Két mérkőzést játszottak vasárnap is, végre rájátszás meccseket láttunk. Ráadásul az idei PO-ban vasárnap először az idegenben játszó csapat is nyerni tudott, sőt, elkapta őket a gépszíj és mindkét meccset behúzták.
Green Bay Packers@Dallas Cowboys 34-31
Nem így indult a mérkőzés, az első három negyed után nagyon úgy nézett ki, hogy bejön, amit korábban a podcastben és a Packers-Giants után mondtam: hogy a Packers akkora sallert ad a ‘Boysnak, hogy a padon ülő Romo is belesérül. A Dallas azonban másképp gondolta, így ha tovább nem is jutottak, legalább egyértelmű lett, hogy:
Ez most már Dak Prescott csapata
Egy 18 pontos vereség után a média azzal lett volna tele, hogy miért az újonc szenvedett, miért nem küldték be a veterán Romót. Sőt, már a harmadik negyed végén is nagyon érett a csere, Prescottal az élen az egész offense meg volt zavarodva, buta hibák, eladott és elejtett labdák, mindenki csak állt/ült és nézett végtelenül szomorúan. Aztán a védelem összekapta magát, megadta az esélyt a támadóknak, akik a negyedik negyedben 18 pontot raktak fel a táblára, többet, mint azelőtt három negyeden keresztül.
Prescottban a negyedik negyed végére feloldódott a görcs, több szép és nagy játékot csinált, kiosztott két TD-t valamint megfutott egy kétpontost (a meccsstatisztikája 302 yard, 3 TD, 1 INT), felspanolta a védelmet is, ott és akkor eldöntötte az irányító kérdését és lezárt mindenfajta vitát: a Dallas Cowboys az övé és csak az övé. Az hogy veszítettek, az már csak járulékos veszteség: valakinek veszítenie kellett, egy rúgás pont úgy jöhetett volna a hosszabbításban mint a negyedik negyed végén.
Mondjuk azt megmagyarázhatná valaki, hogy a 22 futásból 125 yardot termelő Zeke Elliottot miért tiltották el attól, hogy harmadik/második és kettőkre fusson. Két harmadik és rövidből rontott passz lett, ami mezőnygólt eredményezett, egy második és rövidből pedig egy Prescott interception. Ami amúgy egy borzalmas játék volt, Prescott annyira bámult ki oldalra, hogy csak az nem tudta, mi fog jönni, aki nem is akarta. A Cowboysnál csúnyán túlgondolták offense részről a találkozót.
Aaron Rodgers félelmetes
Ezzel lehet, hogy sok szurkolót megbántok, de ez a Packers kizárólag Rodgersből él. A szezon közepén láttuk, hogy elég, ha önmagához képest egy kicsit rosszabbul játszik és tulajdonképpen bárki képes megverni a csapatot. A sorozatban elveszített négy mérkőzésen, ahol többek között a Titanstől és a Coltstól is kikaptak, Rodgers 12 TD-t passzolt három INT kíséretében, kétszer volt 115 fölötti ratingje, minden esetben 60 százalék fölött passzolt és még egy futott TD-je is volt. Persze, voltak homály passzai, rossz döntései, de egy meccsenként három TD-t átlagoló irányító nem maga miatt veszít el négy meccset egyhuzamban. Én nem tudom, hol lenne ez a csapat Rodgers géniusza nélkül, de arra nagy tétben mernék fogadni, hogy ha kivennénk a négy kezdőirányítót a döntősökből, akkor messze a Packers lenne a leggyengébb.
Rodgers valami nevetséges módon képes feljavítani a támadófalat, nevetve teszi naggyá bármelyik elkapóját, az pedig, hogy egy ordas nagy sack után dob egy 30+ yardos passzt, amivel három másodperccel a meccs vége előtt megnyeri a csapatának a meccset (jó, kellett Cook és Crosby is, de azért na, hányan dobták volna ezt meg) jobb szó híján zseniális. Randall Cobb ráadásul elmondta, hogy az utolsó játék nem is egy igazi playhívás volt, Aaron Rodgers fogta magát és elmondta mindegyik elkapónak, hogy mit csináljon. Ha a csapat nem jut be a Super Bowlba, akkor itt részemről edzőt kell cserélni, egy ennyire elit irányítóval Patriots szinten kellene dominálni az NFC-t.
Pittsburgh Steelers@Kansas City Chiefs 18-16
Izgalmasnak ez a találkozó is izgalmas volt, ugyanakkor Andy Reid végső döntésével egyáltalán nem voltam kibékülve, a Steelers ellen ilyet nem lehet csinálni.
Töketlen húzás volt
A Steelers védelme egész meccsen limitálta a Chiefs támadóit, mindössze két minősíthető drive-juk volt. Szerencséjükre viszont a saját védelmük hozta a formáját: nyelték ugyan a yardokat, viszont a Steelers hétszer járt a 30 yardoson belül, amiből hat mezőnygól és egy interception lett. Hiába, ez a védelem elit. Mondjuk az felettébb érdekes volt, hogy vajon mi a halálnak a 120 kilós elit pass rusher Justin Houston őrizte többször is a 80 kilós elit elkapó Antonio Brownt. Ebből a párharcból lett egy 52 yardos Brown elkapás, illetve a mindent eldöntő first down. Fura.
A támadóknak nem jött össze semmi, Kelce és Maclin is ejtett el nagyon fontos labdákat sőt, TD-ket, Hill pedig láthatatlan volt. A futójáték nem ment, a támadófal nem bírta tartani a Steelers pass rusht, leginkább jogos zászlókkal tudtak haladni, bár ezekkel a jogos zászlókkal többször maguknak tettek keresztbe. Ráadásul a legkritikusabb pillanatban, hisz elsőre sikerült a kétpontos kísérlet, amivel egyenlített volna a csapat, csakhogy egy holding miatt ezt visszafújták. Travis Kelce, a Kansas City Chiefs tight endje ezen eléggé ki is akadt, szerinte:
“Az 51-es számú bírónak soha az életben nem szabadna ismét zebracsíkos ruhát hordania. Még egy kib*szott Foot Lockerben sem dolgozhatna, nem még az NFL-ben.”
Kelce ezek szerint nem látta azt, hogy az a bizonyos holding akkora volt, hogy már-már personal foultnak is elment volna. Különben pedig neki el kellett volna kapdosni a labdákat, nem pedig ilyeneket csinálnia:
Ez azonban még rendben is volna, azonban az onside kick elmaradását még mindig nem értem. Értem én, 3&out, akkor a Steelersnek a saját húszasáról kell puntolnia, a Chiefsnek meg lett volna 1 perc 20 másodperce a mezőnygólra a saját 40 yardosukról, amivel nyernek. Csakhogy ezt a Steelers is tudta, akik nem voltak töketlenek és háromból kétszer is passzjátékot hívtak, first downt akartak csinálni és végül össze is jött. Mike Tomlin faszagyerek, őt az ilyesmi nem bosszantja.
Az onside kick viszont legalább egy biztos esélyt adott volna arra, hogy a Chiefs megszerezze a labdát. Persze erre statisztikailag 10 százalék volt az esély, ami még mindig több, mint mondjuk a nulla vagy az egy, ilyen helyzetben pedig mindegy, hol érkezik a 3&out. A félpályánál jó eséllyel a Steelers is konzervatívabb lett volna, 1:20 alatt meg jobb neki menni a mezőnygólnak a saját tízesről, mintha egyáltalán nem is mennek neki. Nem mondom, hogy bejött volna, de egy rájátszásban legyen már az ember tökös.
James Harrison és Le’Veon Bell egy állat
Kész, nincs mese, Harrisont el kell tiltani. 38 évesen senki ne legyen már ennyire állat. Legtöbb tackle, sack, egy rakat siettetés, egyszerűen a védelem legjobbja. Azóta van Steelers védelem, hogy ő visszatért, a hiánya akkora űrt hagy majd, mint tette az Ray Lewisé. Legenda. Chris Boswell pedig PO rekordot állított fel a hat sikeres mezőnygóljával, amivel amúgy az összes támadópontot ő szerezte.
Bell pedig valami olyan szinten nevetséges, mint Aaron Rodgers. Igen, kell a top támadófal, ettől függetlenül viszont ez a stílus teljesen egyedi, látványos és szinte levédekezhetetlen, 30 futásból 170 yard a Cheifs védelem ellen egyszerűen parádés. Élete első két rájátszás-meccsén 317 yardot futott, ezzel megelőzte az eddigi rekorder Arian Fostert, aki 285 egységgel kezdett a PO-ban. Már csak Big Bennel kellene kezdeni valamit, az utóbbi két meccsen nem játszott valami jól, a Patriots ellen pedig nem fog beleférni a nulla TD-s teljesítmény, főleg, hogy a rájátszásban eddig két TD-re három INT jutott.
Legfrissebb cikkeink
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Szerintem nem bántó amit Rodgersről írsz, teljesen igaz, éppen ez jogosítja fel az MVP címre. Amúgy baromi bosszantó, hogy megint sikerül egy ekkora vezetést leadni, ez az utóbbi (legalább)3 szezonban annyira jellemző… Legalább lettek volna értelmes futójátékok hívva, de ezen a meccsen szinte csak passz volt, a sokpontos vezetés tudatában meg ötlettelen időhúzó dolgok. Nagyon nehéz lesz a Falcons ellen, szerintem bőven jobb csapat, mint a ‘Boys (és a Packers), tehát szerintem nem lehet elvárás egy ennyire védelem nélküli csapatnál a SB.
Funfact, amikor kiírják, hogy valakinek milyen sorozata van, az a következő playből megdől. Haverom mondta ezt, amikor kiírták Rodgers int-je előtt, hogy már sorozatban 9 jó passza volt, hogy na, kiírták a statot, akkor a következő passz tuti interception lesz. :D
Ezen már én is gondolkoztam. Szerintem késik az élő kép, és van vagy 20 mp-jük a készítőknek és belőhetnek ilyen statokat :D
:D
Végülis a Janet Jackson-Justin Timberlake-féle cicivillantás óta csúsztatják pár másodpercet az adást, hogy kiszűrhessék a necces dolgokat, simán belefér, hogy az ilyen bekészített statisztikákat beszúrják sebtiben :D
A Packs O-Line brutális volt. A múltkori Belles írás most Rodgersre volt igaz, adóbevallás, pizza-kóla-süti, anyut felhívni, szomszéd csajjal kikezdeni, majd random elkapónak pont a kezébe dobni. Legalábbis amíg a meccset láttam.
A Steelersnél viszont kezdem azt érezni, Dupree át fogja tudni venni Harrison helyét lassan.Persze lesz visszaesés, de nem hatalmas.
Big Ben meg elég, ha most kezd el játszani. :)
1.meccs:Lehet csak én látom így, de sztem a végét rontotta el igazán a Cowboys. 2 játékból ott voltak az ellenfél 40-esénél. Vagy a TD-re játszok vagy egy biztos FG, de lepörgetem az órát és nem hagyok időt Rodgersnek. Ebből kb semmi nem valósult meg, mert a FG is necces volt 50+-ról és hagytak 2 időkérést és 35 mp-et Rodgersnek. .
2.meccs:Én annyiban megvédeném Andy Reidet, hogy van annyira jó ez a védelem, hogy bízhat bennük. Oké, hogy a Steelers offense is jó, de ha onside kickre megy és nem jön be, akkor arról beszélnénk, hogy miért nem bízott meg a védelmében ami TD-t se engedett. A nagyobb baj tényleg az, hogy kulcsjátékoknál Houston fogta Antonio Brownt.
Szerintem Onside kick esetén kell igazán bízni a védelemben. Ugyanis akkor jobb esetben a félpályáról jön az ellen, nem a saját húszasról, vagy környékéről.
Sztem nem. Ha a védelmedben bízol, akkor nem kockáztatod meg az onside kicket, hiszen annak 10% a valószínűsége, hogy bejön. Ha onside kicket rúgsz, akkor nem bízol a védelmedben, hogy megállítaná őket,és visszakerülne a labda. Persze ez is csak vélemény és elfogadom, hogy nincs igazam, ha megfelelő érvekkel meggyőznek. :)
Nagyon örültem volna egy KC-ATL nagydöntőnek, olyan nem sűrűn van, de sajnos a Chiefs tökönszúrta magát. Bekapott TD nélkül kiesni… :(
Mindkét meccs várós, a GB@ATL-ban benne van egy 70-80 pontos meccs simán, a másikat szerintem a Vasas O vs. Pats D fogja eldönteni, BigBen feljavul és behúzzák a kohászok.
Ja, még egy dolog:
Imádom az ilyen okos, türelmes futókat, mint Bell, akik képesek még ott táncolgatni, várva a lyukra. Kicsit Montgomery is hasonlít erre a Packersnél, végre egy futó, aki megvárja a lehetőségeket, és szinte minden futásból legalább 4-8 yardot szerez. Sajnos Lacy a fizikai paraméterei miatt erre képtelen, én őt ezért nem tartom jó elsőszámú futónak. Ennek ellenére mostmár szinte biztosnak látom, hogy nem lesz magas RB pick, hanem muszáj cornert húzni megint. A jövő évnek pedig Montgomery, Lacy (+talán Michael) futóbrigáddal vágunk neki.
nem értem a többes számot az elején, mert nincs még egy ilyen futó, aki ilyen türelmes. Ezt már középsuliba kinevelik a backekből, azt tanítják hogy ott a lyuk, robbanj be
Montgomery is ugyanezt csinálja, ott szökdécsel, amíg lesz valami lyuk, ezért szerettem bele :D
Szerintem mindenki tisztában azzal hogy a Packers kizárólag Rodgersbol él. Nyilván Packers szurkoló vagyok és ezért mondom, de szerintem minden idők legjobbja. Ha idén nem jon össze az SB, az nem feltétlen MM hibája, egyszerűen a védelem nem elég jo hozza. Tegnap miután leserult és kiszállt Burnett szétdobálta a védelmet Prescott, Jovoheten a Falcons offense pedig sokkal durvább lesz. Esélyesebbnek tartom ott a Falcons, de igazából Rodgers mindent boríthat.
A meccsen mondta az egyik kommentátor, hogy évi 350000$-t költ magára James Harrison, hogy 38 évesen is focizhasson. Gondoltam speciális étrend , rehabilitációk és edzések, de az a pénz ezekhez képest is túl sok sztem. Mire mehet el az a pénz?
mindenféle akupunktúrás meg hasonló kezeléseket mondott Collinsworth, de pontosan nem tudom
ennyi pénzért miért éri meg neki?
mert 1,5 milliót keres :D ha nem költene ennyit arra h formában legyen, nem is keresne ennyit :)
Az lehet érdekes kérdés, hogy egy átlag NFL-es mennyit fordít a rehabilitációra? Mert ugye van kezelés amit a klubtól megkap, de ezek szerint bizonyos állapot után szükség van extra kezelésekre.
Régi cikk, de nem hiszem, hogy azóta ennél kevesebbet csinál (inkább többet :D):
http://www.cbssports.com/nfl/news/james-harrison-i-spend-400k-600k-on-my-body-per-year/
Köszi. :)
http://index.hu/sport/amerikaifutball/2017/01/13/james_harrison_a_38_eves_szorny/
kurvakra :)
Ez a Packers a SB győztes csapatra emlékeztet: 5 elkapós passz-zivatar, működgető futójáték (akkor Starks, most Montgomery), lyukas védelem ami néha-néha felvillan, bravúrgyőzelmek esélytelenebbként…Vagy lehet hogy csak Rodgers emlékeztet akkori önmagára? :-D
Amit elfelejtettem leírni: rohadjon meg, de valami elképesztő, amit Rodgers a 12 men on the fielddel művel. Nemcsak, hogy észreveszi, de még MEG IS SZÁMOLJA!! Beszarás! Leáll megszámolni, hány védő van a pályán, majd amikor több, akkor egyből mondja, hogy nyomás.
Ez az egyik leggecibb és legzseniálisabb dolog, amit irányítótól eddig láttam.
Egyébként nincsen valami olyan szabály, hogy a támadóknak hagyni kell időt a védőknek a cserére? Mintha rémlene, hogy bizonyos esetekben így lenne. Hogy van ez?
ha az offense cserél, akkor hagyni kell a D-nek is. viszont ha nem, akkor nem kell
Az tenyleg durva volt. Az volt a kedvenc jelenetem a meccsbol. :D
Óhhh… pedig nagyon szurkoltam egy Cowboys-Chiefs döntőért, és hogy Ricsi meg Gyula közvetítse azt. Na mindegy majd máskor.
Már sokszor láthattuk, hogy McCarthy a playoffban, ha előnyben van a csapat, akkor túl korán kezdi el egetni az időt, tegnap is 28-13-nál csak azért imádkoztam, hogy MC ne kezdje el megint ezt, hiszen még majdnem másfél negyed volt hátra és “csak” 2 labdabirtoklás előny volt. Hiába, ugyan azt kezdte el csinálni mint a Seahawks elleni NFC döntőben. Nem értem, hogyha megy a passzjáték, miért nem próbálunk szerezni még egy TD-t vagy FG-t, és erőltetjük a futást az első két downokban. Szóval én MC-nak csak ezt az egy dolgot rónám fel, remélem tanul végre a dologból, habár nem úgy tűnik.
Istenem, már ti is kezditek a McCarthy-oltást, nem csak a komment-szekció… -.-
nem most kezdtük mondjuk :D
MC szerintem csak onnan tudta hogy megnyerték a meccset, hogy valaki szólt neki. Homály úr. Egyetlen pozitivuma a formának, hogy a végén ha ráöntik a gatoradet, akkor nem Rodgers cuccai fognak ragadni attól a trutyitól.
Kis jaték a statisztikával :
2002: Pats – Rams (NFC West) – Pats győzelem
2003: Raiders (AFC West) – Buccaneers (NFC South) – Raiders győzelem
2004: Pats – Panthers (NFC South) – Pats győzelem
2005: Pats – Eagles (NFC East) – Pats győzelem
2015: Pats – Seahawks (NFC West) – Pats győzelem
2016: Broncos (AFC West) – Panters (NFC South) – Broncos győzelem
úgyhogy:
2017: Pats – Falcons (NFC South) és temészetesen Pats győzelem :-)
ja és hogy megörvendeztessem kicsit a Cowboys drukkereket is:
2018: Pats – Cowboys (NFC South) nagydöntőt és újabb Pats sikert jósol a statisztika :-)
ja és az mar csak hab a tortán, hogy 2004-ben a nagydöntőt Houstonban jatszottak :D igaz akkor meg mas volt a stadion neve
Mit szóltok? ugye ez nem lehet véletlen :-)
Ha ez a Cobb nyilatkozat igaz, márpedig miért ne lenne az, akkor a GB Perez bácsit másolja. “Minek edző egy Zidane mellé” tökéletes párhuzam.