A 2013-as szezon remekül kezdődött a Lions számára. A 10. hét után 6-3-mal magabiztosan vezették a csoportot, a Bears középszerű volt, a Packers pedig elveszítette Aaron Rodgerst a szezon nagy részére. Végül 7-9-cel végeztek, csoport harmadikként és Jim Schwartz mestert kivágták.
A történelem megismételheti önmagát. A 2013-as szezonban is egymás ellen játszott az NFC East és az NFC North. A Lions a 10. hétre legyőzte két Eastes ellenfelét, a Dallast és a Redskinst, és bár kikapott a Steelerstől a 11. héten, könnyű sorsolása volt. Azonban kikaptak a 4-12-vel végző Bucstól (6-5), de elpusztították a Rodgers nélkül felálló Packerst (7-5) a következő héten, így mindössze kettőt kellet volna nyerni a hátralévő négy meccsből, és szinte biztos meg lett volna a rájátszás és a csoportgyőzelem ebben a hektikus csoportban.
Azonban Detroitban másképp gondolták, elveszítették az utolsó négy meccsüket, 7-9-cel zártak a 6-3-as kezdés után, a Packers pedig végül behúzta 8-7-1-es mérleggel a csoportot. Idén hasonló a forgatókönyv, a 9-4-es Lions sorozatban második vereségét szenvedte el, leadta két meccses előnyét a Packersszel szemben és jó esélye van rá, hogy megint elveszítse a hajrában a rájátszást.
Legfrissebb cikkeink
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Viszont a szezon előtt (pláne tavaly év végén, amikor Megatron visszavonult) szerintem minden Lions drukker aláírta volna, hogy az utolsó meccs a Packers ellen otthon, egyúttal a csoportelsőségről is döntsön. Ráadásul most bármi lesz is, pozitív mérgellel zár a Lions, az pedig, hogy az utolsó előtti 2 meccsüket elbukták benne volt a pakliban.
A Denver-hez hasonlóan az ő sorsolásuk sem volt épp egyszerű, kezdve az NFC 2. legjobb mérleggel rendelkező csapata, a Ginats ellen idegenben, majd a #1 Dallas ellen szintén távol Detroit-tól. Ha elszúrtak valamit, akkor az a Bears elleni első meccs volt, de egy csoportrivális ellen mindig benne van a bukta a kalappban. Egy egészséges Stafford-al és Slay-el pedig a GreenBay-t is bőven elkaphatják, ahol ugyan az O brutál PO formába kapcsolt, de a légvédelem még mindig elég szita. Parázs kis offense csata lesz!
Már ha nem x-elnek le… XD
Meg a Titans. Az a két meccs… ne is mond.