Az NFL kisorsolta, hogy jövőre a csapatok kik ellen játszanak otthon és idegenben. A pontos beosztás még nem ismert, azonban több módon is ki lehet elemezni, kinek hogy áll a szénája a 2017-es évet tekintve.
A 2017-es sorsolások sok dolgot elárulnak. Ugyan nem lehet egy az egyben megfeleltetni az idei eredményekkel a jövő évi ellenfeleket, ad egy közelítést arról, hogy mire számíthatunk.
A legegyszerűbb az ellenfelek idei eredményeihez hasonlítani. Ennek megfelelően láthatjuk, hogy az AFC West komoly gondban lesz, a Raidersnek nem lesz elég, hogy megnyerjék a szoros meccseket. Legkönnyebb dolga az AFC South-nak lesz, akik mindannyian .450 alatti összmérlegű ellenfeleket kapnak. Csapatokra bontva ez a következő érdekesebb felállásokat jelenti:
ARI – Otthon és idegenben egyaránt 3-3 találkozó idei PO-csapatokkal.
ATL – Biztos találkozik a Cowboysszal és a Seattle-lel. Sok sikert.
BAL – A védelem tesztelve lesz, öt idei top irányító fog ellenük dobálni.
BUF – Megkapták az AFC Westet. Béke poraikra.
CAR – Kötött pulcsit leporolni, Chicago, Detroit, New England, New York, Minnesota.
CHI – Az egyik legkönnyebb 2016-os sorsolást kapták, aztán mégis 3-13. Nekik ne is nézzük ezt.
CIN – Az ideinél könnyebb, de ez nem sokat jelent, mert 2016-ban 6 PO-csapatot kaptak, ennél bármi könnyebb.
CLE – Nekik minden nehéz.
DAL – 13 éve nem duplázott senki az NFC East élén, a Dallas viszont 7 PO-csapatot is megkapott, úgyhogy nehéz lesz rekordot dönteniük.
DEN – Nagy évük lehet, a legkeményebb ellenfeleiket mind otthon fogadják. Kinek van szüksége oxigénre?
DET – Meglepetés-ellenfelek, úgyhogy nehezebb, mint látszik.
GB – Nyugatra nem nagyon fognak utazni, nem lesz táskás a szemük.
HOU – A Texansnak össze kell kapnia magát, a Colts és a Titans is contender lesz a csoportban, nincs 5-6 ingyenwin mostantól.
IND – A Colts két szűk esztendő után reálisan célozhatja meg a PO-t, ugyanis csak négy darab 2016-os PO-csapatot kap meccsre – ebből kettő a Texanst jelenti.
JAX – A Jaguars az igazi kísérleti csapat, nekik is új HC lesz, és potenciálisan ők is 6 új HC-vel fognak találkozni.
KC – Nyolc meccs PO-csapatok ellen. Jajj.
LA – Kicsit kifújhatják magukat, egy fokkal könnyebb lesz jövőre, igaz Londonban a Cards ellen meccselnek.
MIA – A Miami megmutathatja, hogy képes-e pozitív pontkülönbségű csapatok ellen is bejutni a PO-ba.
MIN – Egy lépcsővel nehezebb lesz az ideinél, de úgy látszik, a csapaton, és nem a sorsoláson múlik Minnesotában.
NE – A Pats harmadjára is Denverbe utazik, és a Falcons se lesz egyszerű otthon.
NO – Tök átlagos, viszont irgalmatlan sokat fognak utazni. LA-től Londonig, Minnesotától Floridáig.
NYG – Elő a Smart-kártyát, négyszer fognak a Narancsvidékre látogatni.
NYJ – Idegenben Oakland, plusz az AFC West maradéka. Hellóka.
OAK – 4 PO-csapat, nem vészes kilátások.
PIT – Easy peasy lemon squeezy. Kevés problémás matchup.
PHI – Két keveset repülős év után három látogatás a nyugati partra.
SD – Idegenben 4 PO-csapat és 3 meccs a keleti parton; otthon viszont könnyű meccsek.
SF – NFC East és AFC South. Is-is.
SEA – Komoly, de nem para.
TB – Négy darab 2016-os MVP-jelölt, kell ide a kraft.
TEN – Két hideg meccs, és legalább 4 meccs új HC-k ellen, no para, chillax.
WAS – 6 biztos bukó meccs, és még mellé három út a nyugati partra. Mamma mia!
A mostani sorsolásokban a 0.574 és a 0.418 a két szélsőérték. Az elmúlt 10 évben 0.564 az átlagos felső és 0.432 az átlagos alsó határ, de soha nem ment ebben az időben 0.598 fölé vagy 0.387 alá. Az ellenfelek győzelmeinek száma azonban nehezen vetíthető a következő évre, ennél sokkal jobb a pontkülönbségüket megfigyelni.
Ha a szinte teljesen semmitmondó győzelmek számához viszonyítunk, a legnagyobb mozgást a Tampánál látni, ők az első listában átlagosak, itt viszont felkúsztak a hetedik helyre. A legjobban a két viszonyítás között a San Diego és az Arizona álltak, egyaránt hat helyet estek vissza, tehát valójában kevés ponttal nyerő csapatok ellen fognak meccselni. Ez nekik nyilván jobb, mint a Tampának, ahol ugyan “vesztesebb” csapatokkal fognak találkozni, ezek viszont mindannyian kiszórnak 30-40 pontot meccsenként.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
A Falcons a NE ellen és a GB ellen is játszani fog, ha minden igaz. De nem az övék lesz a legnehezebb sorsolás, azért ez is valami. :D
Ezt nem kisorsolják…
Egyébként tavaly ilyenkor GB-e volt a legkönnyebb schedule, aztán azon csapatok idei rekordja alapján mégis top nehézségű schedule volt.
Pontosan… Nem a cikket szólom le, igényesen van összerakva de az ilyen jellegű előrejelzések teljesen használhatatlanok, már-már nevetségesek. Elég a Green Bay idei évét megnézni.
Koszi a cikket! Kivancsi voltam erre, mikor meglattam a jovo evi menetrendet… :-)