Connect with us

Minden ami NFL

A Jaguars folytonosságot szeretne, de vajon miért?

 

A Jaguars 2012 óta egy borzasztó 17-63-as mérleget tud felmutatni, ami a legrosszabb a ligában ez idő alatt. Nem volt pozitív mérlegük és nem jutottak be a rájátszásba 2007 óta. A Jaguarsnak pedig “tetszik az irány”, hiszen a folytonosságra hivatkozva kinevezték főedzőnek Doug Marrone-t. De mégis miért? Miért akar a liga egyik legrosszabb csapata továbbhaladni a megkezdett úton?

 

Marrone volt a csapat helyettes főedzője és egyben a támadófal edzője is az utóbbi két évben, az utolsó két meccsen pedig Gus Bradley kirúgása után az ideiglenes főedző szerepét is betöltötte. Ezen a két meccsen 1-1-es mérleg jött össze, miután meglepetésre megverték a Titanst, majd 17 pontos előnyből kikaptak a Colts ellen. De nem ez az egyetlen főedzői tapasztalata, ugyanis a Syracuse egyetemen 25-25-ös, majd a Buffalo Bills élén 15-17-es mérleget tudott felmutatni. A Bills éléről való távozása is meglehetően furcsára sikeredett, hiszen ő maga bontotta fel a szerződését, miután a kontraktusa a tulajdonosváltás miatt ezt lehetővé tette. És még kapott is mellé $4 milliót.

 

hi-res-eab515fb26a0a68502d24865decfcdff_crop_north

 

De mégis miért szeretné a Jaguars alkalmazni azt az edzőt, aki edzette azt a támadófalat és helyettes vezetőedzője volt annak a csapatnak, amelyik előbb 5-11-re, majd 3-13-ra végzett két év alatt, ráadásul karrierje során is 0,500 alatt van a főedzői mérlege?

 

Valószínűleg azért, mert senki más nem akart volna bizalmat fektetni Blake Bortles-be vagy komolyan foglalkozni vele. Nem is csoda, Bortles elképesztő visszaesésen ment át az idei évre, a dobómechanizmusa borzasztóan csúnya és ami aggasztóbb, hogy nem is hatékony. Több helyről is azt lehetett hallani, hogy a jelöltek nem akarnak vele foglalkozni, ezért nem is volt túl vonzó a Jaguars állása sokak számára.

 

A general manager, Dave Caldwell nem akarja beismerni hibáját és feladni a 2014 NFL Draft első körének harmadik pickjével kiválasztott Bortles-t. Nem azt mondom, hogy egyből ki kell vágni, de minimum el kell gondolkodni azon, hogy nem ő a franchise jövője. Caldwell erre nem hajlandó és ragaszkodik jelöltjéhez, hiszen egy ekkora baklövés az állásába is kerülhetne.

 

Doug Marrone kinevezése a legkevésbé kreatív, a legkevésbé ötletes döntés volt, amit meg lehetett hozni a vezetőség részéről. Voltak fiatal, ígéretes koordinátorok a piacon, akikben sokkal több fantázia lehetett volna. Persze az érthető, hogy a Jaguars egy már főedzőként bizonyított embert szeretett volna a csapat élére, mert Gus Bradley az előző kategória tagja volt és megbukott. De ahogy már említettem, Marrone-nak nem épp impresszív a mérlege főedzőként, ellenben mondjuk egy Mike Smithszel, aki 66-46-os alapszakaszbeli mérleggel például sokkal jobb választás lehetett volna, ha már ebbe az irányba akartak elindulni.

 

Vagy épp a front office-ba (executive VP of football operations) kisebb meglepetésre kinevezett Tom Coughlin. A Giants kétszeres Super Bowl győztes edzőjéről talán kevesen tudják, de a Jaguars történetének legsikeresebb edzője is egyben 68-60-as mérleggel (4-4 a rájátszásban), kétszer is konferenciadöntőig vezette a csapatot. Coughlin ráadásul nem csak HC volt, hanem egyben GM is az akkor alakuló franchise-nál és most a Jaguarsnál nemcsak Marrone, de Caldwell felett is fog állni, ő lesz a felelős a végső, 53-as keretért. Felette csak a tulajdonos, Shad Khan áll majd.

 

KANSAS CITY, MO - SEPTEMBER 15:  Head coach Tom Coughlin of the Jacksonville Jaguars yells at the referees as they forget to move the ball after calling a penalty against the Kansas City Chiefs in the second quarter on September 15, 2002, at Arrowhead Stadium in Kansas City, Missouri.  The Jaguars defeated the Chiefs 23-16.  (Photo by Brian Bahr/Getty Images)

 

Értékelés: Önmagában a Marrone kinevezés nálam egy gyenge D+, de Coughlin kinevezése feljavítja ezt, ezért C a végső osztályzatom. Viszont rengeteg kérdés van még. Mennyi marad a jelenlegi edzői stábból? Coughlin mibe és milyen szinten szólhat, szól majd bele? Nem tudjuk azt sem, hogy hogyan fog működni a kapcsolat a Marrone – Caldwell – Coughlin trió között.

 

Valószínűleg az egész rezsim jövője (talán Coughlin kivételével) Blake Bortles teljesítményétől függ. Ha Marrone-éknak nem sikerül javítaniuk a dobómechanizmusán és a csapat mondjuk legfeljebb öt győzelemmel végez, akkor nagyon nehéz lesz megindokolni a jelenlegi állapot fenntartását és belefeledkezni a folytonosság intézményébe.

 

 

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Debreceni József
Debreceni József
2017-01-10 21:22

Nem irigylem Marronet. Kapott egy elvileg jó potenciállal rendelkező csapatot, kivéve a QB, akihez viszont ragaszkodik az ö főnöke, a GM, mivel ha beismerné hogy Bortles bust, repülhet. Ráadásul megkapja Coughlint is. Na jó, ez annyira nem rossz. Viszont magyarázza már meg nekem valaki, hogy romolhat így le egy év alatt valakinek a dobómozdulata?? Nem vagyok QB szakértő, de látva a videókat, égbekiáltó a különbség, teljesen más a mozdulat, ráadásul fele olyan gyorsan csinálja. El nem akarom hinni hogy nincs emögött valami sérülés amiről vagy senki nem tud pár emberen kívül vagy direkt eltitkolják egy esetleges trade miatt…

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  Debreceni József
2017-01-11 07:50

Abszolút nem értem ezt a mentalitást a GM részéről… a hülye is látja ,hogy nem Bortles a jövő… ha hozna valakit mellé és azt mondja hogy akkor legyen verseny a qb posztért akkor mi van? Neki ez lenne a dolga,hogy a csapat érdekeit nézze, neki kelle pártatlan szemmel néznie a dolgot… szerintem okosabb dolog elismerni ha hibázik az ember mint próbálni leplezni a dolgot mert ez valószínű, hogy csak rosszabb lesz… és akkor tényleg repülhet…

Coughlinnal legalább jó döntést hoztak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x