Brock Osweiler a padon találta magát a Jaguars elleni meccsen, a helyére beugró Tom Savage pedig győzelemre vezette a csapatot. Sőt, most vasárnap szintén Savage fog kezdeni. Ez pedig felvet pár kérdést.
Egyrészt, Savage szerződése a 2017-es szezon végéig tart, tehát jövőre is jó lesz. Ez idő alatt 765 ezer dollárba kerül, ami eléggé baráti. Ellenben Brock Osweiler 2017-ben 16 millió dollár garantáltra számíthat akkor is, ha egyszer nem nevezik az aktív keretbe. Sőt, az aláírási pénze miatt 19 milliót fog foglalni a fizetési sapkából. 19-re lapot húzott a Texans, és nem jött be.
A nagyobb baj viszont az, hogy Osweilert legközelebb csak a 2017-es szezon után lehet elküldeni. Ugyanis, ha a csapat most cuttolná, akkor a 19 millió dolláros cap hitje 25 millióra ugrana. Ráadásul a fizetése miatt esélytelen, hogy bárki is cseréljen érte. Persze korai még végleg temetni, de franchise irányítókat nem nagyon szoktak a padra ültetni, Osweiler pedig egy ilyen tehetséges támadósorral együtt is borzalmas.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Azért most mélyen a szemébe néznék annak aki feldobta hogy mi lenne ha Brockyt igazolnánk le, és ha már csereirányító, dobjuk meg egy vaskos köteg pénzzel. Atyaég! Remélem az az ember már rég a “megyeháromban” keres állást. Nem tudom mikor lesz ennyire tehetséges kerete a Texansnak. Évek óta csak egy jó QB hiányzik.