Az NFC West felét tönkre verték a rájátszásra hajtó ellenfelek, tovább hasít a Tampa, életben maradt a Vikings és Redskins.
Green Bay Packers – Seattle Seahawks 38-10
Az első negyed még igazi rangadót ígért, 7-3as hazai vezetésnél, de egy mellérúgott Crosby FG-lal. Aztán villámgyorsan kiderült, hogy melyik csapatnak volt fontosabb ez az összecsapás. Ugyanis amíg az egyik oldalon Rodgers újra MVP-formában menedzselte az offense-t, közel tökéletes passer ratinget összehozva, addig a túloldalon teljes dekoncentráltság és végtelen pech sorozat. A legjellemzőbb momentum Wilson 4. interceptionje volt. 15 yardos passz Baldwinnak, aki mellől elcsúszik a védő. Rosszabb napokon ez egy sima first down, jobb napokon további 20-30 yardot nyargalt volna még Baldwin. Ezen a napon azonban Baldwin keze között átcsúszott a labda eltalálva a fejét, a felpattanó pedig pontosan az addigra feltápászkodó hazai corner kezébe hullott. Ma az egy Rawlst kivéve mindenki hullagyenge volt az egész seattle-i csapatban. Wilson végül 2014 után újra 5 interceptionnel zárt a Packs ellen, amihez még Collins fumble-je tette hozzá a hatodik eladott lasztit a legvégén, így a fél hazai védelem szerzett labdával zárt. Wilsonnak nagyon nem megy hidegben, tavaly a Vikings ellen sem érezte a távolságot a rájátszásban, és most is meglepően ritkán volt pontos passza, ellenben rengetegszer dobta túl vagy alul az elkapóit. A falban megint 3 újonc volt (Fant, Ifedi, Odhiambo), a teljesítményükről azt a kb. harmadik negyed végi statot tudom felidézni, ahol az addigi 27 dropbackből lett 2 sack, 9 hit és 13 siettetés… Rodgerst a harmadik negyedben McCarthy lekapta a pályáról, de Hundley-val sem változott a játék képe.
A Rodgers-Nelson tandem már összesen 57 TD-t termelt, amivel beállították Favre és Antonio Freeman franchise rekordját. A vége 38-10, amivel vége szakadt a Carroll-érának az a sorozata, hogy a csapat nem kap ki 10 pontnál többel, avagy ez volt az első meccs 5 év után, ahol a Seattle-nek nem volt semmi esélye.
A Seahawks irdatlan hullámzó egész évben, győzelem a Pats ellen idegenben, azóta pedig két hete fogalmatlanság a Tampa ellen, múlt héten a Panthers majdnem lenullázása és 40 pont, most pedig ez. Ugyanakkor jó eséllyel belefért, maradt 3 csoportmeccs, mind a hármon a Seahawks a fő esélyes. 11-4-1-el pedig majdnem biztos a bye week, ami úgy kell Wilsonéknak, mint még soha. A Packers viszont feltámadt, mi több, ereje teljében van, de Rodgers sérülésének súlya kérdéses. Tekintve, hogy fél lábbal elbicegve is 151-es passer ratinggel zárt, nem gondolnám, hogy kihagy meccset, pláne most, amikor már csak 3 csoportmeccs választja el a rájátszástól, de a Lions meccsit elnézve nem kizárt, hogy a 17. héten még a csoportgyőzelemért is játszhatnak.
Los Angeles Rams – Atlanta Falcons 14-42
Végtelenül egyszerű meccs volt, Matty Ryanék még Julio Jones nélkül is feltörölték a padlót a Ramsszel, 42-0 három negyed után bárki ellen csúnya. A hazai szurkolók elég nehezen viselték ezt, ketten is berohantak a pályára. A hazai szurkolók hangulatára jellemző, hogy az elsőt MVP, MVP kiáltásokkal köszöntötték, de ez nem is csoda, ha az ember csapata 3 negyed után -42 pontra áll.
Rögtön egy elejtetett kickoffal kezdődött a meccs, és hasonló ütemben is folytatódott, a Rams végül ötször adta el a labdát, ami csak a Seahawks miatt nem napi csúcs. A játék képéről mindent elmond, hogy a Falconsnak 286 total yard is elég volt 42 ponthoz. Ryan teljesen zavartalanul dobálhatott, futójátékra szinte nem is volt szükség, a védelem, de főként Beasley pedig szép módszeresen oktatófilmet tartott Goffnak.
Los Angelesben idén kifejezetten örülnének a 7-9-nek, de ez most inkább 4-12-re áll. A Falcons pedig megőrizte leheletnyi előnyét a csoport élén, és ha nem hibáznak, márpedig már elvileg nem kéne nekik, akkor meg is fogják nyerni a csoportot a Buccaneerstől függetlenül, de 11-5-tel még halványan a bye weekben is reménykedhetnek.
Tampa Bay Buccaneers – New Orleans Saints 16-11
A szép győzelemtől messze volt, de ez már ma sem érdekel senkit Floridában, a zsinórban aratott ötödik siker viszont továbbra is a konferencia 6. helyén tartja a Buccaneerst.
Winstonék másfél negyed alatt felpakoltak 13 pontot a táblára, majd a kezüket összecsapva a maguk részéről megköszönték a részvételt, és Kwon Alexanderék kezébe tették a meccset, hogy Tessék, ti jöttök, dolgozzatok ti is! A védelem pedig dolgozott becsülettel, a meccs végén 2x, összesen háromszor is lehalászták Brees passzát, és úgy általában véve is 300 total yard alatt tartották a Saints támadóit. A Bucs védelme egyébként is elit formában teljesít az utóbbi 5 hétben, mert a győzelmi sorozatuk alatt 12,3 pontot átlagoltak csak az ellenfelek. A meccs legszebb jelenete nem is a védelemhez és nem is a támadókhoz kapcsolódott, hanem a speciel teamhez:
A Tampa Bay ezzel tovább üldözi a Falconst, akikkel szemben egyelőre a közös ellenfelek elleni W-L arány dönt. Egész pontosan az, hogy a Bucs 2-2-re végzett az NFC Westtel, a Falcons viszont úgy áll 2-1-el, hogy most fogadják a 49erst. Egymás ellen 1-1, csoportban egyelőre 3-1 vs 3-1, AFC West ellen 2-2 vs 2-2. Kellett is ez a győzelem nekik, mert mögöttük minden Wild Cardra hajtó csapat győzött, de így még az övék a 6. hely. Most viszont elutaznak a Cowboyshoz, ahol látva ezt a Bucs D-t, illetve az elmúlt két körben a dallasi offense-t, nem is lesznek esélytelenek ha képesek lesznek 14 pont körül tartani a Cowboyst.
Jacksonville Jaguars – Minnesota Vikings 16-25
Az előzetesen mérsékelt izgalmakat ígérő összecsapás váratlanul szorosan alakult köszönhetően elsősorban annak, hogy a Jaguars passzjátéka egész életképesnek bizonyult.
A harmadik negyed közepén a hetedik mezőnygólnál úgy tűnt, hogy itt még az egy meccsen értékesített 9 FG NFL-rekordja is megdőlhet, de aztán a red zone védelmek máshogy gondolták. 12-9-ig felváltva estek a mezőnygólok, de majd minden drive-ba jutott egy szép passzjáték mindkét féltől. Aztán amikor a Jags a harmadik negyed közepén 16-12-re átvette a vezetést legalább egy kisebb csengőt megrázott a minnesotai fejekben, és ugyan egyszer még sikerült fumble-özni az ellenfél 1 yardosáról, de két touchdownnal csak sikerült lenyomni a Jagset. Mindkét QB elfogadhatóan játszott, nagyon hasonló számokat produkáltak, de a Vikings volt végül annyival jobb csapat tegnap, hogy még az a gólvonalon elvesztett labda is belefért.
A Minnesota ezzel életben maradt, de a két meccsre lévő Lions és a feltámadó Packers nem sok jót ígér. Az IND, @GB, CHI sorból egy 9-7 jöhet ki, de az kevés lesz.
Philadelphia Eagles – Washington Redskins 22-27
Hamisítatlan csoportrangadó volt az NFL második legerősebb csoportjából. Ha szoktál utólag megnézni meccseket az adott fordulóból, akkor ez legyen közte.
A végén a Redskins csak kiküzdötte, de egyáltalán nem volt könnyű. Wentz például élete egyik legjobb meccsét tolta, 32/46-tal osztogatott ami tekintve, hogy milyen elkapógárdával kell dolgoznia egész parádés. Agholor például ma is fekete lyuk volt. Az Eagles-ön nem segítettek a sérülések, sőt ha valamire fogni kell a vereséget, akkor még erre a leginkább. Menet közben kiszállt Smallwood és Sproles is, így elfogytak a futók, megsérült a kezdő long snapper Dorenbos után a helyettese is, Celek, így amikor 4&1-re rúgniuk kellett, ki kellett kérniük egy időt, hogy Burtonnek legalább ennyi ideje legyen gyakorolni. A legszebb jelenet DeSean Jackson 80 yardos elkapott TD-je volt, azon belül is az, ahogyan az aluldobott labdát lekövette. Gyönyörű. Aztán, hogy azért mégse legyen olyan fényes a napja, McKelvin róla szerzett interception return TD-t. Jackson így legalább elmondhatja magáról, hogy nem csak az Eagles színeiben van a legtöbb 50+ yardos elkapása, hanem az Eagles ellen is neki van a legtöbb evör.
A végén 2 perccel a lefújás előtt Chris Thompson 25 yardos futott TD-jével vette át a vezetést a Skins, de Wentz a game winning drive-ját még elvitte a Washington 14-eséig, de jött Ryan Kerrigan egy strip sack és Trent Murphy a fumble recovery képében, így nem szakadt meg az Eagles vereségsorozata. Cousinsék viszont életben maradtak az utolsó Wild Card helyért csatázva, a következő két meccsük pedig nyerhető (CAR, @CHI), így a szezonzárón a Giants ellen dőlhet el a sorsuk.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
azért durva, hogy a Rams szurkolói többet járnak az ellenfél térfelére, mint maga a csapat
A legdurvább, hogy Austin bisszahordásainak köszönhetően kb. minden Rams drive az Atlanta térfeléről indult és a sajátjukról puntoltak a drive végén..
az évben először láttam igazán jól játszani a Packerst, persze kellett hozzá az ellenfél is. Végre van gyors futó is, sokat segít, hogy nem csak középen lehet futni. Az end around meg már soroztban második meccsen jön be szépen.
Egyetértek, végre megpróbáltuk! A múltkori read option-ön egyenesen meghatódtam! :-) Ezért is éreztem korábban, hogy igenis vannak playcall problémák, ezeket a játékokat nem kellett volna feltalálni, csak mi nem csináltuk. A két futós felállások is tetszettek a Texans ellen, mikor Montgomery és Cobb/Starks egyszerre álltak fel a backfielden. Illetve Michael maga is tetszik, erőfutások nem túl erős testalkattal. Remélem több lehetőséget fog kapni. Starkstól viszont sajnos el kellene búcsúzni…
igen, egy Michael, Lacy, Montgomery backfield mellett nem sok esélye lenne.
Rodgerst sérülés miatt vitték le..
ha kellett volna, maradt volna a pályán :)