Majdnem láttunk egy izgalmas mérkőzést vasárnap, végül azonban unalomba fulladt az egész. A Steelers és a Packers igyekezett magas szinten, hiba nélkül játszani, míg a Dolphins és a Giants megpróbálta a lehető legjobban tökön szúrni magát (nem megbántva a csapat szurkolóit). Mivel mindkét oldal magas fokú hatékonysággal működött, már-már alázás lett a két PO meccs vége.
Miami Dolphins@Pittsburh Steelers 12-30
A Dolphinsnál mindenki örülhet, hisz senki sem várt tőlük rájátszást. A szezon nekik abszolút pozitív, attól függetlenül, hogy milyen játékot mutattak a Steelers ellen. Utóbbiak pedig erőt demonstráltak, a Chiefs-Steelers mérkőzés hatalmas lesz.
Akiken elment a Dolphins meccse
Sok játékost lehetne itt említeni. Először is az, hogy ötyardos játékokból 50+ yardosakat enged a védelem, az elfogadhatatlan. Big Bennek úgy lett 197 yardja és két TD-je, hogy tulajdonképpen semmit nem csinált, 112 yardot és az említett hatpontosokat szinte egyedül Antonio Brown hozta össze két nagy játékból. Másrészt a Steelers képes volt úgy pontot szerezni, hogy egész drive-ban csak futtatták a labdát. A Dolphins védelme abszolút tehetetlen volt minden nemű akcióval szemben, Suh és Wake, a két legnagyobb sztár pedig szinte láthatatlan volt. Ám még így is szerzett két labdát a defense, tehát mondjuk azt, hogy nem rajtuk ment el reménytelenül a meccs.
A Dolphins támadói sokkal rosszabbak voltak a védelemnél (lásd Ajayi közreműködését a fumble-nél fentebb). Azt még meg lehet érteni, ha egy offense nem tud haladni egy elit D ellen, hát van ilyen. Ám a Steelers védelme speciel nem ilyen volt, Matt Moore például több szép akciót is vezetett. Egyet az első félidő végén a Big Ben INT után, egyet pedig a második félidő elején. Mindkét támadás minimum FG-lal érhetett volna véget, ehelyett a támadófal (meg részben Moore) miatt mindkettő fumble-lal végződött. Pedig itt akár még egyenlíthetett volna a csapat. Utána jött a menetrendszerű INT, a rengeteg drop, miközben futójáték sem működött. Persze, nem volt jó a defense, de legalább néhány lehetőséget teremtettek. Az offense ellenben semmit nem tett le az asztalra, az embernek a szíve szakadt szerencsétlen Adam Gase láttán.
Akik behúzták a győzelmet a Steelersnek
Végre együtt a Bell-Brown-Ben trió. Bár Big Ben kicsit megsérült és nem is volt toppon, azért ez a Steelers SB esélyes. Brown 124 yarddal és két TD-vel zárt, amit tulajdonképpen egymaga hozott össze, abszolút elit teljesítményt nyújtott. Bell 167 yard két futott TD mellett, megint csak nincsenek rá szavak. De amit igazán ki kell emelni, az a támadófal. Ahogy katonadani megfogalmazta a facebookon, így néz ki egy átlagos Steelers-játék:
– Le’Veon Bell megkapja a labdát.
– Megáll, körbenéz.
– Megcsinálja adóbevallását.
– Felhívja édesanyját.
– Befejez egy jó könyvet.
– Berobban a lyukba és TD.
Sokan dicsérik Bellt, hogy milyen türelmes meg minden. Persze, lehet türelmes egy ilyen elit támadófal mögött, amiről indokolatlanul kevés szó esik. Ugyanis Bell itt megteheti, hogy 5 másodpercig áll, míg DeCastróék eltakarítják előle Suhékat. Erre egy Lions, Rams vagy Vikings fal mögött esélye sem lenne, sőt valószínűleg a falat sem érné el soha. Minden dicséretet megérdemel az OLine.
A védelem mondjuk annyira nem volt domináns, egy jobb offense ellen ennél azért több kell, de ott is volt elit teljesítmény. Mégpedig a 1,5 sacket és fumble-t jegyző 38 éves James Harrison jóvoltából, aki egy állat. Igazából hülyeség őt a pisiemberrel zaklatni, fizikailag egyszerűen nem ér az ember, el kell tiltani és kész. 38 évesen ne legyen már senki ilyen jó formában.
New York Giants@Green Bay Packers 13-38
A Giants offense-nek csak sikerült ellensúlyozni a védelmét, így végül teljesen simán kaptak ki Green Bayben. Pedig ennél sokkal több volt a csapatban. Ellenben a Packers valami félelmetes, akkora pofont fognak adni a Cowboysnak, hogy még a padon ülő Tony Romo is belesérül.
Akiken elment a Giants meccse
Te szentséges ég. Ez a Giants védelem valami eszméletlenül jó. Rodgersék a negyedik negyedik szinte alig tudtak harmadik kísérletet megcsinálni, a védelem az első félidő utolsó négy percéig 20 yard körül tartotta a Green Bay elit offense-ét. Kivédekeztek egy negyedik és centiket, amiből a támadók pontokat tudtak felvenni. Ennek a védelemnek a Super Bowlba kellett volna jutnia, a liga egyik messze top3-as egysége volt idén. Viszont annyit voltak a pályán, hogy szép lassan felőrölte őket a bomba formában lévő Rodgers, semmi segítséget nem kaptak az offense-től.
Én Elit is sajnálom. Nem volt élete formájában, nem volt minden dobása tökéletes, de TD passzokat, first downokat ejtettek el az elkapói. Olyanokat, amiket ezen a szinten, pláne egy rájátszás meccsen muszáj elkapni. A sok drop miatt teljesen darabos lett az offense játéka, egyre többet volt a labda Rodgersnél, ami régen rossz. Ráadásul gyakran a játékhívások is borzalmasra sikerültek, különösen a Bobby Rainey-re hívott 3&1, hisz neki idén semmi sikerélménye nem volt ilyen szituációkban, míg mondjuk Paul Perkins hibátlan volt. Ebből az elrontott kísérletből lett ugye később Rodgers Hail Mary passza.
Továbbá a speciális egység is borzalmas volt. Hiába volt elit a védelem, a Packers visszahordói mindig tudtak 10, 20, néha 30 yardot szerezni, ezzel jó mezőnypozícióba hozva a támadókat. Rainey eme megmozdulására pedig továbbra sincsenek szavak:
Ám ez még semmi. A negyedik negyed közepén támadt a Giants, Clay Matthews pedig kiütötte Eli kezéből a labdát. A játékszer oda pattogott Paul Perkinshez, ott lépkedett át rajta bosszúsan ahelyett, hogy felkapta volna. Nem tudhatta, hogy fumble. De elemi dolog, hogy a labdára mindig rá kell menni, mert enni nem kér, viszont haszon lehet belőle. Szerencsétlen játék volt, tökéletes betetőzése az offense teljesítményének.
Akik behúzták a győzelmet a Packersnek
Aaron Rodgers. A meccs elején nagyon nem ment neki, négy sack, minden playnél siettették, intentional grouding, miegymás. Aztán viszont szépen lassan lefárasztotta a Giants védelmet, rájött a gyenge pontokra és a második félidőt parádés játékkal lehozva megnyerte a meccset a csapatának. 362 yard, 4 TD, eladott labda nélkül, ha csak a szezon második felét nézzük, akkor bizony ő lenne az MVP.
Persze nem mehetünk el az elit támadófal mellett sem, hisz gyakran négy-öt másodperceket is biztosított Rodgersnek. Ami a dallasi fal futásblokkolásban, az a Green Bay-i passzblokkolásban (a sackek általában a hatodik másodpercben jöttek, amiért nem lehet a támadófalat hibáztatni). Jordy Nelson kiesését is jól viselte a csapat, Adams 125 yard, TD, a visszatérő Randall Cobb 116 yard, 3 TD. Nehéz megmondani, hol a határa ennek a támadósornak.
A védelemre viszont oda kell majd figyelnie a Packersnek, yardokban nem sokkal maradt el tőlük a Giants, ha OBJ-ék egy kicsit koncentráltabban, jóval szorosabb lett volna a mérkőzés. A szezon közbeni vesztes sorozatukat is akkor hozták, amikor a védelem sorra engedte a yardokat és a pontokat, a potenciális ellenfeleik (Falcons, Cowboys, Patriots, Steelers) pedig high scoring csapatok.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
az a visszahordós videó valami szenzációs :D mit akart a játékos tudja valaki?
Gondolom megállni a vonal előtt, és visszahordani. Csak hát a fizika…
Nem viszem el a creditet, forditottam a belles cuccot :)
Csak fb-n láttam, de akkor gratula annak, aki kitalálta :D
Jöttem megmondtamozni Giants ügyben. Mondjuk nem erre számítottam, de sima lett. A ST edzőt meccs után kirúgtam volna, Beckham meg inkább tűnik primadonnának, mint harcosnak. Jobban tenné, ha a Metallica-val bandázna.
hja.. meg kellene tanulnia két kézzel is elkapni, és egy kicsit arcból is visszavenni. :)
Sok sót fognak vele még megetetni, az biztos, de talán az ilyen meccsekből lehet tanulni.
Ami biztos: ha jövőre ugyanilyen helyzet lesz, akkor előbb megy a fagyott tundrára lékhorgászni, mint Floridába bakancsban motorcsónakozni. :)
Akik majdnem behúzták a meccset a Giantsnek: McCarthy… hozta a formáját ma is. :D
Le lehet szállni McCarthyról. Hozott egy rossz döntést, és ezt el is ismerte utána. De nélküle a közelébe nem kerülnek ennek a playoff meccsnek és nélküle körülbelül 10-0 ra kikapnak ezen a meccsen is.
néha hatalmas homályok a playhívásai, egyáltalán nem ő a kulcsa a Packers sikerének
Kinek NEM hatalmas homályok “néha” a playhívásai? És ki tudná így játszatni ezt az offense-t egy WR-ből konvertált és egy szezon közepén igazolt futóval? Cobb egész idényben hol jobban hol kevésbé sérült és most Jordy is kidőlt, mégis ömlöttek a pontok. Egyszerűen nem értem, mi a szart tudna még többet, vagy jobban csinálni?
Én meg egyre inkább azt látom, hogy az utóbbi években McCarthy gyakorlatilag Rodgersből él. Rodgers nélkül ez a csapat liga alján lenne.
1) Ez egy hatalmas trivialitás, elit irányító nélkül minden csapat a liga alján van -.- Ne felejtsd el, hogy McCarthy-nak hatalmas érdemei vannak már abban is, hogy Rodgers olyan, amilyen, 2 (vagy 3?) évig tanult alatta.
2) És azt maga McCarthy mondta, hogy pont az volt a baj a szezon első felében, hogy túl sokat rakott Aaron vállaira azzal, hogy gyakorlatilag kizárólag no-huddle el operáltak, amiben ugye egy personnel package-ből kell megoldani a dolgokat. Ahogy elkezdték jobban variálni a felállásokat, és picit nagyobb hangsúlyt fektettek a kreatív playhívásokra, úgy lett sikeresebb az offense.
3) Szerinted a head coach-nak nincsen érdeme abban, hogy egy 4-6-al, futó és cornerback nélkül gyakorlatilag teljesen reménytelennek kinéző csapat most készül a divisional roundra?
Na akkor nézzük :
1. Egyáltalán nem minden csapat ligaalja elit irányító nélkül. Lásd tavaly denver sb-t nyert, vagy idén a chiefs, vagy ott van a pats vagy szinte minden évből lehet példát mondani.
Az hogy régen mit csinált nem releváns mert azt írtam hogy az elmúlt pár évben nem tett semmit hozzá.
3. Van persze dde ha van egy elit irányítód akkor a Po alap nem érdem. Alapból nem kell ilyen helyzetbe kerülni, hogy egy korszakos irányítóval reménytelennek tünjön a helyzet. És egyébként mi változott meg? Rodgers elkezdett jól játszani. Szóval ebből is inkább az jön le hogy Rodgers függő az egész.
Azt meg csak pluszba teszem hozzá, hogy egy ilyen irányítóval összesen 1 Sb-t játszott a csapat.
A patriots Tom Bradyvel és a Denver Peyton Manningel tényleg jó példák az elitirányító néküli csapatra :DDD
Ne haragudj, de nem tudok mit reagálni arra, hogy “Rodgers elkezdett jól játszani”. Leírtam, hogy miért kezdett el jól játszani: a head coach-al és egyben a play callerel együtt megoldották azokat a gondokat amik a gyenge formáját okozták. Szerintem csak azért gondolkodsz így, mert McCarthy nem az a Pete Carroll vagy Harbaugh féle vagánygyerek, és a létező legkevesebb infot igyekszik kiadni magából ezért unalmasnak tűnik.
Légyszi egy kicsit gondolkodj már. Nyílván a Patsnél az első négy meccsre gondoltam. Manningnél meg az utolsó évre, amikor a liga egyik legszarabb irányítója volt.
De egy kérdés: Te komolyan elégedett vagy azzal, hogy Rodgers aki all time top 5 irányító csak egész pályafutása alatt eddig 1 SB-t játszott?
Igen ilyen az életaz NFLben :) 8eve megvan a sansz hogy bejussanak, ennel többet nem lehet kérniegy head coachtol. Egyébként szerintem pl 2014-ben a Seahawks meccs Rodgers lelkiismereten is szárad.
Na így már értem miért tartod jónak McCarthyt. Tiszteletben tartom, hogy neked ez az elvárás, de azért leírom, hogy én mit várok, ha van egy korszakos irányítóm.
1.A PO-ba jutás az alap. Ha ezt nem tudja hozni konstansan egy HC akkor teljesen megbukott.
1.5 Ide helyezném én McCarthyt. (PO mindig megvan, 1 SB össze is jött, de kb. ennyi. Én ilyen szituban váltanék HC-t. Te nem. Ennyi a különbség a gondolkodásmódunkban.
2.Hogy egy HC-t jónak tartsak egy ilyen szituációban 10 év alatt illik legalább többször SB-be jutni és legalább nyerni egyet. (Itt már rakott hozzá pluszt a HC, itt már megtartanám)
3. Itt vagyok teljesen elégedett. Többször bejut és megnyeri a csapat az SB-t.
Értem, én is tiszteletben tartom a kritériumrendszered, de ennek mondjuk csak a New England és a Seattle tud megfelelni ergo csak csalódásra predikál téged és nemigazán értem hogy az miért jó.
Pats ? Elit Irányító nélkül ?
Remélem most viccelsz !
Remélem lejjebb görgettél ;)
Minden évben van valami, ami szar a Packersnél. ami miatt elbukják az SB-t. Mert XY nem a posztján kell játsszon, mert nincs futás, mert nincs ez, az nem megy jól. Az edző pedig minden évben képtelen valami problémát kezelni. Ez nekem ennyi év után már lehetne egy HC csere vastagon. Ugyanis nem Browns szintről beszélünk.
Annyira nem értitek a lényeget… Minden évben van probléma (értsd sérülés) minden csapatnál. Minden évben 31 csapat elbukja a super bowlt. McCarthy pedig minden sérülés ellenére bevezette a Packerst a rájátszásba a 8. évben zsinórban, azaz megadja nekik az esélyt a győzelemre. Rajta kívül Tom Landry, Chuck Noll és Bellichick volt csak erre képes.
Ez a liga a paritásra épül, minden egyes csapat ugyanannyi pénzből gazdálkodik, és ugyanonnan választ játékosokat, ráadásul minél sikeresebb vagy annál hátrébb draftolhatsz. Nem, valóban nem Cleveland szintről beszélünk, de pontosan azért nem mert Ted Thompson és Mike McCarthy egyengeti a franchise útját. Áruld már el nekem, hogy ha választanak egy új Head Coach-ot akkor mi garantálja, hogy továbbra is bejutnak a rájátszásba, és onnantól majd ő jobban fog csinálni valamit!
“De elemi dolog, hogy a labdára mindig rá kell menni, mert enni nem kér, viszont haszon lehet belőle.”
Ez így 10/10.
“A védelemre viszont oda kell majd figyelnie a Packersnek, yardokban nem sokkal maradt el tőlük a Giants, ha OBJ-ék egy kicsit koncentráltabban, jóval szorosabb lett volna a mérkőzés. ”
Azért tegyük hozzá, hogy ott volt az a védelem ha kellett.
Másképp nem csak a field goalokat rugdosták volna az Óriások az első játékrészben!
Azok inkább az érthetelen drop-okon múltak…
legalább annyi drop volt a packnél is.
fogtam a fejem Apple alázásain, azért Nelsont sajnálom.
illetve OBJ annnyira elvan magával, most kellett volna megmutatni
jó oké.. két emberrel, de megfogták!
2 TD-t ejtettek el, és további 3-4 first down-t. Ezzel szemben a túloldalon még a Hail Mary-t is elkapta Cobb a lökés után. Egy Atlanta nagyon csúnyán lealázná ezt a Packers secondary-t.
Sajnos a Giants még a 20 pontot sem nagyon érte el év közben, pontháborúban, ekkora terheléssel a D-n, DRC kiválása után esélyük sem volt.
ha már 2 td-t ejtettek el, emlékeim szerint Shepard-ét egy DB ütötte ki. ha már már gyenge secondaryről van szó.
BTW nem mondtam, hogy minden ezen a “mindent verő D”-n múlott, csak hogy voltak kulcsjátékok amit igenis jól oldottak meg
Az első félidőt nem láttam (sajnos) de a második félidőben a Giants D szvsz a szezon eleji Falcons D-re emlékeztetett: Jól tartják az ellenfelet, összehoznak egy 3rd&long-ot, majd beszopnak egy 20+ yardos játékot. Direkt rossz volt nézni, pedig pont azért ültem le megnézni a meccset, hogy lássak már végre egy jó D-t (a Texans meccséről lemaradtam).
ezzel a szemmel nézd meg az első félidőt, még inkább az első negyedet :) És DRC 2 snap után megsérült, az sem segített
Estére beiktatom. ?
Ja, mutatták őt a ST snap-ek alatt és az ő helyetteséről jöttek a pontok is, ha jól jött le.
Jól ment le. Wade-en Dani is csinálna 2-3 TD-t :)
Megnéztem az este..hát remélem lesz majd egyszer a Falconsnak is ilyen védelme, mint amit a Giants tolt az első félidőben.
A Hail Mary szerintetek szabályos volt ? :D
volt ott lökés, szóval lehetett volna szabályosabb is
Jajj hagyjuk már, egy Hail Mary-nél nem fújnak le ilyen kis lökéseket.
Ezt aztán megérvelted :D mintha a HM-re külön szabályok vonatkoznának… Ez nem olyan “labdáért küzdök és közben vétlenül odébb tolom az ellent” hanem teljesen szándékos ellökte magától, hogy helyet csináljon magának.
Egyáltalán nem volt szabályos, de ott az ilyet baromira nehéz megítélni.
Egyébként Montgomery facemaskje sem volt az, amiből aztán TD-t szerzett a Giants. Tehát mondhatni 1-1 :D
Egyébként erre lenne jó a visszanézés, hogy legalább a pontszerzéseket és turnovereket meg lehessen nézni szabályosság szempontjából, hogy ott, ahol volt a labda, történt e szabálytalanság. Ha igen, de nem vették észre a bírók, akkor vissza minden, ha észrevették, de nem volt, akkor meg él a helyes ítélet.