Érdekes hírt olvashattunk Twitteren a 7 órás sávban megrendezett New York Jets – Miami Dolphins csoportrangadóról. Sheldon Richardson és Muhammad Wilkerson sem volt a pályán a Jets védelmében az első negyedben, pedig semmilyen sérülésről nem kaptunk hírt, bár Wilkerson játéka kérdéses volt. Egy Jetshez közeli forrásnak van egy tippje arra, mi lehetett erre a magyarázat.
A forrás állítja, a két defensive end rendszeresen késni szokott mindenféle csapatmegbeszélésről, de az sem ritka, hogy részt sem vesznek rajta. Nos, könnyen lehet, hogy a rejtélyes padoztatásnak ez lehetett az oka, ami egyes edzőknél már bevett szokás, de például Bill Belichickről tudjuk, hogy ennél drasztikusabb módszerekhez is szeret folyamodni. Richardsont még nem büntették meg emiatt amióta a Jets draftolta őt, de Wilkersont hasonló módon már megbüntette korábban csapata, a tavalyi Giants elleni meccsen szintén az első negyedet töltötte a kispadon, ráadásul pénzbüntetést is kiszabott rá a klub. Úgy tűnik nem tanult az esetből, pedig egy 86 millió dollárt kapó játékostól elvárna az ember valami profizmust, Richardson pedig a sorozatos eltiltása miatt, és az elég erős pletykaként felmerülő elcserélése után is jobban tenné, ha meghúzná magát.
Todd Bowles csak annyit fűzött a két játékos padoztatásához, hogy “coaching decision” volt, a játékosok pedig nem kommentálták az esetet. Az biztos, hogy a Jets bőven várakozások alatti teljesítménye nem csak a szurkolókra, de a játékosokra is óriási hatással van, amit ha nem fognak meg időben, akkor a teljes öltözőt elvesztheti Bowles. Ugyanakkor üröm az örömben, hogy ha már javíthatatlan a helyzet, akkor egyszerűbb kivágni a játékosokat “nevelő célzattal”, hiszen ne feledjük, a Jets cap helyzete nem fest túl rózsásan.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért