A Miami Dolphins kisebb meglepetésre lehet ott a rájátszás résztvevői között ebben az idényben, míg a Pittsburgh Steelersről ugyanez nem mondható el, látva a csapatok által képviselt játékerőt. A két alakulat idén már egyszer farkasszemet nézett, akkor a Dolphins Ajayi hatható közreműködésével otthon verte a Steelerst, most viszont északra kell utaznia a floridai együttesnek, ahol bizony ők lesznek az underdogok. Nem sok esélyt látok a vendégsikerre, ezért öt pontban megpróbálom összeszedni, miért is fognak a Kohászosok győzedelmeskedni ezen a találkozón.
1. Pittsburgh-be idén nem győzni járnak a csapatok
Ez a kijelentés elsőre furának tűnhet, hiszen a Steelers korántsem makulátlan mérleggel hozta le a hazai meccseit, de csupán a két első kiemelt (Patriots, Cowboys) tudott győzelemmel hazatérni a Heinz Fieldről. A többi hat csapat ezeken a mérkőzéseken 20,3 pontot átlagolt, mely igencsak kevéske ahhoz, hogy legyőzzék a Kohászokat, akik 33 szerzett pont felett hozták le a hazai pályán megnyert meccseiket. Ez nem túl jó ómen a Delfinek számára, akik idén 4 mérkőzést nyertek idegenben: a Chargerst, a Ramst, a Jetset és a Billst sikerült két vállra fektetniük. Számoljuk, hány csapat jutott be közülük a playoffba, majd képzeljünk magunk elé egy nullát és rakjunk a kettő közé egy egyenlőségjelet. Továbbá, az sem fogja erősíteni a déliek győzelmi reményeit, hogy a meteorológusok Pittsburghben -6 és -8 Celsius fok körüli hőmérsékletet várnak délutánra. Azt mondani sem kell, hogy ehhez nem igazán szoktak hozzá a Dolphins játékosai.
2. A Dolphins méregfoga ki lesz húzva
Mindkét csapat szurkolóiban mély nyomot hagyott az október 16-án lejátszott párharc, amikor Ajayi egyben megette a Steelers egész védelmét. Akkor 204 yard és 2 TD került a statisztikai lapokra a másodéves futó neve mellé. Kicsit árnyalja a képet, hogy azon a meccsen a Pittsburgh defense motorja, Ryan Shazier nem lépett pályára, bár azt is tudjuk, hogy egy embertől nem függhet egy egész védelem, de amikor az 50-es a pályán van mindig game changer megmozdulásokra képes, főleg a futás ellen. Az pedig egyáltalán nem jó előjel Ajayi és a Miami számára, hogy ezelőtt hat (Ajayi a hetedik) olyan futó volt az NFL-ben, akik egy bizonyos csapat ellen 200+ yardot értek el a földön, majd a rájátszásban újra találkoztak velük, ahol ez a hat játékos mindössze 44,7 egységet átlagolt. A Steelers futás elleni védekezése is feljavult időközben, ezért messze nem számíthatunk ilyen parádéra a Dolphins legjobb running backjétől. Azt is mondhatjuk: le lesz engedve az Acélfüggöny.
3. Nem mindegy, ki a tapasztaltabb
Sokszor lehet hallani azt a közhelybe hajló mondást, hogy a rájátszással egy teljesen új szezon kezdődik. Ezt azonban csak részben fogadhatjuk el, hiszen ha azt vesszük, hogy egyes csapatoknak már az alapszakasz vége felé rájátszás üzemmódban kellett működniük, hogy odaérjenek a playoffra, akkor nekik valóján a január csak egy újabb hónap. Viszont ha azt nézzük, hogy a rájátszás már teljesen más hozzáállást, mentalitást igényel, akkor tényleg új szezonról van szó, mert minden egyes hiba végzetes lehet, gyakorlatilag hirtelen halál van. Ebből a szempontból a tapasztalat egyértelműen a Pittsburgh mellett áll, akiknek a kezdő irányítójuk rájátszásmérkőzéseken 4052 passzolt yarddal áll, szemben a Miami irányítóinak 343 yardjával, melyet nem a hiányzó Tannehill, nem is Matt Moore, hanem a harmadik számú quarterback, T.J. Yates dobált össze még a Texans színeiben, az is öt évvel ezelőtt. BigBennek tehát nem ismeretlen ez a terep, mondhatni duplán játszik hazai pályán, míg Moore-nak ez teljesen idegen szituáció, hisz nemhogy a rájátszásban, még a karrierje során (9 év alatt 45 meccs) is alig lépte át a 6000 passzolt yardot.
4. Egészséges és kipihent Steelers-támadók
Meg kell dicsérni a Miamit, hogy a legutóbbi randevújuk során tökéletesen limitálták a Pittsburgh támadóit, hiszen a Ben-Bell-Brown trióból egyikőjüknek sem sikerült tündökölnie, sőt. Sok sikert kívánok nekik ezúttal is, hogy egy éven belül másodszor jöjjön össze ugyanez. Ezúttal nehezebb dolguk lesz, hiszen valamennyi sztár az Acélosoktól kipihenve és egészségesen várja a vasárnapi találkozót. Benről már esett szó, Bell amellett, hogy a december hónap támadója lett, ő az első játékos az NFL történetében, aki meccsenként 100 futott és 50 elkapott yardot átlagol, míg Brown mondhatni a rájátszásba juttatta a csapatot a Ravens ellen, ezzel bizonyítva, mennyire clutch játékos. Ezt a triót kellene újra féken tartani úgy, hogy Byron Maxwell nem fog játszani, így a secondary még vékonyabb lesz, Alonso és társai nem kevésszer tűntek elveszettnek. Tehát a defensive line-t leszámítva igen labilis lábakon áll a Delfinek védelme, amely az elmúlt két meccsen 900 total yardot és 79 pontot nyelt be. A nagy hármas már dörzsöli a tenyerét és a TD-táncot gyakorolja, de ne feledkezzünk meg a többiekről sem, hiszen DHB, Hamilton, Rogers, James és Green (ha egészséges) könnyű haszonélvezője lehet annak, ha Bellre és Brownra túl nagy hangsúlyt fektet a védőkoordinátor Vance Joseph és brigádja.
5. Fiatalok, tehetségesek és rettentően éhesek
A támadók egyértelműen ligaelit egységet képviselnek, mellettük látszólag eltörpül a védelem, de ne felejtsük el azt, hogy egy (nagyon) jó védelem könnyen el tudja repíteni az egész csapatot a Super Bowlig. Ugyan a Pittsburgh védelme nem nagyon jó, de elég ígéretes nevekből áll és nem kis fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetek győzelmi sorozata során. Cam Heyward nagy hiányzó, de úgy tűnik Ricardo Matthews és Javon Hargrave megoldja a pótlását és egyre jobban néz ki a pass rush is Harrison és a fiatal OLB-k (Jones, Chickillo, Dupree) vezetésével. A szezon elején hatalmas csalódást keltett az első körös CB Artie Burns és, akit a nevéhez méltóan rengetegszer megégettek, azonban az utóbbi játéknapokon jobban mozgott már és a futás ellen is hatékonyabb volt. A szintén rookie Sean Davis nevét is meg kell említeni, aki szintén hétről hétre fejlődött és már-már alapköve lett a Kohászok védelmének. Sokan lebecsülik ezt a fiatalokkal teletűzdelt Steelers-védelmet, de rosszul teszik, hiszen a playoff üzemmódnak köszönhetően nagyon harapós kedvükben vannak és rettentően éhesek a sikerre, melyet a hét meccses győzelmi szériájuk kiválóan támaszt alá. És nem mellékesen, jobban is produkál ugyanebben az intervallumban, mint az ellenfélé.
A mérkőzés egyértelmű esélyeseként lehet kezelni a Steelerst, még annak ellenére is, hogy simán kikaptak idén Miamiban. A playoffot tekintve 2-1-re vezet a Dolphins, legutóbb az AFC Championship mérkőzésen találkoztak, amikor Marino szedte szét a Pittsburghöt, így emiatt is ég a bosszúvágy a hazai csapatban. Azt pedig, hogy mi hogyan vélekedünk a meccs végkimeneteléről, az alábbi képen láthatjátok:
Ha szeretnétek tudni, mi szól a Delfinek győzelme mellett, kattintsatok IDE. Az este NFC-oldali mérkőzéséhez pedig ITT (Giants) és ITT (Packers) találtok beharangozót. Este kibeszélő a kiemelt cikkünkben.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért