Sorozatunk második részében van talán a legkönnyebb dolgunk, hiszen az AFC South tele van pocsék teljesítményekkel. Az idény egyik legnagyobb csalódása, a liga egyik legrosszabb játékosa és megannyi lehetőség Délen. Az AFC West leggyengébb láncszemeit ITT találjátok.
Houston Texans – AFC South
Offense – Brock Osweiler
Máris az egyik legnyilvánvalóbb játékos a ligában. Brock Osweiler az amúgy tehetséges Texanst tartja teljesen középszerű szinten és akkor is gyenge lenne a teljesítménye, ha nem egy 72 milliós irányítóhoz mérnénk. Nyomás alatt szinte azonnal elfelejti, hogy ő egy NFL irányító és jön a menetrendszerű interception, de teljesen tiszta zsebben is képes borzasztó döntést hozni. Azt már meg sem merem említeni, hogy egyáltalán nem viselkedik és irányít vezérként, abszolút az offense leggyengébb pontja.
Defense – D-line
A védelemben már jóval nehezebb dolgunk van. A secondary kiváló, az OLB-k tudnak nyomást gyakorolni, de a DE-k és Wilfork NT poszton nem igazán van a segítségükre. Wilforkról tudjuk már hogy nem fiatal, így nem feltétlenül lehet elvárni tőle, hogy klasszis szinten takarítson, de amit idén mutat, az elég kevés. Futás ellen – ami a fő feladata lenne – egy gyenge közepes és ennél többet nem is tud hozzátenni a játékhoz, a többieken pedig most látszik tökéletesen, hogy Watt nélkül semmire se mennek.
Indianapolis Colts
Offense – A két guard (Good és Harrison)
Nem tudtam igazságot tenni ki is rosszabb a kettő között ezért mindkettőjüket beírtam. Igazából a fal többi része se tökéletes, de a két guard lefele lóg ki így is. A Colts futójátéka sose volt erős és ez idén se változott pozitív irányba. Nem mellékesen Luck élete sem lett könnyebb, aki már meg is kezdte menetrendszerű hiányzásait.
Defense – D’Qwell Jackson
Az első igazán nehéz választásom olyan esetben, amikor nem sok jóból kell kiszűrni a legkevésbé jót, hanem amikor a sok rosszból a legrosszabbat. Igaz kicsit ferdítek, mert talán nem a legrosszabb, de rutinjához és képességeihez képest a legrosszabbul teljesítő Jackson. Lassan be kell látni, hogy öregségével a sebesség megkopott, a reakcióidő lelassult és ezt már nem lehet rutinnal korrigálni. Futás ellen pocsék, rengeteg a missed tackle, cserébe coverage-ben teljesen használhatatlan. Ideje új ILB után néznie a Coltsnak.
Jacksonville Jaguars
Offense – Blake Bortles
Ugyan sok mindenkit lehetne hibáztatni az idei Jaguarsban, de a legnagyobb csalódás az Bortles játéka. A célpontjai megvannak – még ha játékuk nekik is visszaesett -, a fal nem katasztrofális előtte és még így sem volt képes nem hogy fejlődni, de szinten maradni se. Rendre rossz döntéseket hoz, a mérkőzések elején nem képes haladni, jó számait egyértelműen a garbage time-okban szedi össze. Nem olvassa jól a védelmeket, nem korrigál ha kell és nem tud igazi vezére lenni ennek a Jaguarsnak.
Defense – DT poszt Malik Jackson mellett (Abry Jones, Sen’Derrick Marks, Tyson Alualu)
A Jaguars védelmétől sokat vártunk és ha látványra nem is, de teljesítményre annyira nem teljesítenek alul. Az offense miatt rendre sokat vannak a pályán és rendre borzasztó mezőnypozíciókat próbálnak kivédekezni sikertelenül. Nem mondom, hogy minden dicséretet megérdemelnek, de nem olyan észvesztően rosszak. Ahol talán érdemes lenn még javítani az a védőfal belseje, ahol Malik Jackson mellett nem igazán van megfelelő játékosa a csapatnak.
Tennessee Titans
Offense – WR-ek Matthews mellett
Szerintem ezt az életben nem gondoltam volna, de ez az első csapategység az eddig vizsgált 8 közül, ahol nem tudok egyértelmű gyenge pontot mondani. A támadófal ligaelit, Mariota, Murray jó, Delanie Walker pedig szokásos. Rishard Matthews egyre felfele ívelő pályán van és a többiek se rosszak. Azért hogy ne maradjon üresen ez a szekció a többi elkapót vettem elő, akik igazából nem szörnyűek, de nem ők mozgatják ezt a támadósort a győzelem felé.
Defense – Safety sor (Searcy és Byard)
Amilyen remek az offense, olyan középszerű a védelem. Igazi elit játékosok nincsenek és igazi playmaker sem, ennek ellenére nem könnyű kiszúrni ki a kerékkötő. A legkevésbé talán a safety sor teljesít jól és a Searcy, Byard kettős nem igazán félemlíti meg az ellenfelek támadósorait.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Szegény Texans jó mélyre nyelte azt a bizonyos Osweilert :) ,viccet félretéve a srác nem sok jelét adja a fejlődésnek. A texans bőven megfizeti a tanulópénzt…