Az egyik legjobb TNF összecsapásra készülhetünk ma este, amikor az AFC West első két helyezettje, egyben az NFL egyik legnagyobb rivalizálásának két tagja feszül egymásnak. A tét nem kicsi, mert hiába állnak nagyon jó mérleggel, még egyikük továbbjutása sem biztos a csoportból. Az előjelek azt mutatják, hogy megéri ezért a meccsért virrasztani, most megpróbáljuk ezt alátámasztani azt a kérdést feltéve, hogy “Miért lehet jó meccs?”.
Mert mindketten játszanak még két csoportmeccset
Mindkét csapat naptárában szerepel 1-1 meccs a Broncos és a Chargers ellen, ami fenekestül felforgathatja az AFC Westet, ahol jelenleg a Raiders vezet (10-2), egy meccse előnnyel megy a Chiefshez képest (9-3), a Broncos pedig két meccsre van az első helytől (8-4). Korábban már írtunk arról, miként jöhet össze a Raidersnek a forduló végeztével a playoff, de ehhez mindenképp az kell, hogy ne kapjanak ki. A Chiefsnek pláne fontos lenne a győzelem, mert a Denver ott liheg a nyakukon, ráadásul a jobb csoporton belüli mérlegük miatt nem csak a csoport vezetését, hanem az AFC kiemelést is elvehetnék egy győzelem esetén a Raiderstől. Egyik csapat sem veheti tehát félvállról a meccset.
Mert a Raiders támadósora jó
Az emberek, főleg az éjjeli kábulatban jobban élveznek olyan meccset, amin mindig történik valami, és ezt nagy százalékban a támadók tudják szolgáltatni. Márpedig a Raiders támadósorára nem lehet panasz. Derek Carr MVP magasságban játszik idén a liga egyik legjobb támadófala mögött, mindössze 12 alkalommal sackelték (csak viszonyításképp, Jay Cutlert úgy sackelték 17-szer a szezon során, hogy csak 5 meccsen játszott!), összesen 8-szor vesztett labdát (5 INT, 3 fumble loss).
A kiváló passzolt yard és TD mutatóért két klasszis teljesítményt nyújtó elkapó, Amari Cooper és Michael Crabtree felel elsősorban, de idén sokat lépett előre Seth Roberts is a posztján. A futójáték talán a leggyengébb pont ebben a támadósorban, noha a számok nem ezt mutatják, főleg Latavius Murray 11 futott TD-jét látva, de Christine Michael esete óta tudjuk, hogy a számok nem mindig adják vissza a valóságot. Fontos adalék ehhez a támadósorhoz Jack Del Rio is, aki a tökösségével egy új arculatot adott az offense-nek, amit sikeresen beleépítettek a játékukba, nem riadnak vissza meredek szituációktól vagy olyan két pontos kísérletektől, amiket más lehet nem vállalna be.
Mert Alex Smith előtt két út áll
A cím nem félrevezetés, de két lehetséges forgatókönyv van számára: vagy parádézik a Raiders gyengécske védelme ellen, vagy Khalil Mack összetöri. Előbbire nagy segítsége van Tyreek Hill személyében, az újonc játékos kiválóan pótolja Jeremy Maclint mint egyszemélyes elkapósor, amihez már hozzászokhattak a Chiefs drukkerek, plusz, ahogy tavaly, úgy idén is tökéletesen sikerül pótolni Jamaal Charlest a Ware-West kettősnek. Utóbbi forgatókönyvre meg a támadófala lehet a “segítség”. Mack ráadásul mindig a szezon második felében megy át vadállatba, zsinórban 7 meccsen szerzett legalább egy sacket ebben a szezonban, legutóbbi két meccsen pedig fumble-t is okozott illetve összeszedett. A Raiders szurkolók bánatára ennyivel össze is lehetett foglalni a Fosztogatók passzsiettetését, viszont a secondary egy fokkal jobban teljesít, mint a szezon elején. Annyi biztos, hogy bármelyik leosztás valósul meg, mi, szurkolók csak örülni fogunk a jelenetsoroknak.
Mert a Chiefs védelme szerezte a legtöbb pontot a ligában
Félelmetes turnover-gépezet működik Kansas Cityben, ami bármikor képes kihúzni a támadósort a slamasztikából, és megnyerni a meccset. Összesen 5 TD-t szereztek, Eric Berry révén pedig az első visszahordott 2 pontos kísérlet is az ő nevükhöz fűződik. A front7 brutális pusztításokra lehet képes, akár a védőfalat nézve az újonc Chris Jonesnak vagy a veterán Dontari Poe-nak hála, akár az újból megalakult Tamba Hali – Justin Houston pass rusher szörnyeteg-kettősnek játékát látva. Derrick Johnson és Ramik Wilson személyében egy futás ellen és coverage-ben is erős linebacker páros segítheti a front7 hatékonyságát, Marcus Peters és Eric Berry pedig az interceptionöknél rejtenek veszélyt a Raiders passzjátéka számára, élvezet lesz nézni ezt a párharcot.
Mert lehetetlen biztosra tippelni a győztest
Egy 10-2-es csapat játszik a rájátszásba jutásért? Sima liba! De az ellenfele eddig 3-0-ra áll a csoporton belül? Ööööööö. Viszont a 10-2-es csapat 5-0-ás mérleggel rendelkezik az idegenbeli találkozóin, inkább rájuk tenném a tippem. De a hazai csapat zsinórban 4 meccset nyert soros csoportriválisa ellen. Na jó, azt hiszem megvan melyik meccsre rakom az egy pontot tippjátékban. Reméljük nem nagyon zavartunk össze senkit, házon belül messze nem vagyunk ennyire megosztottak. A rutin és a hazai pálya szól a Chiefs fölénynek a tippsorunkban.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Megint megleptetek, nem gondoltam, hogy sima KC lesz a tippetek (Warwolfot én nem számítom bele a tippjátékba, ő leginkább csak trollkodik).
engem is meglepett, hogy a többiek is Chiefsre tettek, főleg hogy az előző két hétben 2 és 3 tippünk volt csak a chiefsre (falcons és broncos ellen), bár én mindkét esetben találtam a KCvel :)
Smith-en és persze Rozmáron múlik szerintem, ha a múlt heti tökös játékot láthatjuk tőlük, az elég lehet ezzel a D-vel.
És midkétszer tükörsimán, magabiztosan nyertek :)
Én amugy csak a hazai pálya miatt raktam a Chiefsre.
mert ki verte simán a broncost meg a falconst? :D
Hát általában nem egy hosszabítás utolsó percében rúgott kapufás field goallal és egy előszőr a történelem folyamán két pontos visszahordást érő Int-el verték őket :D
én se értem hogy miért a kc nyerne. tippmixen 2,35 az oakland én tettem rájuk most egy picit csak a poén kedvéért, szerintem ők nyernek