A tudás hatalom, tartja egy régi közmondás, és kik vagyunk mi, hogy a tudást megvonjuk tőletek? 4 meccs összefoglalóját elemezzük annak tudatában, mit tanultunk a résztvevő csapatokról. Rodgers, Tannehill, Colts, Texans, és még sokan mások a továbbiakban.
Miami Dolphins 34 – 31 Buffalo Bills (OT)
Ryan Tannehill feleslegessé vált
A szezon elején való bukdácsolásnak főszereplője a Dolphins irányítója volt, pontosabban az, hogy amilyen playbookot ráírtak, azt ő nem tudta normálisan teljesíteni. Erre a csapat szerencséjére hamar rájött az edzőstáb, és hamarost kivették Tannehill kezéből a karmesteri pálcát, és gyakoroltatták vele a handoffokat. Az eredmény? Egy esetleges rájátszásrészvétel, valamint Jay Ajayi felébredése lett.
Ajayi joins OJ Simpson, Tiki Barber, Earl Campbell as only players in NFL history with 3 200-yard rushing games in season.
— Barry Jackson (@flasportsbuzz) December 24, 2016
A tanulságot pedig az bizonyítja, hogy a Dolphins offense Matt Moore-ral is ugyanúgy működik (majdnem 50%-os passzpontosság, 233 yard, 2 TD, INT), mint Tannehillel: ugyanúgy a futásokra helyezték a hangsúlyt, és mentek a rövid passzok, amik az elkapók nagy játékai után first downokat vagy TD-t eredményeztek (DeVante Parker 56 yardos TD-je például). A szűkös anyagi lehetőségek tükrében ezen lehet érdemes lesz elgondolkodnia a Dolphinsnak az offseasonben, mert azért ráférne az erősítés a csapatra.
Rex Ryannek vesznie kell
Tudom, ezzel nem mondtam újat, de ha ez az igazság… Továbbra is tart azon sorozata, hogy 30 pont felett kapva nem tud meccset nyerni, pedig most karnyújtásnyira volt a győzelem. A támadósor számomra érthetetlen oknál foga ligaelit, top 5-ben vannak a szerzett pontokat tekintve, de a védelem, ami Sexy Rexy asztala, az szinte használhatatlan, noha ma a játékosai is magasra tették a lécet.
KENYAN DRAKE TO THE HOUSE!
45 yards.
What. A. Run. 🔥 #FinsUp https://t.co/s7PIsbr3VQ— NFL (@NFL) December 24, 2016
Két futott hatpontost szerzett a Dolphins, mindkettő egy negatív yardos szerelés lehetett volna a Bills védői számára, helyette mindkettőből TD lett. A mérkőzés kulcsa Dan Carpenter kezében volt, de 45 yardról kihagyta a mezőnygólt a hosszabbításban (a mérkőzés elején is hibázott 46 yardról). Amúgy is remeg a lába alatt a talaj, ezzel a vereséggel alighanem az utolsó szöget ütötte saját koporsójába.
Minnesota Vikings 25 – 38 Green Bay Packers
Adam Thielen a tökéletes X elkapó Minnesotában
Stefon Diggs egy nagyon jó elkapó, de méreteiből adódóan inkább slot elkapó poszton lehet igazán hasznos. Kyle Rudolph tight end, Laquon Treadwell még nem NFL-kész játékos (és nincs rá garancia, hogy valaha az lesz), Charles Johnson vagy Cordarelle Patterson pedig felejtős. Mégis, úgy tűnik gyémántot sikerült csiszolni a Viking kohókban, és Adam Thielen a szárnya alá vette a gyengélkedő támadósort.
https://twitter.com/Cianaf/status/812859156440948736
12 elkapás, 202 yard, 2 TD, és elkapásainak nagy része az ő zsenialitásának volt köszönhető. A harmadéves, korábban UDFA játékos könnyen átlépheti az 1000 yardot az utolsó fordulóban, amire Sidney Rice 2009-es teljesítménye (1312 yard) óta nem volt példa. Most már csak a támadófallal kell kezdeni valamit, és ez a Vikings jövőre is méltó kihívója lesz az NFC North trónjára.
Aaron Rodgers playoff formában, már csak a védelemnek kéne abban lennie
A Packers irányítója ma is megmutatta, hogy a legjobb játékosok között a helye. Pontosság, ösztön, fifika, intelligencia, mind észrevehető volt a játékában. A Vikings védelme ellen 347 yardot felpakolni senki másnak nem sikerült idén, Rodgers ezt megfejelte még 5 TD-vel (4 passzolt, egy futott).
.@AaronRodgers12 rolls out, jukes, scores & Lambeau Leaps! #MINvsGB #GoPackGo https://t.co/jnSGQI0B4J
— Green Bay Packers (@packers) December 24, 2016
Ő tehát már playoff formában játszik, de tudjuk az alapszabályt: a bajnokságot a védelmek nyerik. Nos, ez alapján nem a Packers lesz a bajnok, a secondary továbbra is rengeteg yardot enged az ellenfeleknek. Clay Matthews ihletett formában játszott az egész meccs során, ahogy a front7-re sem lehetett panasz, de ha Sam Bradford 382 yardot passzol ellened, akkor ott valami gebasz van. Jövő héten pedig egy bizonyos Matthew Stafford ellen kellene kiharcolni a csoportelsőséget…
Cincinnati Bengals 10 – 12 Houston Texans
Majd jövőre
A Bengals nagyon okosan nem erőltette két legjobb támadója, Tyler Eifert és A.J. Green játékát, sőt, idén már egyiküket sem engedik pályára az egészségük érdekében. Igazából egyik csapat támadósora sem nagyon akart focira emlékeztető mozzanatokat produkálni, 1-1 mezőnygól után az utolsó negyedben végre megrázta magát valaki, és Brandon laFell egy 86 yardos TD-vel gondoskodott arról, hogy ne aludjanak be a virrasztó nézők.
Short pass to @Blafell1 who takes it 86 YARDS for the TD!
Wow.@Bengals have the lead! #CINvsHOU https://t.co/tysLX4MPk6— NFL (@NFL) December 25, 2016
A győzelem azonban nem jött össze, mert a meccset eldöntő mezőnygólt a nemrégiben a csapathoz hozott egykori Texans kicker, Randy Bullock mellélőtte a labdát. Vélhetően a kicker kérdés is az offseasonre tolódik majd… Sok munkája lesz Marvin Lewisnak, aki egyedül a sérülésekkel teletűzdelt szezon kifogással mentheti meg az állását.
Ez a Texans azért nem a tavalyi Broncos
Egyre jobban kezd állni a párhuzam a tavalyi Broncos és az idei Texans között, de azért messze nem SB contender csapat benyomását keltik O’Brienék. A front7 egyelőre Watt nélkül is állja a sarat, Jadeveon Clowney végre 1/1-eshez méltóan játszik, a passzvédekezés pedig továbbra is stabil lábakon áll A. J. Bouye vezérletével.
Third straight game with a sack for @clownejd!.#ClowneyComin #WeAreTexans https://t.co/eUZHh30NtD
— Houston Texans (@HoustonTexans) December 25, 2016
A támadósor viszont nagyon sokban hasonlít a címvédőéhez. Van két jó elkapó, egy klasszis futó, a támadófal ugyanolyan gyenge, csak sem Savage, sem Osweiler nem egy Peyton Manning. A stáb megelégelte az offense csalódást keltő játékát, és ezúttal Tom Savage-et jelölték kezdőirányítónak, de vele sem javult a helyzet a múlt heti fordítás ellenére sem. 176 passzolt yard édeskevés, ennél sokkal jobb lehetőségek adottak a mindenkori irányítók számára, de legalább a labdára vigyázott. Győzelmével megnyerte a csoportot a csapat, de a playoffban ez a játék nem lesz elég a támadóktól.
Indianapolis Colts 25 – 33 Oakland Raiders
Ha a Colts nem vigyáz a labdára, akkor nem is nyernek
Egyre inkább kezd támadófalra hasonlítani az az 5 játékos, aki Andrew Luck megvédéséért van a pályán, nem engedtek sacket a Mack vezette Raiders front7-nek. Most már csak a labdára kellene vigyázniuk. Luck kétszer is a Raiders safetyei kezei közé dobta a lasztit, Frank Gore pedig a karrierje 12000 futot yardot átlépő kísérletének végén hagyta el a labdát.
Nate Allen with the PICK! #RaiderNation https://t.co/9t1Rj75KmY
— NFL (@NFL) December 24, 2016
3 labdavesztés, ami az eredményt látva bizony a győzelembe került. A védelem továbbra is hiányosságokkal szenved, amit lehet már nem Chuck Pagano fog kozmetikázni. Ezzel a vereséggel ugyanis a Colts playoff esélyei is elszálltak, ami könnyen a vezetőedző állásába kerülhet.
A védelem alakul, a támadósor ligaelit, csak nincs irányító
Komoly erődemonstrációt tartott a Raiders támadósora, és ezúttal olyan emberek nyerték meg a meccset, akikkel eddig nem nagyon találkozhattunk a sztárjátékosok árnyékában. Jalen Richard egy elkapott, DeAndre Washington két futott TD-t pakolt bele a közösbe, holott eddig jobbára csak a special teamben találkozhattunk a két futóval.
.@dwa5hington is TOO much for the Colts D.
Hello, end zone! #RaiderNation https://t.co/bKjbdSKBpx
— NFL (@NFL) December 24, 2016
Amari Cooper és Michael Crabtree helyett ezúttal Andre Holmes szolgált TD-vel az elkapók közül, és Clive Walford neve is felkerült az eredményjelzőre egy rövid játék után. Ugyanakkor a támadósor megítélését a továbbiakban beárnyékolja Derek Carr sérülése, akire nagy valószínűség szerint nem számíthatnak a rájátszásban, ez pedig teljesen átírja az erőviszonyokat.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Azért ez a Packers D már nem a szezon eleji-közepi fogalmatlan szar egység, amíg kellett, teljesen megfogták Bradfordékat. Garbage time (kb a meccs felétől) nem számít, már nagyon sok cserét felküldtek.
Nagyon érdekes ez a Packers D idén. A Front 7 nagyon jó, a safetyk megint jók, a cornerbackjeink pedig rapszodikusan játszanak idén. Az Offense pedig (szerintem) a legjobb formában lévő alakulat jelenleg. Szvsz. ha Capers összekapja valahogy a cornerbackeket a PO-ra, akkor mehetne a csapat a Superbowlba, aztán persze a rájátszásban bármi megtörténhet..
szerintem is a Packers offense a legjobb most, vagyis minden poszton elit teljesítményre képesek, ha úgy van. kivéve talán a tight end játék, de már az is jobbnak tűnik kicsit, mint középszar.
Nem sok Falcons meccset láthattatok az elmúlt időben. :)
Na ja a Falcons, jogos.
Bár szerintem Rodgers az utóbbi 4-5 meccsén van annyival jobb mint Ryan bármikor, hogy én a Packers O-ra tegyek, de elfogult vagyok az biztos. .
Én sem vagyok pártatlan, az biztos, de azt is megszoktam, hogy a Falconst nem sokan veszik komolyan, mivel négy éve nem volt pozitív szezonuk, SB-t sem nyertek soha, Ryan sem volt még MVP.
Én pártatlan vagyok, és ha számít a véleményem (tudom hogy nagyon nem XD) akkor én még a Falcons-t mondanám jobbnak a megbízhatóbb futójáték miatt.
Mindeki véleménye számít, a kommentmező véleménycseréről szól, még ha nem is értünk egyet. :)
Add uram hogy a Texans ne egy nullás meccsel hanem férfias küzdelemben essen ki az idén a PO-ból. Komolyan mondom, siralmas ez az offense és már lassan azt se merem mondani hogy az épp aktuális QB miatt. A tegnap esti meccsre vitt playbook a nullával volt egyenlő. Ilyet max egy Pats vagy a Boys engedhetne meg magának a playoff előtti utolsó meccsén, végig a cseresorral felállva. Fáj nézni a meccseket idén. NUK és a komplett elkapógárda mint a partravetett hal, éhezik, levegő után kapkod, Miller simán beférne a top3 RB-k közé ha nem lenne ennyire egysíkú ez az offense. Normális OC-t+QB-t ide!!!!
Sziasztok, már bocs de ez a cikk Tannehillről h jött össze? Egyébként magasan a legjobb szezonját hozta és bőven voltak olyan meccsek idén amiket a passzjatek hozott (Chargers, Rams, 49ers, Cardinals) Moore nagyon jó de Tannehillben több van Gase alatt hosszú távon mellesleg csak mondom a Dolphinsnak rengeteg cap space lesz kizárt h kivágják a franchise iranyitojukat..
A Dolphinsnak 28 millió dollár cap space-sze van és mindössze 36 aktív szerződéssel rendelkező játékosa. Még ha nincs is sok fontos szabadügynöke, a keretet akkor is fel kell tölteni. Nem olyan sok az a 28 millió, abból sok minőségi erősítés nem jön ki.
A Cards meccsen omlott az eso es potyogtak a turnoverek. A passzjatek nem hozott ott semmit sem. Raadasul nem is Tannehill hozta a gyoztes driveot.