Az év utolsó csütörtök esti rangadója igazából semmiről se dönt, ugyanis a Giantsnek nem feltétlen szükséges nyernie, az Eagles pedig egy vereséggel sem kerülne jobb draftpozícióba. De a két csapat szerencsére szereti annyira egymást, hogy egy jó meccset játsszanak az egész évben amúgy borzalmas műsorsáv lezárásaként.
Komoly téttel már csak a Giants számára bír ez a találkozó, hiszen egy esetleges győzelemmel bebiztosítanák rájátszásbeli szereplésüket, 2011 óta először, ráadásul mindezt a csoport rivális Eagles otthonában. Azonban arra senki ne számítson, hogy könnyű dolga lesz Manningéknek, ugyanis hiába áll 5-9-es mérleggel a Philly, az ellenfeleik többsége alaposan megszenvedett velük. A hazaiak ugyanis a kilenc vereségükből hat alkalommal is legfeljebb hét ponttal maradtak alul. A New Yorkban játszott mérkőzésük is hét ponton belüli különbséget hozott, akkor 28-23-ra nyert a Giants, azonban az Eagles otthon és idegenben két teljesen különböző arcát mutatja.
Azon a mérkőzésen az Eagles passzjátéka kiváló volt, Wentz karriercsúcsot jelentő 364 yarddal zárt, de azóta nagyot fordult a világ a Giants védelmével. Az ötödik hét óta ők engedik a legalacsonyabb passer ratinget átlagban az ellenfél irányítóinak (70.0) és a hetedik hét óta pedig a legkevesebb pontot engedi a Giants D (14.9) valamint a harmadik kísérletek megállításában is remekelnek (71.4%).
Az Eagles támadójátékának sikeressége ezúttal is inkább a földön, mintsem a levegőben fog eldőlni. Jó hír a Phillynek, hogy visszatér 10 meccses eltiltásából Lane Johnson, így a támadófal ismét a lehető legjobb összeállításban léphet pályára, valamint Darren Sproles is játszhat azok után, hogy a Ravens elleni mérkőzést agyrázkódás miatt ki kellett hagynia. Sproles visszatérése két szempontból is fontos: az őt helyettesítő Barner nem csak hogy nem játszott jól a Baltimore ellen (3 futás, 6 yard), de még meg is sérült, így Ryan Mathewsra került minden teher, amit ugyan jól kezelt az első számú futó, azonban Sprolesszal talán változatosabb és kiszámíthatatlanabb lesz a philadelphiai futójáték.
Hiányzók a persze vendég részről is akadnak, a Pro Bowlba is beválasztott cornerback, Janoris Jenkins játéka továbbra is kérdéses, de akkor sem égne a ház, hogyha ki kellene hagynia a meccset, ugyanis a futójáték megállítása sokkal fontosabb lesz a jó coverage teljesítménynél ezen az estén, a front7-ből pedig mindenki vállalni tudja a játékot.
Támadóoldalon már nagyobb gondot okozhat Shane Vereen kiesése, akinek kiújult a Lions ellen a korábbi tricpesz sérülése, így ismét Paul Perkins kerülhet reflektorfénybe a Giants backfieldjén. Perkins 11 futásból 56 yardot hozott a konyhára a Lions ellen. De természetesen ezúttal sem a futójáték lesz meghatározó az offense-ben hanem a passzjáték és Odell Beckham, aki Randy Moss rekordját szeretné megdönteni. 236 yardra van szüksége ahhoz, hogy a legendás elkapót megelőzze a három egymást követő szezonon belüli elkapott yardok tekintetében (Mossnak 4163 yarddal rendelkezik). A harmadéves elkapó már csatlakozott korábban egy elit klubhoz, melyben Moss és John Jefferson tagok rajta kívül: ő a harmadik olyan elkapó, aki első három évében mindig elérte az 1000 yardot és 10 TD-t.
Az Eaglesnek egyébként nagyon jól megy a Giants ellen formától függetlenül, utóbbi öt találkozásukból négyet ők nyertek, hazai pályán meg legutóbbi két meccsükön 54-7-es különbséget tudnak felmutatni. A Giants azonban idén sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik és habár a támadóegység továbbra is nagy hiányosságokkal küzd, a védelem klasszis teljesítménye elég ahhoz, hogy 5 év után ismét rájátszásba kerüljön a gárda. A playoff pedig már egy teljesen más kávéház, a mostani védelmet pedig már-már a legendás 2007-eshez hasonlítják, annak pedig tudjuk mi lett a vége…
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért