12 meccset játszottak most szombaton, abból jön most az első harmad. Megtudtuk, hogy a Chokers nagyobb, mint a Browns, nincs meg Cutler utódja, a Jets a liga legreménytelenebb csapata, a Titans rájátszás álmai pedig már 10 előtt eldőltek.
Chargers@Browns 17-20 – A Chokers megint lecsapott, avagy a clevelandi karácsonyi csoda
A Browns játékosok, szurkolók nem akartak mást, csak egy győzelmet, ezt pedig a liga legszerencsétlenebb csapatától meg is kapták. Halkan megjegyzem, a Browns sokkal lelkesebben és szerethetőbben, mit ne mondjak, jobban játszott. Robert Griffin egész jól irányított, kár, hogy agyrázkódást szenvedett, de a védelem, és különösen a speciális egység odatette magát, a futó Isaiah Crowell pedig a meccs embere, hisz két TD-t is szerzett. Győzelmével továbbra is a Lions az egyetlen 0-16-os csapat a történelemben.
Ami a Chargerst illeti, három dolgot kell kiemelni: 1. Philip Riversnek hatalmas szíve van, ha a csapat többsége csak feleannyira adna bele apait-anyait, akkor sokkal sikeresebb lenne a franchise. 2. Joey Bosa a draft egyik legnagyobb fogása, imádom nézni a játékát. 3. Ha eddig valaki is kételkedett volna abba, hogy Mike McCoy főedzőt, hát most mérget vehet rá: a nyeretlen 1/1-es csapattól nem lehet kikapni, igazság szerint már most ki kellene vágni.
Redskins@Bears 41-21 – Kirk kapitány küzd a százasért, avagy nincs meg Cutler utódja
A Redskins viszonylag simán nyomta le a Chicago Bearst, ami sem a Lions elleni viszonylag korrekt védelmét, sem a Packers elleni viszonylag korrekt offense-ét nem tudta hozni. Matt Barkley Jay Cutler nyomdokaiba lépett és öt interceptiont dobott, ezzel megpecsételve a csapata sorsát. Egyedül a 119 yardot futó Jordan Howardnak lehet örülni, talán a legjobban teljesítő újonc futó idén.
A Washington ezzel a győzelmével életben tartja a rájátszás reményeit, ami azt jelenti, hogy Kirk Cousins dörzsölheti a markát. Ez a csapat miatta tart ott, ahol, nem mondom, hogy elit, de abszolút franchise irányító 270 passzolt yard mellé egy passzolt és két futott TD jött össze, vezére az egységnek. Ráadásul a Garcon-Jackson elkapóduó is most van a csúcsra járatva, nem mondanám, hogy az időközben rájátszásba jutó Giants lenne jövő héten a favorit. Ja, és Josh Norman két picket vállalt és remekül játszott.
Jets@Patriots 3-41 – Te jó ég, milyen szánalmas ez a Jets, avagy Brady tönkre tette a fantasyt
Ez volt a forduló legrosszabb meccse. A Jets irányítói együttesen nem értek el 20-as passer ratinget, egy fikarcnyi esélyük nem volt, ahogy az egész csapatnak kedve vagy bárminemű célja. A Bears, a 49ers, a Browns szívvel-lélekkel tud küzdeni és hajtani, ellenben a Jets búvalbaszott, csalódott emberek gyülekezete. Ryan Fitzpatricknek vége, és szerintem vele együtt a teljesen enervált, az oldalvonal mellett gyámoltalannak tűnő Todd Bowles mesternek is.
A Pats részéről semmi különös, lenyomtak egy edzőmeccset. Amiben az volt a legszörnyűbb, hogy Tom Brady három passzolt TD után lement pihenni, így a fantasy számláló megállt 22 pontnál, ami a döntőmbe került. Helyette LeGarrette Blount ásta alá a Patriotsos karrierjét, mert a 17 TD-s szezonja után annyit fog kérni, amennyit Bill Belichick hat év alatt sem adna oda neki (most egy millát keres). Apropó BB, megvan a 200. alapszakasz győzelme a csapattal.
Titans@Jaguars 17-38 – Vége az álmoknak, avagy Gus Bradley nélkül tényleg jó lehet ez a Jax
A Titans valamit csúnyán benézett, vagy egyszerűen a Bradley nélkül felszabadultan játszó Jaguarsból jött elő a tehetség, de nem a Titans mutatta olyan csapat képét, amelyik egymás után legyőzte a Broncost és a Chiefst is. A futójáték nem működött, Marcus Mariota nem találta az elkapóit, majd meg is sérült, vélhetőleg annyi is az idényének. Ami kár, mert a csoport legszerethetőbb csapatává nőtte ki magát a Titans.
Ami a Jaguarst illeti, ez a keret végtelenül tehetséges. Egy jobb edző ebből az alapanyagból első évben rájátszáscsapatot tudna összerakni. Jalen Ramsey egy állat újonc évében, a meccsen pick sixe is volt, Dante Fowler is jól játszott, ahogy Blake Bortles is élesben vette elő a garbage time formáját. Jó meccs volt, és ismét él a remény, hogy végre lehet valami a Jaxből.
Legfrissebb cikkeink
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
mindig ez a remény,hogy majd jövőre jó lesz a Jags ,aztán jön a pofára esés ,mert valahogy soha nem sikerül pedig úgy érzem mindenki várja hovatartozástól függetlenül
A keret nagyon tehetséges, de hát a menedzsment. Egy jó edzővel, mint ahogy például a Raiders betalált Jack del Rióval, simán lehetne ebből a csapatból playoff contender. Csak hát ugye, amilyen ritka a jó franchise irányító, olyan kevés a jó HC.
fura pont őt említened ,azért neki volt jó egypár éve a Jagsnél talán két playoff évvel.bár kétségtelen ennél jobb volt de azért nem jó
a Jets meg szégyen ,már rég ki kellett volna rúgnia Bowles