződésre bólintott rá, ami 30 millió dollár garantált összeget tartalmazott, amit ki is töltött.
2011-re köthető az egyik legnagyobb aranyköpése is, amikor a Green Bay Packers a Chicago Bears otthonában vendégeskedett az NFC Döntőben. A Packers megnyerte a találkozót, Jay Cutler megítélése meg talán ettől a ponttól kezdve vett drasztikusan negatív irányt. A Bears irányítóját ugyanis le kellett cserélni sérülés miatt, de a teljesítménye sem volt elragadtató, Dockett pedig ezt szóvá is tette.
If I'm on chicago team jay cutler has to wait till me and the team shower get dressed and leave before he comes in the locker room! #FACT
— DARNELL DOCKETT (@ddockett) January 23, 2011
“Ha én Bears játékos lennék, Cutlernek várnia kéne rám és a csapatra amíg lezuhanyzunk, felöltözünk és távozunk, és csak ezután tehetné be a lábát az öltözőbe!”
Ikon
Dockett a későbbiekben nem tudta megközelíteni 2007-es karrier évét, amit egy 2014-ben elszenvedett keresztszalag szakadás sem tett könnyebbé, ami miatt a teljes szezont kihagyta. A Cardinals 2015. február 27-én, szerződése lejártakor nem hosszabbított vele, Dockett így 11 Arizonában eltöltött év után szabadügynökké vált. A 49ers csapott le szolgálataira egy kétéves, 7,5 millió dolláros szerződéssel még márciusban, ám szeptemberre szerződést bontottak.
Miután senki sem kereste meg játéklehetőséggel sem tavaly, sem idén, a visszavonulás mellett döntött. Július 26-án jelentette be döntését, másnap pedig méltó módon vehettek tőle búcsút. Egy egynapos szerződést kötött a Cardinalsszal, hogy az ő játékosukként vonuljon vissza, ami mindenképpen kijárt neki. Nem volt kiemelkedő, posztját megreformáló játékos, de minden tiszteletet megérdemelt, hogy honnan jutott el egy győzelem híján a csúcsra, aki úgy vonul vissza, mint az Arizona Cardinals egyik ikonja.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Jó cikk lett, gratulálok! (Nem mintha megkértek volna engem, hogy minősítsek bárkit, de mivel pozitív véleményem van, azért megosztom, hátha jólesik: gyorsan beleszoktál az írásba, fel sem tűnik, hogy a csapat egyik új tagjának tollából született az összefoglaló, hozza azt a magas színvonalat, amit a többiektöl megszokhattunk, csak így tovább!)
A jó öreg “nine-O”
Az egyik kedvenc videóm, amit még a középiskolából kukáztak elő róla. Valami műsorban láttam először ahol a szakértők röhögtek rajta, hogy terrorizálta az ellenfelet. A meccs végén pedig nyilatkozta is az egyik gyerek, hogy menekültek előle ahogy tudtak:
http://www.dailymotion.com/video/x2irn6e
Nagyon szép karriert tudhat magának és örök szeretet, tisztelet övezi Arizonában. Egyike volt azoknak akiknek köszönhetően az nfl egyik lábtörlőjéből egy más mentalitású, győzni képes csapat lett M. Bidwill irányítása alatt. Mindig is közönség kedvenc volt, még ha nem is olyan jófiú volt mint Fitz, hanem saját bevallása szerint is folyamatosan a határon táncolt, de át nem lépte soha. Ő találta ki a “Birdgang” elnevezést is a Cardinalsra, amit azóta a szurkolók és a helyi média is magukévá tettek, ha a csapatról van szó.
Sose hazudtolta meg magát, nem tagadta hogy szeretné feldobni az életét, ha már lehetősége adódott rá és próbált a figyelem középpontjában maradni, de sosem volt hír róla, hogy letartóztatták volna, vagy verte volna az asszonyt, vagy bármi hasonló. Mindenét a csapatnak adta, 110 százalékon dolgozott és ebbe nem fért bele, hogy keresztbe tegyen csapattársainak.
Gyakorlatilag senki nem lepődött meg azon amikor egyszerűen kiviharzott a Cardinalstól, hogy aztán a 49ershez menjen, mert ilyen volt. Viszont mindenki örült neki, hogy innen vonult vissza, mert ide tartozott. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez rengeteget jelent neki, mert ez (bár az idei offseason erről szól kb) az egy napos szerződés nem jár mindenkinek és bár elment a friscoba, de a szíve a Cardinalsnál maradt.
Valóban nem volt egy korszakos zseni, de emblematikus játékosa volt a Cardinalsnak és nagyon sok boldog pillanatot szerzett a szurkolóknak. Remélem egyszer még látom pályára lépni, amikor majd felkerül a neve a Ring of Honorra, mert azt tutira megérdemli!
:)